Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 3. szám - MŰVÉSZET - Goór Imre: Fehéren, feketén
MŰVÉSZET FEHÉREN mondja ki a maga és a mások igazát Bahget Iszkandsr és Kanyó Ferenc. Fényképeikkel amolyan vidéki művészeti forradalmat teremtenek a fotózásban, melynek legjobb eredményei súllyal illeszkednek a fontolva haladó magyar fotómú'vészetbe. Témáik a lakóhely szú'kebb portáján történtekről adnak hírt: emberről, tájról; sajátos életformákról; maradó és újuló létről. Mindketten oly expresszíven, hogy képeik felkavaró, vagy megnyugtató erőként sokáig bennünk maradnak. Alkalmasak arra, hogy az érzékeny lélek — ha köznapi emberbéli— beszéljen róluk; s — ha hatalom dolgában tehetősebb — cselekvésre mozduljon. Ami ily hatásra képes, az a művészet java terméséből való. S mivel éri el ezt a hatást? A képeken legtöbbször arcokat, figurákat látunk. Az arcokról eddigi élet, foglalkozás, sors, ráncokba írtan olvasható. De olvasható az is, hogy ezek mekkora lyukat, vagy napot hagytak az egyéniségen. A figurákkal együtt sokszor a tartozékok (lavór, szék, veder) teljesítik ki a művésziszociális tartalmakat oly módon, hogy elhagyhatatlanok és behelyettesíthetetlenek, — ahogyan a szakma mondaná — helyükön vannak. Olykor nagyszerű formaritmusba sűrűsödnek a kulcsolt kezekből olvasható emberi világok; olykor egy arc mellé illesztett álarc tesz szimbolikus vallomást arról, aki az álarcot tartja. Megjelennek a vidéken „szerzett” témákban általános sorskérdéseink, napi gondjaink. Egy állandó alkoholmámorba fordult szempár a borostás áll s kuszáit bajusz fölött oly messzire tud nézni, hogy immár mit se lát. Egy meddőhányó alján felborult csille-alváz is többet mond el a romlásnál, vagy az omlásnál. Mért említettem Bahget Iszkander és Kanyó Ferenc fotói kapcsán a „vidéki művészeti forradalmat”? Részben azért, mert a fényképezéssel foglalkozó tömegek (szakkörök, körök, klubok, csoportosulások) tagjainak — akik „belevesztek” a táj, a csendéletek, a semmitmondó arcképek készítésébe — az ő művészi magatartásuk, alapállásuk: tartalmi és formai expresszivitásra alkalmas tehetségük, a művek által példát mutathat; részben pedig azért, mert — hitünk szerint — bizonyos technikai bizonytalanságok eltűnése és az egyénibb formanyelv kialakulása után mindketten eljutnak a magyar fotóművészet élvonalába; hiszen mi más lehetene e fiatal művészeti ág célja, mint az, amit művészeink is vallanak: azalkotás elemi erejével sajátos történelmet írni e népről,serrőlahazáról. GOÓR IMRE 90
