Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 5-6. szám - Ismeretlen költő erotikus versei a XIX. század elejéről - Közreadja Bognár András

Kopasz innyeddel azt egyed,

A mit meg emészthet begyed.

Úgy sints fogad, van-é eszed? Jobb, ha a lottyattyát eszed.

Résből áll valamennyi lik.

A tiéd kuvasznak nyílik.

Nem rég is edjet láték ott, Akkor ette a moslékot.

Mondtam, dárdás strázsát rendely: Könnyen billenik a pendely.

Én osztán oka ne legyek,

Ha be pökdösik a legyek.

A szerelem áporodott Ereidbe rosdásodott.

Neked már holtig kell enned, Mert a hús vérré vált benned.

Hát hevíthetsz parásatlan Szalma pernyéjű dűlt katlan,

De üszögöd el kötözé Sámson a róka fark közé.

Be omlott a szomjas szamár Csordának ivó kútja már,

’S kávád a falunak kopott Kankalánitól el kopott.

A pofád, idők egy lyánya,

Egy töpörödött vargánya.

Ránczaidon képzeletem Most is csak úgy döczögtetem.

Mellyednek hólyagos halma Már fonnyadt ’s rohadt birs alma. Linné itt látta e szemét Dombon a penészek nemét.

Segges váron a két parton Úgy illeg billeg a karton,

Mint a fakó fa szekerek Tengejébe a tág kerek.

Híjába, vén vagy, ne tagadd!

De azért tsak ne hagyd magad.

Ha lottyant is a kend csecse,

Rá viszi a csecse betse.

Jók az ágy matériái,

De a vén toll háji-báji, —

Nem édes itt pihenni hát,

Ne nézzük a párna czihát.

A dűlt fán csak gomba terem:

Be szakad a’ régi verem.

A vén bőgő nótátlanul —

De a papné holtig tanul.

Fordíts tsak három levelet,

Majd fel bök a nagy felelet.

Amit más mond, mondjuk mi is: Haec succubuit studiis.

Szót hallyunk: az ötvenedik Fűre ment is üzekedik.

A vén kecskének vén fajja A kő sót mohon meg nyalja.

Igaz, hogy az én báránkám Telyes szája is nyalánk ám.

De ott, hol a tavasziba Nincs a bika miatt hiba.

A Liliom völgynek selyem Réttyét ’s lágy kútját kedvelem. Nem a szik pocsoja verem Posványába keveredem.

Én hát itt hagylak és akkép Búcsúzom el tolled fa kép,

Mint Jósef az Asszonyátul: Ereszd a gatyámat hátul.

Te meg Thamar szép angyala, Vigasztalásom angyala,

Éreztessed erőszakod,

Mikor szűz karod rám rakod.

Kedves felejthetetlenem,

Engedj öledbe pihennem!

Nekem a világ pusztaság,

Ha nem ülsz mejjem jobjánál.

Csak hadd szollya, had szapullya Hírünket a banya gulya!

Én őket, földi csillagom, Karjaid közt ki kaczagom.

Édes tsókos lehelletek,

Mindent ki állok értetek!

Nyájas napok, víg éjelek, Értetek az égre kelek.

Ah víg virasztások! ah sok Áj uló kis szunnyadások!

Kedves el múlt történetek, Ugyan hová költöztetek!?

Meg van-é még, gyöngy angyalom, Az a lejtős völgy és halom,

Hol a szívem loboghatott,

Hol a lelkem ült szombatot.

Ah, itt az oltár szőnyegén Belöl, itt gyóntam ám meg én!

Itt van már most, Galambom, Titkaimnak Archívuma.

Most is, imádott bálványom,

Mind szent oltárodra hányom Az érzést, mely egy emberül Érező szívből ki kerül.

Szépem, jut eszembe nékem, Hogy szivárgó verejtékem,

Mikor mellyedet áztatta,

Meg törültél, kintsem atta!