Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 5-6. szám - Pelle János: Melegház (novella)

magához tanulni és húzta magára, mint egy próbababát; ő, bár sok élvezetet nem látott az egészben,teljesítette kívánságát. Azóta— egy homoszexuális kalandját leszámítva, amit igyekszik elfelejteni, bár tagadhatatlan, hogy talált benne örömöt — szinte már eltompult a női kezek iránt, melyek előbb törvényszerűen beletúrtak a hajába, majd szenvedélyesen kezdték el simogatni, mint egy csodálatos alvóbabát. Jóindulattal, de közönyösen szemlélte azt is, ahogy Ili fölfedezte magának a testét, a hajlatokat, a gödröket és az apró szőrszálakat, mindazt, ami valósággal elérzékenyítette az asszonyt. Őt már jóval kevésbé érdekelte Ili teste; pontosabban olyan apróságok ötlöttek a szemébe, melyek inkább elszórakoztatták, mint felizgatták. Ahogy az éjjeli lámpa fényében alulról megcsillantak az asszony fogtömései, s a szemhéján felkunkorodott a lehúzható szemfesték, a fiú saját, hosszúkás és szépformájú combjaira gondolt, s leereszkedően, szinte alamizsnaként adta oda magát.

A következő napokban ifj. Virág Zoltán még elment a műhelybe, elsősorban azért, hogy felvegye az arra a hóra esedékes fizetését, majd jó időre búcsút mondott az enyv- szagú pincének, az ormótlan kék köpenynek és az egész vakondéletnek.

Ili gazdag volt, legalábbis hazai mércével mérve. Nem voltak részvényei, bányái, teherhajói; de volt egy nagyobb nyaralója Siófokon, s egy teniszpálya nagyságú terasz- szal rendelkező öröklakása Bel-Budán. Az előbbit egy idegenforgalmi iroda, az utóbbit egy egzotikus követség bérelte tőle. Az ingatlanokat még boldogult ügyvéd apja vette a háború után, nyilas védencei honoráriumából, s hasznuk feleslegessé tette, hogy dolgozzon. Ili azonban nem csak kenyérkeresetnek fogta fel a munkát, s akkor is ragaszkodott hozzá, amikor férje, házasságuk első éveiben ki akarta „szabadítani” az ékszerboltból, ahol mint egyszerű eladó dolgozott. Elveit és előrelátását igazolta az idő, mert később — éppen a válópere alatt — boltvezetővé nevezték ki.

Az asszony nem vetette meg az élet örömeit, de szenvedélyeit — ifj. Virág Zoltánnal ellentétben — mindig józan polgári racionalizmussal elégítette ki, s soha, egyetlen fillérrel sem költött többet jövedelménél. 1960-tól kezdve valamennyi olimpián ott volt, társasutazásokkal bejárta a világot, Dél-Amerikától Észak-Koreáig; de ha vállalati vagy SZOT-beutalóval kipihente az utazások fáradalmait, szerényen megelégedett az elő-, vagy utószezonnal.

Szerelmi élete is megfontolt volt. Vágyai nem rugaszkodtak el a valóságtól, idejekorán felhagyott a diplomás negyvenesek reménytelen vadászatával, akik — egy barátnője szavai szerint — „a házasság rezervátumában élnek csak, mint a bölények”. Tudta, sógornője „nyílt partyjainak” nincs a legjobb hírre, kétes alakok is elvetődnek közéjük, akiket jobban vonzanak az ékszerek, mint a női testek, melyeken pompáznak — de tapasztalatból tudta, hogy a házassági ígéretek és a vérszegény cirógatások jóval többe kerülnek, mint a fiatal semmittevők ölelései. Szeretőit szabadon, de ízléssel és mértéktartóan válogatta: nem tűrte a durva szavakat és a piszkos körmöket, s lehetőség szerint ragaszkodott a jogosítványhoz is.

Lassan már egy évtizede volt ugyanis kocsija, de mindeddig nem sikerült levizsgáznia, bár öt oktatót és három vizsgáztatót végigpróbált már. Szerencsére ifj. Virág Zoltánnak volt jogosítványa, továbbá olyan szép volt, mint a Belvederei Apolló, nem káromkodott és ismerte a körömkefét. A fiú előnyös tulajdonságait Ili már az első este felmérte, s annyira örült szerzeményének, mint egy műgyűjtő, aki egy ritka szép képre akad, nevetséges áron.

Megismerkedésük után fél évvel a szobában üldögéltek. A falakat és a padlót szőnyegek borították, ritka, kézi csomózású remekek, az atyai örökség díszpéldányai. Ili tudatosan törekedett a kopár betonpanelek „meglágyítására”, mindenfelé puffok és keleti dísztárgyak hevertek. A fiú a fotelben ült, keresztbevetett lábbal, az asszony

28