Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 5-6. szám - Vajda Mária: „Azér’ élünk, hogy szeressünk!” (Őszinte vallomások a régi paraszti szerelmi életről)
„A mi időnkbe úgy vót, hogy mikor mán a jányok olyan 14 évesek lettek, a többi jánycimborával együtt jártak csapatostul mindenüvé, sokszor még napszámra is. De a legínyek is bandába jártak. Azelőtt a vót a divat, hogy mentünk vasárnap délután a libamezőre laptázni. Ott vótak a jányok is, fiúk is, oszt dobáltuk egymásnak a laptát. Hát ezt a laptázást szerettük, mer ilyenkor megszorongathattuk a jányokat, úgy vílet- lenül. Ilyenkor bizon többet kapkodtunk a jányok mejjihe, mint a lapta után. Na meg jártunk a korzóra, de olyankor csak nízegettük a jányokat, mer nem válhattunk ki a bandábul, meg az a jány se vált vóna ki a cimborái közül fél Magyarországír se. Na, ezír mán jobb vót a tánciskola, meg a bál, mer ott mán közelebb kerülhettünk a jányokho. A bál az nagy esemény vót. Ilyenkor még azok is hazajöttek, akik másutt vótak oda cselédnek, mer a párjokat csak a falujokbul választották azok is, mer megszólták vóna ükét, hogy minek mígy a szomszidba fosir, mikor itt szart is kaphatsz. A bálba mán ügyi csak jobban kimutathatta az ember, hogy az a jány kedvire való. Na meg én legíny koromba sokat cselédeskedtem tanyán, meg vótam ríszesarató is. Hát ott meg ricsajt csináltunk. Összejöttünk fiatalok, oszt tamburára táncoltunk. Ez mán szabadabb vót, mint a bál. Ó, olyanokat danoltunk ott, amilyet azír nem mindig vett elő az ember. Például az egyik, amire olyan jó lehetett táncolni a csárdást, mikor kivertík a tamburán, az így szólt: Sárinak van, Sárinak van nagykatlanja, Belefér egy csóva szalma. Tekerítem, facsarítom, Magam alá kavarítom. Na, meg vótak azok a vissantások tánc közbe: Ne fordulj a fal felé, Fordulj a farom felé! Árok parton szól a haris, Megfogom a csecsed Maris! Meg az öregisten tudja mán miket mondtunk. Hát játszottunk, meg bolondoztunk a jányokkal, mer fiatalok vótunk. Mer hiába dógoztunk annyit, mint egy ökör, de azír az eszünk csak a jányokon járt, mer akkor annak vót az ideje. De a munka is csak más vót, ha jányokkal vót az ember, meg azír is jó vót így, mer megnízhette az ember, hogy melyik jány milyen dógos.” „Mikor mán odajut az a legíny, hogy kiszemelt magának egy jányt, hát járt hozzá. Én ha mán este kászolódtam, mer ügyi egy kicsit csak máskípp őtöztem, anyám mán mondta nekem is, hogy — na mán főzik a kapcádat. — Na, ha főzik, hadd főzzík. Hogy főztík vagy nem főztík, nem tudom, de húzott az a jány. El kellett menni. Inkább összevesztem a szüleimmel, de elmentem. Sokszor meg úgy tettem, hogy az ólba háltam, mer persze én ágyon nem háltam addig, míg meg nem nősültem, csak az ólba a vackon. Hogy anyám ne motyogjík, odatettem a vacokra a bundát, meg a sipkát, még a csizmát is, hogy ne kopogjak, oszt mezítláb mentem a jányho. így ha kimentek az istállóba, azt hitték anyámék, hogy én otthálok. Nem tudtunk mink mán akkor otthon maradni. Olyan vót akkor az ember, mint a töketlen kutya, mindig ment. Azír mondták, hogy biztos főzik mán a kapcáját, mer ez olyan babona vót abba az időbe. Vagy azt is mondták, hogy megítettik. Na az a megítetís úgy vót, hogy a jány mikor vót a havi baja, vagy ahogy urason mondják a menstruációja, azt a vires ingit kimosta, 7
