Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 5-6. szám - Pelle János: Melegház (novella)

— . . .látod ezt a vaskazettát? Tizenkétezer ötszáz forint van benne, az összes pénz, amit itthon tartok! Neked gyűjtöm, hogy egyszer, ha tovább akarsz állni, ne menj üres kézzel.

Szeretkeztek, de ez semmit sem oldott meg. A fiúban már megfogamzott a gondolat: itthagyja ezt a kétszoba összkomfortos, szőnyegekkel burkolt melegházat, s inkább ágyrajáró lesz, de nem tűri tovább a sértéseket. De a pénzt is elviszi magával, hiszen az asszony úgyis neki szánta, s majd később visszafizeti. A grafikus néhány napja felajánlotta, hogy ellátja kisebb, alkalmi munkákkal, s most már úgy érezte, semmi sem állíthatja meg azon az úton, amelyen elindult. Egyedül azt a nyomorult vaskazettát kell megszereznie, abban lakozik a szellem, mely minden kívánságát teljesíti — mert laknia, élnie kell addig is, s az apja már be sem engedi a lakásába.

Ili másnap, megmagyarázhatatlan érzéstől hajtva, közvetlenül nyitás után átadta a boltot a helyettesnek és hazaugrott. Azt mondta, a Gázművek emberét várja tizenegyre, de csak arra volt kíváncsi, milyen levelet talál a konyhaasztalon. Tisztában volt azzal, hogy a fiú torkig van már vele, sőt, még arra is esküt mert volna tenni, hogy a szakításnak ezt a közömbös módját fogja választani.

A lakás ajtaja alatt fény szűrődött ki. Ili egy pillanatig arra gondolt, hogy visszafordul, aztán elszántan elfordította a kulcsot. Az első szobában a megszokott kép fogadta: ifj. Virág Zoltánnak az eltelt tíz hónap alatt nem sikerült megtanulnia a tökéletes ágyazást, úgy ahogy az asszony szerette volna. Az ágyterítő bojtjai összekúszálva, gyűrődések zavarták meg a gazdagon aranyozott kettős ágy összhangját. Ili már nyúlt volna, hogyeligazítsa, mikora két szobát elválasztó szárnyasajtó nyílásán keresztül meglátta ifj. Virág Zoltánt, aki egy körömreszelővei és egy konyhakéssel felfegyverkezve éppen azt a pohárszéket próbálta felfeszíteni, ahová előző este a kazettát zárta. — Mit csinálsz, te strici! — kiáltott az asszony és egy lépést tett a fiú felé.

Ifj. Virág Zoltán visszafordult, kezében a késsel. — Mit mondtál? — sziszegte, s az asszony felé indult. Ili a szúrást várta, de a fiú az utolsó pillanatban eldobta a kést, megragadta az asszony torkát és fojtogatni kezdte. — Mit mondtál ?— ismételte félig ön- tudatlanul a haragtól s a konyha felé vonszolta az asszonyt, maga sem tudta pontosan, miért.

Ili, miután visszanyerte az eszméletét, betelefonált a központba, s egy nap rendkívüli szabadságot vett ki. Beszélt egy lakatossal is, aki estére ígérte, hogy új zárat szerel fel az ajtajára. Csinált magának egy rántottát és megebédelt: az izgalomtól megéhezett, s hogy megnyugodjon, egy feketét is főzött magának.

Lassan, megfontoltan sétált el a rendőrségig, hogy bejelentse a kocsi eltűnését. Már nem kívánt feljelentést tenni, sőt, ellenőrzésképpen még egyszer belenézett a zsebtükrébe, hogy nem izgatottabb-e a kelleténél. Az őrtől számot kapott, majd sorban állt egy ajtó előtt. Végül egy pattanásos arcú fiatal hadnagy elé került, s bediktálta a kocsi rendszámát, színét és márkáját. Távozni készült, mikor a rendőr utánaszólt, hogy várjon. Egy dossziéból papírlapot húzott elő, melyről aggályos pontossággal felolvasta, hogy a tulajdonát képező vajszínű Zsiguli, melyet ifj. Virág Zoltán huszonhárom éves foglalkozásnélküli vezetett, a repülőtéri úton áttért a menetiránnyal ellentétes oldalra és összeütközött egy autóbusszal. A busz utasai közül csak a sofőr sérült meg, ifj. Virág Zoltánt viszont életveszélyes sérülésekkel vitték a mentők a baleseti kórházba. Állapotáról a traumatológiai osztályon lehet érdeklődni.

A hadnagy, a tájékoztatás végére érve, nem tudta felfogni, hogy az asszonyt miért érdekelheti az, hogy pontosan hány százalékos kár esett a kocsiban.

— Ócskavas lett — mondta és udvariasan kikísérte az asszonyt.

31