Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 3. szám - SZEMLE - Laczkó András: Két könyv az Alföld műhelyéből (Juhász Béla és Fülöp László tanulmányairól)

legnagyobb nehézség az átmenet a természetiből ... a művire...” korunkban. Végül is ez társadalmi ügy és felelősség, mivel a környezeti rendszerek .......úgy funkcionálnak,

ahogyan azt a társadalmi szerkezetben élő ember igényli, meghatározza”.

Mindez így együtt szinte kiköveteli, hogy az olvasó a magukban jelentéktelennek tetsző részleteket és tapasztalatokat most már tágasabb, mélyebb, főleg pedig aktívabb kapcsolatokba illessze. Ebben áll a szemléleti változtatás, korrigálás hatása és haszna is.Jócsik azután még tovább lépett. Szilárd és egységes szemléleti alapjáról áttekintette hazánk történelmét és jelenét; elénk állította a bioszféra és a technoszféra Magyar- országát. Új kulcsot adva megismeréséhez, minősítéséhez, egyben persze további berendezéséhez, alakításához, tökéletesítéséhez. Itt sem úgy, hogy szemenszedett adatokat, izgató újdonságokat ásott volna elő. Szélesebb érvényű eszközökkel dolgozott; Magyarország adottságait, helyzetét, feladatait, felelősségeit, lehetőségeit mint a természet és az emberi társadalom alapvető kölcsönösségének részét vizsgálta és vizsgáltatta, mérlegelte és mérlegeltette. Teljes mértékben érthető tehát, hogy ezt az anyagot a monografikus módszer és forma hordozta és fejtette ki. Sajátos belső megoldásokkal és arányokkal. Jócsik ugyanis a társadalmi szemlélet változásaitól, tudatosodásától a társadalmi gyakorlat változtatását, korrigálását remélte és várta. Ezzel összhangban teremtett olyan szerkezetet, amelyen a téves és a helyes fölismerések, nézetek, döntések, tevékenységek elemzése, összehasonlítása, értékelése vonult végig. Műve így társadalmi dokumentumokból és személyes fedezetű elemzésekből, következtetésekből állt össze. Végig megőrizve a szellemi élmény frissességét és az igazságkeresés szenvedélyét. (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1977.)

székelyhídi Ágoston

KÉT KÖNYV AZ ALFÖLD MŰHELYÉBŐL

Juhász Béla és Fülöp László tanulmányairól

1.

Egyik nyilatkozatában Juhász Béla kiemelte annak a szellemi hatásnak a jelentőségét, amit két debreceni professzorától, Juhász Géza és Barta Jánostól kapott. Ennek tartalma egyrészt a szakmai szigor, az alapos, rendszeres és következetes munka, másfelől pedig az az alapelv, amely szerint a magyar irodalom értékelése megoldhatatlan világirodalmi összefüggések és hatások nyomonkövetése nélkül.

így nem meglepő, hogy tanulmányainak Irodalom és valóság című válogatott gyűjteményében azzal kezdődik a Szabó Pál életművéről írt dolgozatsor, hogy az európai nagyepika szemléleti és formai változásainak lényegét vázolja. S az sem, hogy nagyívű írásban fejti ki, miként harmonizál ember és történelem ábrázolása Solohov; Csendes Donjában. A summázat, amihez eljut, mindig a művek vizsgálatából következik. Ma már nyilvánvaló, az a helyes, ha az irodalomtörténész az alkotások belső világának körbenjárására, sajátosságoknak és egyedi szépségeknek a megmutatására vállalkozik. De ha tekintetbe vesszük, hogy Juhász Béla hosszabb időperiódus termését gyűjtötte egybe az Irodalom és valóságban, akkor a művekre összpontosító szándéka olyan lényeges szemléleti elemmé lesz, amely a szerzőt munkájában eddig végigkísérte. A kötet frissebb anyagából a Veres Péterről szóló jelzi például, hogy ez ténylegesen így van. Juhász arra helyezi a hangsúlyt, hogy a nagy írót „személyes osztályhelyzete” s a történelem determinálta írói-közéleti kettősségre, és ebből következően tulajdonít az életműnek, mint egésznek, nagyobb jelentőséget a részek mennyiségi összegénél, így vezették el az egyes produktumok az értékelés, a minősítés távlatosságának szükségességéhez, hogy az egyes darabok helye csak az addigiaktól elválaszthatatlanul határozható meg.

Az alkotások vizsgálatának elsőbbsége azt is jelenti Juhász gyakorlatában, hogy szembesíti az élményt és az írói formát, a társadalmi-történelmi hátteret az epikai valósággal. Szabó Pál szemléletének determináns részét abban látja, hogy tér és idő szinte megfogható koordinátái közé helyezte az embert. Tartalmazzák könyvei a sors nagy pillanatait, születés, szerelem, halál és a falut körülfogó természet csalhatatlan realitását. Minderre azért vet pillantást, mert a regények, amelyekkel részletesebben foglalkozik, csak így érthetők és magyarázhatók. A Metszetek Szabó Pál életművéből című részben külön figyelmet érdemel a Talpalatnyi földről szóló. Nem csak azért, mert egyike a hosszabb tanulmányoknak, ennél fontosabb, hogy az elemzés bizonyítja a regény két változata közötti különbségeket, s azzal azt, miért lehetett a Talpalatnyi föld a „szegényparasztság filmeposza”. Ezen túl az irodalmi műre való ráhangolódás és a dicséretesen érzékeny elemző készség okán érdekes Sarkadi Imre kisregényének, A gyávának az értelmezése. Másfél évtizeddel ezelőtt irodalom- történészek, kritikusok vitáztak A gyáváról. Juhász Béla ehhez kötődve bizonyítja, hogy nemcsak az írói pálya nagy teljesítménye, de a jelenkori magyar regény fejlődéstörténetének fordulópontján áll. Miért? Mert A gyáva s más művek „a fejlődés intellektuális irányát jelzik, az intenzív teljességet keresik, tovább csökkentik a leíró technika szerepét, ugyanakkor növelik az ítéletet tartalmazó mozzanatok számát és súlyát”.

Áz eddig nem említett részek szerint az Iroda93