Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 3. szám - MŰHELY - Kiss Dénes: Játék és törvény (Ősi szavaink keleti üzenetei)

láthatjuk eredetét, legalábbis megközelíthetjük. Vitathatatlan összefüggés van a -nak, -nek rag és a neki szó között (ennek, annak, amannak stb.)

A -nak, -nek a legtöbbször a szó végén helyezkedik el, s hozzájön az „a” .Valakinek a valamije. Neki van valamije. Egyértelmű a nyelvtani helyzet. Sajátossá válik azonban, ha ezt mondjuk: nekimegy a kocsi. Nem ugyanaz: neki jól megy! De különösen érdekes, ha ez a rag —vegyük annak! — kétszer is előfordul egy mondatban: nekimegy a kocsinak. Vagy: nekimegy a falnak. Ebben az esetben részese, szenvedője az ütközésnek! Játékunknál maradva: úgy kell neki-nek, ennek, annak, de kinek? Minek járt arra? ... A birtoklást kifejező részesség — vagy fordítva? — közömbösíti egymást. (Nekem-nek!) Ha nekimegy a falnak, nem részes ragról kell beszélnünk — bár ez az eset a részére birtoklás —, nem is birtokos ragról, hanem viszonyról — a falnak menés viszony is!

Nekivághatunk hát, ha nehézkesen is. Azt szerettük volna érzékeltetni, hogy ha azonos a rag a szó elején és a végén, akkor bizonytalan lesz a rag megszokott rendeltetése, sőt, amint látható, olykor ellenkezőjére vált a szó jelentéstartalma, tagadja önmagát. Bizonytalan: vala-ki-vel elment. Csak az állítmány bizonyos, az alany bizonytalan. De bizonytalan lesz az állítmány is, ha: vala-ki-vel talán elment. Szűkítve: ha valaki talán-talan, akkor nem bizonytalan. (Biztos a dolgaiban, nincs számára talány!)

Köröket Írogatunk le, hogy eljussunk két szóhoz, de csak kétségeinket, bizonytalankodásainkat akartuk ezzel is gyöngíteni. E két szó a következő: lankadatlan, ledület- len. Ha azt mondjuk: valamire a lankadat a jellemző, az lanyhul, lassul. De ha újra megismételjük a LAN-t;

LAN-kadat-LAN lesz belőle. Ugyanígy:

LEN-dület-LEN

Igaz, a -lan, -len csak része az -atlan, -etlen, tálán, -télén képzőknek, de mégiscsak azok részel S talán—talán nem véletlenül van jelen ebben a kétszer bizonytalanul nyomatékosított szóban sem ...

De mi köze ehhez Sesztalovnak? Joggal kérdik. Válaszolok. Miközben a verseit fordítottam, sok érdekes manysi szóra bukkantam. Köztük volt a lun szó is.(Tehát mégse vél-et len, vélekedés, vélemény nélküli volt vele a találkozásom!) Először nem is figyeltem rá, hiszen a lun jelentése: a folyó alsó folyása. Azt tudtam, hogy finnül alá = alia, alle, alacsony = mat-ala, alap = alusta, alsó = alinen stb. Csakhogy magyarul azt is mondjuk: alant, lent, lenn! Vagyis megvoltak a mássalhangzók! L + N. A lanyhulás folyamata a teljesen közömbös állapotig vezet. Ha folyton lanyhul, de nem, ha: lanyhulatlan! De hát mi is, milyen is a folyó alsó folyása? Egyrészt kiér a síkságra, vagyis a lankára, és ott lanyhul, lassul, lankad lankadatlan! (Lankadatlanul!) Vagyis még tovább erősödik a lankadat folyamata: lankadatlanul lankad. S engem ez a LaNuL is izgat. A mássalhangzók „képlete”: L + N + L. S ha ebből kiveszem bármelyik kéthangzós részt, megkapom egy részét a fosztóképzőnek! Ugyanis fosztást jelent a NéL-küle is. Sőt, őt is elvonom, ha azt mondom: nála nélkül, vagy erősen kiemelem: nálánál ... nincs jobb, erősebb, szebb stb.

Nem tudom, lehetséges-e, hogy a nyelv belső öntörvénye — amely éppen az értést szolgálja! —így vagy hasonlóan válogasson kialakult jelentéstartalmak között, s önrendszerének jobb működése érdekében olyan szavakat csökevényesít ragokká, képzőkké, amelyek csírájában azért ott munkál az eredeti jelentéstartalom? Persze, azért nem annyira utólérhetetlenül és finoman, mint génekben az utódok tulajdonságai. Én azonban már régóta úgy vagyok a nyelv lényegével, ahogy az orvosnak kell lennie a kése

88