Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 3. szám - SZEMLE - Székelyhídi Ágoston: Jócsik Lajos: Egy ország a csillagon
retet mellett olykor — mint Ady magyarság-verseiben — ott található a fájdalmas önbírálat, keserű ostorozás is (Csendélet). S e parányi kis ország építői, a Kőmíves Kelemenek, saját életükkel, feleségük áldozat-vérével építik Déva-várát (Mindenség Déva-vára). S bár az ember, a csillagok árvája, mint Utassy írja, őst keres, s mint József Attila az Őssejtig ős múltat kutatja (Szemfedő föld), mégsem csak komor e versek alaphangja. A megszenvedett múlt mégis a Cantata profana tiszta forróságáig vezeti el. (Akár a szarvasok.) (Szépirodalmi, 1977.) SZEKÉR ENDRE JÓCSIK LAJOS: EGY ORSZÁG A CSILLAGON Ha történetesen nem Magyarország felfedezése címmel indították volna útra társadalomrajzaink újabb sorozatát, ha ez a könyv nem ilyen nagy igényű szavakat hordozott volna az élén, akkor is fölfedező műnek tarthatnánk és nevezhetnénk. így viszont, már beillesztve a tárgy és a megközelítés változatainak gazdagodó rendjébe, sajátosságait is határozottabban körvonalazhatjuk. Maradjunk a fölfedezés dolgainál. Éppen a sorozat egymással mérhető darabjai tették mind világosabbá, hogy a társadalmi fölfedezés nem a jelenségek puszta újdonságának megszima- tolásán múlik. Sokkal inkább annak a látószögnek megválasztásán, ahonnan az oldalak, arányok, összefüggések ábrázoltainak. Csak így tapintható ki, hogy az új jelenség honnan eredt, merre törekedik, miképpen hat, vagyis miben és menynyire új. Fordítsunk azonban így vagy úgy az eljáráson, az indíték és a cél mégis a jelenséghez fűződik. Megpillantásához, megfigyeléséhez, magyarázásához, értelmezéséhez. Ebben áll a társadalmi fölfedezés egyik útja, módja. Kereszteljük el jobb híján tárgyi megközelítésnek. Már csak avégett is, hogy a másik ágat nyomatékosabban különíthessük el. Ezt azután esetleg szemléleti megközelítésnek jellemezhetjük. Többek között, bár a sorban elsőül Jócsik Lajos monográfiája alapján. Mert Jócsik bölcsen és merészen a társadalmi szemléletet magát tette meg célpontnak. Tapasztalván és tanúsítván, hogy korszakunk társadalmi szemlélete milyen messze kullog a társadalmi gyakorlat mögött, sőt olykor milyen meghökkentően képtelennek bizonyul féken tartani ezt a gyakorlatot. Méghozzá azon a téren, ahol az ellentétes alternatívák között nem kisebb a tét, mint az emberiség, végül a szerves világ fennmaradása vagy pusztulása. Indokolt volt-e eddig feszíteni, fokozni a veszélyt? Majd meg éppen a közgondolkozást ostromolni, serkenteni, befolyásolni, bírálni és meggyőzni a jóra fordítás érdekében? Nos, Jócsik ezt nem eleve elfogadott tényként kezelte, hanem bizonyítandó tételként. Úgy, hogy a társadalmi újratermelés objektív folyamatának két lehetséges — szintén objektív — irányára és módjára utalva, kijelölte a választás helyét és szerepét, következményével és így felelősségével egyetemben. Jócsik ábrázolásában a társadalmi újratermelés már elérte azt a fokot, hogy kiterjedt az egész bioszférára. Két kérdés merült föl itt. Először: hogy az újratermelés belső törvényei összeegyeztethetők-e a bioszféra törvényeivel. Másodszor: hogy ha az összeegyeztetés lehetséges, mitől függ a végrehajtása. Megnyugvásunkra újólag nyomon követhetjük, hogy a technoszféra és a bioszféra fejlődésének objektív mozgásai nem zárják ki egymást szükségszerűen, illetve, ami ebben szükség- szerűnek látszott, többnyire a rossz társadalmi gyakorlatból következett. Tehát megváltoztatható, kiküszöbölhető. Jócsik mozzanatról mozzanatra föltárta, hogy a megváltoztatás, a kiküszöbölés objektív föltételeit rendre magában foglalja a társadalmi gyakorlat; vagyis az összeegyeztetés lehetősége adott. Megvalósítása a társadalmi döntéstől függ. Könnyű belátni tehát, hogy ezt milyen számottevő mértékben indítja és vezérli, indíthatja és vezérelheti az általános szemlélet. Marx kifejezésével: „a közösségi ellenőrzés” legfőbb forrása. Csakhogy éppen ezen a ponton válnak el az utak. Jócsik hangsúlyozta is ezt. Élesen elkülönítette a gazdaság, a tudomány, a technika együttes irányításának és működésének szocialista, illetve kapitalista módját. „A szocializmus földtörténeti jelentősége, hogy amit a kapitalizmus eszközszerűsített, mereven művivé formált, azt visszahelyezze a természeti törvények alapjára.” Lehetséges, hogy a végső történelmi megoldásban csak ennyi tényező, csak ilyen ellentét, csak ez az időrendi váltás kapna szerepet? Mindenesetre most bonyolultabbnak, összefonó- dottabbnak és veszélyesebbnek látszik a helyzet főleg Európában és Észak-Amerikában. Jócsik nem építette be kellő mélységre gondolatmenetébe az érdekviszonyok körét és mozgását: emiatt az a nagyvonalú kép, amit a Földről, ,, az anyag körforgásának csillagáról” rajzolt, az újratermelés társadalmi gyakorlatának szempontjából itt-ott inkább elnagyoltnak mutatkozott. Ez hiány, de nem hiba. Nem érintette ugyanis a mű lényegét, a valóságszemlélet új elemeinek, oldalainak hiteles leírását és meggyőző rendszerezését. Új elemek, új oldalak? Igen, de már az összefüggések, az általánosítások szintjén. Jócsik számolt azzal, hogy az alapismeretek és alaphelyzetek belekötődtek a közgondolkozásba és az átlagos tapasztalatba. Itt azonban mintha meg is rekedtek volna ismeretként és futó tapasztalatként. Nem váltak egy-egy társadalom, az emberi történelem, a „Földtörténet” megközelítésértek és megítélésének tudatos mércéivé. Összegezve: ,,A hosszú távú következményekre nem idegződött még rá az ember”. Holott .a 92