Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Bormelléki zsiványságok (8. rész: Zárójelentés)

amelyen fel van tüntetve a hordószám, és hogy mi lett beletéve. Ez a bor aminálva is lett, és biztos, hogy sűrítménnyel is fel lett javítva. Tessék.” (Visszateszi az üveget az ügyvéd elé.)

BÍRÓ: No, mindegy. (Az ügyvédhez) Be tetszik csatolni a bizonyítékokhoz?

A publikum nevet, az ügyvéd zavartan elsüllyeszti táskájába az 1974-es évjáratú soltszentimrei ezerjót.

Színe és visszája

A tényfeltáró, „leleplező” szociográfiákbam megírtakat majdnem mindig zokon veszik. Személyek, hivatalok, intézmények érzik magukat sértve, megbántva. Igazuk védelme, megcsorbított tekintélyük kiköszörülésének szinte törvényszerűen ismétlődő következménye az, hogy az írást destruktívnak, károsnak bélyegzik; az író néhány apró, de elkerülhetetlen tévedését kiragadva a mű egészének értékét is igyekeznek kétségbevonni, legenyhébb esetben is kissebbíteni azzal, hogy „nem mutatja meg a kiutat”.

Ha a szociográfus természetesnek tartaná a ténybeli cáfolatot helyettesítő tekintély-elvű ítéleteket, megkérdezhetné a „megbántottakat”, a borvonalba eső intézményeket, hivatalokat, s a szeszszindikátus érdekcsoportjait, hogy nekik, akik hagyták elfajulni a dolgokat, van-e elgondolásuk a status quo visszaállítására, van-e valamilyen koncepciójuk a kiutat illetően?... A szociográfus dolga elsősorban a tényfeltárás; se politikai, se gazdasági hatalma nincs a megoldásra, mégsem követheti azt a taktikát, hogy a támadó megnyilvánulásokra támadólag válaszoljon. Először azért nem, mert a „mi legyen a kiút?” kérdése jóhiszeműleg is megfogalmazódik a szeszszindikátus érdekcsoportjaihoz nem tartozó, de a megoldatlan társadalmi-gazdasági kérdések iránt érdeklődő olvasókban, államunk polgáraiban. Azért sem válaszolhatunk a bottal kö- szöntgetőknek doronggal, mert belátjuk, hogy az írástól felszisszenő-hördülő személyek, intézmények, csoportok tulajdonképpen egy gazdasági-társadalmi mozgásmechanizmus fontos vagy kevésbé fontos, de szorosan egymáshoz kapcsolódó részei, amelyek nem élhetnek önálló életet még akkor sem, ha jól látják a dolgok eltorzulásait, és megvolna bennük a jó szándék munkájuk korrekciójára. Ezt tételesen most fogalmazom meg először, de a figyelmes olvasó észrevehette a megfogalmazás időszerűségét már akkor, amikor a szeszszindikátus diktátumáról beszéltem, a termelőkkel, a pincészetekkel,a pincemesterekkel kapcsolatban. Az író belátja,hogy a részek csak egy korszerűsített, átrendezett, átszerkesztett egész mechanizmusában működhetnek jól.

A „mi legyen a kiút” problematikájának még a körülírása is nehéz. A 164 oldalas, 443 vádpontot felsorakoztató vádirat, a 72 magnókazettáról lejegyzett szöveg, s a 606 oldalas ítélet együtt olyan számomra, mint egy kocsiderék különböző méretű fogaskerék, csavar, rugó, alátét, s nem tudom miféle alkatrész, amikből különböző szerkesztő-rendező elvek segítségével így is, meg úgy is összerakható az ördögi szerkezet, amit egy pihent agyú konstruktőr olyan emberek számára eszelt ki, akiknek van türelme az alkatrészeket egymáshoz pászitgatni, azokkal babrálni, s minduntalan feltenni azt a kérdést, hogy jól van-e, és mi volna akkor, ha ... ?

Problémám dr. Kassai Antal védő kifésültebb fogalmazásában így hangzik. „Ezt az ügyet nem lehet egyszerűen átfogni. A borral kapcsolatos visszaéléseknek olyan hatalmas szociológiai, közgazdasági, egészségügyi és más összefüggései vannak, amelyeket itt (ti. a védőbeszédekben) még felvázolni sem lehet. Ez a per az előkelő helyen álló magyar alkoholizmussal is enged feltételezni némi kapcsolatot.”

Nos, kíséreljük meg végiggondolni az ördöngős borügy lehetségesnek vagy használhatónak látszó rendezőelveit, nem riadva vissza attól sem, hogy a vélt koncepció alkalmasint lehetetlennek vagy használhatatlannak bizonyul. A kísérlet többszöri elvég23