Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 1. szám - Goór Imre: Vadnyugati utazás (Kanadai jegyzetek)

koznak. Sűrűsödnek a hullámok, amikor mintegy száz méterre előttünk — kövér macskáknak tűnnek —, két medvebocs ballag át vörösbarnán az úton. Anyjuk, aki mintegy hátulról jövő támadás ellen védi őket, az út közepén megáll, leállítva a forgalmat, mint valami közlekedési rendőr . .. Elsőnek érünk oda ... A két kicsi már a bokros árokban poroszkál, s indul föl a hegynek. Az anya körülnéz, majd ő is utánuk . . . Tíz méternyire, ízes bogyókra lel az egyik bokron ; csemegézni kezd. Fényképezőgépért nyúlok, ritka pillanat, s magyarul odakiáltok: „idenézz énrám fiú!” Megérti, mert felém fordul, s tartja is a pofáját moccanástalan öt-hat felvétel idejéig . . . Mások is élnek a különös keggyel, filmeznek, fényképeznek... Az anyamedvének elég a bogyóból; vagy a bocsait féltő ösztönére hallgat: indul a sűrűbe.

Fölberregnek a motorok, s megy tovább a civilizált száguldás az „Élményért a kilométerek ellen.” Mondják, hetente egyszer-kétszer láthatni hasonlót.

Elmarad a Bow forrásvidéke, a gleccserek tövében vagyunk, éles a levegő. Az északi oldalakon teknőkbe gyűlt a hó, firnné, jéggé alakult. — Mikor? — Ennek a földnek hó a lelke is. Sziklatömbök tövéből folyik a gleccser hosszanti párhuzamos vájatokkal, lefele szennyesedé csíkokkal, s az erővonalaknak megfelelő irányú és méretű repedésekkel, melyekben könnyű eltűnni mindörökre. Teste féléven át csak hízik sebesen, majd egyre lassabban, aztán egy darabig tartja a súlyát, alakját, aztán lotty lesz és némiképp összeesik. Ezt teszi sok százezer éve már változó iramban ; azóta írja történelmét a pleisztocén óta sziklamederre, sikált oldalfalakra. S íme a maradék cirkusz: látható itt nyelv, mely monumentális ritka kinyúlvány; oldal- s fenékmoréna (végmoréna csak később) minden méretben, tördelt, hasított s márványra csiszolt formában: gömbölyded és korong alakú, négyzetes lapos és téglatestű, rugby-labdára és toronyra hasonlító, hidas és templomos . . ; mind leteszi a Romlást az ember elé . .. Némelyik kék-fekete, csak így egyszerűen ; a másikon pánt, mint a pántos hízókon; zöldben játszik egyikük, barna foltokkal tarkán; másikuk kvarctól fényes, vagy okkeres homokkőtől matt. Olyanok ezek a kövek, amilyeneket a jég vésője mintákul a keresztmetszetről darabolhatott. — Kinek gyűl ide mind? — Én csupán hetet hoztam el közülük vámmentesen a hazai tálba. — Meddig maradnak meg vajon? — S hova kerülnek aztán?

Ha a gleccserek medrének két oldalfalát képzeletbeli egyenesekkel meghosszabbítjuk, akkor megkapjuk a gleccser hozzávetőleges vastagságát. S ha ezeket a százméterekben mérhető vastagságokat, s a könnyen lemérhető egyéb jellemzőket képletbe foglaljuk, akkor érthetővé válik, hogy a sok millió tonnás jégmező, a Columbia Icefield miképpen teszi porhanyóssá, futó, folyóhomokká a visszavonuló gleccsernyelv után ottmaradt földet. A jégvilág a gerinceken összefügg mintegy harminc kilométer hosszan, hogy táplálja lefele vándorló kisebb gyermekeit. Fönn fehérebb a hó, mert a nyár végén is gyakorta megújul.

Van, hogy a sziklás medrek mellett meredek ösvényen magasba lehet mászni, hogy a jégtömeg még hatalmasabbnak lássák. S ha valaki el akarja mondani magáról, hogy járt a Columbia Icefielden, az még ebben a hónapban „snowmobile”-ra szállhat, mely kerekesen, lánctalpasán könnyen veszi a nagyobb repedések akadályait is. S aki netán kíváncsi volna azokra a számadatokra, amelyek a gleccser évenkénti fogyásáról, s egyben a föld fölmelegedési idejéről tanúskodnak, az a gleccserpatak hídján átmenve néhány réztáblára lel, melyekről mindezek sorrendben leolvashatók, angol és francia nyelvű szöveggel.

A gleccser közelében a tó, a tó mellett az országút, az országút mellett néhány szálló, presszó és bolt. Toronymagasban az út mellett az északról rohanó szélben három zászló lobog. Középen a kanadai, balról Albertáé, jobbról Brit Kolumbiáé. Két ország határán, s egy országon belül vagyunk. A zászlók anyaga tiszta selyem. A délutáni nap a

42