Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 5-6. szám - Vajda Mária: „Azér’ élünk, hogy szeressünk!” (Őszinte vallomások a régi paraszti szerelmi életről)
eloszlik, jobb ha nem gondolkodik felőle az ember, mert olyan lesz, mint a futóbolond. Az én életem csak olyan vót, mint a..., mint egy puszta, amin hát nincs semmi, olyan, mint a sivatagi puszta, meg mint a leégett tarló, semmi, mer nincs benne semmi, üres. Ezír nem lehet rúla beszílni semmit. Nekem nem vót szerencsém, mer a szerelemhe a kell, ahhoz kell pontosan a szerencse!” „Még a fa se nő magába!” „Nem gondolkodtunk mink azon, hogy mire való a házasság. Az élet evvel jár, ez az élethe tartozik. Az állat oktalan, mégis űzi egymást. Az ember nem élhet mindig a szülei nyakán, kell, hogy neki is legyen családja, mer úgy csak más az élet. Hát még a fa se nő magába.” „Csak más az, ha asszony van a háznál. Addig ílet az ílet, míg az ember az asszony mellé fekhet. Ha az ember megházasodik, vannak gyerekei, van kire dógozni, nem érzi annyira, hogy hiábavaló az ílete. Na, meg csak meglátszik az asszony keze. Ösmertem én olyan pásztorokat, akik nem nősültek meg, oszt hiába dógoztak, nem vót semmijek se, mer nem vót asszony, hogy fogja űket, oszt mindig elvertík, amijök vót. Némelyik pásztorember nem is gondolt rá, hogy tán meg kék nősülni. Mer hát mondjuk meg őszintén, hogy hát ha az ember mégis ha nőcselíd körül jár, akkor azír máskipp pezseg benne a vír, mint egy olyan elzárkózott helyen, mint amilyen a Nagyhortobágy, ügyi abba az ember beleszokik abba a rideg íletbe, nem gondol erre, vagy az érzékeit nem korbácsolja fel. Valahogy megvan nyugodva, és hát halassza azt az időt, halassza. Oszt nem lesz se családja, se físzke, se píze. Azír nem vótak azok eltívedve, mer ha elmentek a kocsmába vagy a vásárba, ott bijon kirázták a kik gatyát alaposon. Mer ügyi vótak olyan szabad nőcselídek, mer ahogy az ördögnek is gyújtnak világot, hát nekik is híbe-hóba csak vót olyan napjok, hogy hát tudták a termíszetjöknek a követe- lísit teljesíteni. Csak ügyi magjok szakadt, mer nem vót családjok.” „Meg kell házasodni, hogy az ember családot alapítson, meg legyen egyik a másiknak gondviselője. Ne legyen a világ bujdosója, legyen egy családi físzke. Mi élete van az olyannak, akinek nincs családja. Még a kenyír is keserű, ha az embernek magába kell enni. Én azír házasodtam, hogy legyen egy hajlíkom, legyen hova mennem, ne legyek csavargó. Én úgy mentem hazafele mindig, mint akit hajtanak. Jó vót tudni, hogy az asszony odahaza vár, elkacsmarinthatom a derekát, oszt van kivel összebújni a nyoszolyán. Én azt mondom még ma is, hogy én nálam boldogabb ember kevés lehet. Hát lehettem vóna az, ha nem nősülök meg?!” „Ez az életnek a rendje, hogy az ember családot alapítson. Hát hogy nízett mán ki az a paraszt ember, amék nem tudta, hogy most mikor szántson, mikor vesse a búzát, mikor arasson. Mindennek megvan a maga rendje, meg ideje. Minden a maga idejébe jó. A házasság is. Hogy néz a ki, hogy mán mindenkinek van családja, oszt én meg kimaradtam a sorbúi. Ez a szokás. Nem jó az embernek egyedül élni. Nagyapáink, nagyanyáink, apáink, anyáink is így csinálták. Hát, hogy legyek én kivétel?!” „Nagy az isten mínese!” „Azt mondogatták rígen: nagy az isten mínese, minden embernek megvan abba párja, csak ki kell fogni a mínesbül. Mikor mán a termíszet hozza azt, hogy annál a fiúnál rángatja a kölönc a gémet, meg annak a jánynak is megnőtt mán a szilvája, hát hogy mán eljutottak abba az időbe, hogy mán hajtotta a víre űket egymás fele, akkor mán mind azon igyekezett, hogy fogjon magának egy párt.” 6
