Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 5-6. szám - Pelle János: Melegház (novella)
— Va bene — közölte a mellette ülő fickó, aki már bizonyos hírnévre tett szert a valutázásban. — Holnap bemutatlak egy zsúron, ahol még véletlenül sem találkozhatsz harmincon aluli hölgyekkel. Ilyen előzmények után ismerkedett meg ifj. Virág Zoltán Ilivel, akinek szeme azonnal megakadt a fiú erős szálú, fekete haján, karcsú derekán, ápolt kezein. A bronzbarnára sült nyakon pompázó vékony aranylánc pedig egyenesen elkápráztatta az asszonyt — mi lehet vajon az oka, hogy az effajta láncok időnként mérhetetlen gyöngédséget ébresztenek bennünk? Ili, bár több mint egy évtizede adott el ékszereket, elmerengett a kérdésen, majd megbökte sógornőjét: — Ki ez? — Valakinek a valakije — hangzott a sokatmondó válasz. Ifj. Virág Zoltán megérezte az asszony tekintetét, de nem ment oda hozzá, előbb körbejárt a trófeákkal és vadászjeleneteket ábrázoló múlt századi metszetekkel díszített szobában, megivott egy vermutot és elrágcsált egy kapribogyót. Összesen egy tucat vendég lehetett a lakásban, közös ismerősökről, külföldi utazásokról beszélgettek. Többségük nő volt, negyvenen innen és túl, s általában az ékszereik száma egyenes arányban állt korukkal. Végül Ili — akiről a fiú megállapította, hogy korántsem a legrútabb a társaságból — odament hozzá, s megkérdezte, miért nem veti le a zakóját. Ifj. Virág Zoltán azután a zsúr végeztével hazakísérte az asszonyt, aki olyan magától értetődően csukta be kettőjük mögött a ház kapuját, ahol lakott, mintha már ki tudja milyen régen lenne a szeretője. Tévedés azt hinni, hogy ifj. Virág Zoltán azzal az elhatározott szándékkal feküdt az asszony ágyába, hogy megfizetteti szolgálatait. Először csak a kényelmes lakás, a női törődés melegét sugárzó otthon bűvölte el. Néhány nap múlva, Ili biztatására áthozta a ruháit is, melyek nélkül egy lépést sem tudott tenni. Kedvenc cuccai olyan otthonosan foglalták el a beépített szekrények polcait, hogy a fiút elégedetttég töltötte el, ahogy végignézett rajtuk. Farmeröltönyei, gyolcsingei, csináltatott cipői választékos ízlésre vallottak, s érezte, a világ egyetlen pontján sem kellene szégyenkeznie miattuk. Ifj. Virág Zoltán nagy gondot fordított az öltözködésre, mert tapasztalatból tudta, hogy fellépése, magabiztos modora kizárólag az öltözetén múlik, s egy jól szabott nadrág egész napra meghatározhatja az ember hangulatát. Önérzete azokra a pillanatokig tartó elismeréshullámokra épült, melyek az utcán vagy az eszpresszóban áradtak feléje a rosszul öltözött nők és férfiak szeméből, akiknek az egyhangú robot mellett nincs sem ideje, sem energiája, hogy utánajárjanak egy jobb ruhadarabnak. Egyetlen gondolat keserítette meg a boldog estéket, melyeket ismerőseivel a cityben töltött. A divatos szerelések és a szórakozás már a hónap derekán felemésztette fizetését, s csak az üzemi ebédek és az otthoni vacsorák mentették meg az éhhaláltól. A böjt napjaiban haraggal gondolta apjára, akinek nevelési módszere azon az elven alapult, hogy tizennyolc éves korától csak természetbeni ellátást adott egyetlen fiúgyermekének. A jövedelmétől igazán lehetne bőkezűbb is, gondolta keserűen ifj. Virág Zoltán, s apja második feleségét okolta a családjában uralkodó garasoskodásért. Ahogy egy kényes növény nem él meg akármilyen földben, ifj. Virág Zoltán számára is létkérdés volt minden apró tárgy, ami körülveszi. Búskomor lett, ha fel kellett vennie a csirizfoltos kék köpenyt, s el kellett viselnie a kötésre váró könyvek otromba társaságát. Csak az a gondolat vigasztalta meg, hogy munkaidő végeztével a legfigyelmesebb szemlélő sem állapíthatja meg a mesterségét. Ő az élet élvezetére született, gondolta, s újra megcsodálta harmonikus szépségű testét a földig érő fürdőszobai tükörben, mely hódolva adta vissza teste harmonikus szépségét. Szüzességét korán elvesztette, a középiskolában egy hízásnak induló, izzadságszagú osztálytársnője hívta fel 27
