Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 5-6. szám - Ismeretlen költő erotikus versei a XIX. század elejéről - Közreadja Bognár András

A bor és a csók

Egyedül csak a’ csók, meg a’ szőlő nedve Az, a’ mitől meg jön bádjat szívem kedve.

[Átok vers]

Jertek tüdőmre ti, Násó Fenn járó poétái.

Átkozódással lármázó Trombitálló hangjai!

Értsd meg eddig bennem dugott Kesergésimet Napnyugot,

Midőn magam bosszús lantom Mellett el-el kurjantom.

Te vagy tzélja nyögésemnek,

Te, ördög martalékja:

Gyenesné, az asszony nemnek Csömört szerző moslékja.

Te, kinek rongy lotsi fetsi Nyelvedtől hal a jó betsi,

S ennek társának is kinnya Közt vagy gyilkos Kainnya.

Te dühös Triphone — Te

Lontsos ringyó — Te, a’ Maar » Famíliának élete

Vesztin ordító szamár.

Te tsatakos tzele tzula,

Álomból kelt szingyula,

Te, még az ártatlan vért se Kémélő fene vértse.

Te, pribék Hárpia fajja,

Kinek mind azt, a mi jó,

Vipera szád szúrja, falja,

Te, gyilkoló Skorpió.

Röviden oh bús Ária, Oda Szabó Mária!...

Ó, te a le omladozott Kerítésű Jerikó Tájáról került átkozott Tátos fejű vad tsikó.

Olly remek szókat, a mellyek Rád ilhetnének, hol leljek?

Soha oly súlyos kín nem lesz, A mit te nem érdemlesz.

Édes szám, most álj ki velek, Most — ha valaha velős Agyad tömőt ki tételek Rajjával volt viselős.

Te átkozott, hegyes villa Módra álló irigy pilla.

Te, ki azon vagy kujon: Lelkedtől más ki múljon.

Ki vágtál az Éden kellő Közepéről egy képet,

Egy friss balsamot lehellő

Gyönyörű százszor szépet.

Te — valami Krisztust szidó ’S káromló szakállas zsidó

Koszos poggyásza bele, ’s tsak Repeszteni termett bitsak.

Meg ölted a kedvességet,

A nemes barátságot,

A szűz szemérmetességet,

A szent ártatlanságot.

Meg ölted a mindeneket Segíteni kész kezeket,

Meg ölted a tisztaságot,

A jó gazdasszonyságot.

A szemes szorgaimatosság,

Nézd, mint dűlt ki miattad,

A visgálódó gondosság Diszét te elásattad.

Az illő rá tartással a Le ereszkedés meg hala,

A takaros viselettel Hunyt a gyöngy lellemekkel.

Repedjenek átok ’s szitok Szorró szádtól a kárpitok:

A szomszéd sírok nyíljanak, Sziklák szakadozzanak.

Menydörgések adják át Szavaitokat nekem,

Hogy a mennyei vár fokát Is meg rázza énekem!

Kelet Nyugotra harsogja, Nyűgöt meg vissza mormogja, Észak a szót Délre, a’ meg Északra teríttse meg.

19