Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 3. szám - MŰHELY - Páskándl Géza: A nemzeti kérdés metafizikája
sokáig őrzik a nyelvi-kulturális hovatartozásuk érzését, kultúrából-nyelvből táplálkozó nemzeti öntudatukat. Ez tehát a nemzetekben az igazán tartós, vagy maradandó. Természetesen ez is változásoknak, fejlődésnek van alávetve. A szórványokra nézve: annál ellenállóbbak, minél többen vannak, és közben sem nyílt erőszak, sem burkolt asszimilációs törekvésnek nincsenek kitéve. Sokszor a burkolt — időben széthúzott — erőszak még rosszabb, mint a nyílt, ha ez utóbbi nem likvidáló. Mert a burkolt — afféle gumi-erőszak — nyúlik, a szabadság látszatát adja, kevéssé veszik észre. Joggal vetődhet föl a kérdés: mi kell ahhoz, hogy egy nemzeti kisebbség a mindent kikezdő történelmi idővel és helyzetekkel szemben sokáig, tartósan ellenállhasson, hogy ne asszimilálódjék? Úgy véljük — legalább — három dolog, a nyílt és burkolt erőszak hiányán kívül, ami alapvető: 1. kifejlődött nemzettudat, nemzetiségtudat, ezen belül a nyelvi-kulturális összetartozás-tudat mint éppen funkcionáló. Ez vállalja magára az összes többi nemzet-aspektusok szerepét, képviseletét: a történelmi nemzettudatét, tehát a politikaiét, az etnikaiét. A többi szinek- dokhéja lesz ez a nyelvi-kulturális nemzeti tudat. A többi aspektus közben mintha hibernálna. 2. Akkora számarány (ez viszonyított), hogy biztosítsa az egészséges, változatos, nemzetiségen belüli biológiai körforgást, tehát sem a rokon-házasságokhoz, sem a túl gyakori, elszaporodó vegyes házasságokhoz ne vezessen, illetve ez utóbbi arányos és felfrissítő legyen, és a bevont más elemek — elsősorban feleségekről van szó — természetesen asszimilálódjanak. 3. A saját értelmiségi iránti igény; anyagi feltételek, hogy a saját értelmiségit eltarthassák. Ez az értelmiségi hűséges és jól képzett legyen, egyszerre hagyományőrző és reprodukáló (újratermelő), mégpedig „bővített újratermelő”; a kulturális asszimiláció és disszimiláció egyensúlyát jól tudja tartani. (Az egészséges önmegőrzés persze nem mond ellent a természetes asszimiláció — Lenin által leírt — törvényének. Az első a „még” törvényét, a természetes asszimiláció a „már” törvényét fejezi ki: „már” csak ez az út maradt.) A hovatartozás érzéke a legkorábbi, még a családi létezésben alakult ki. Kapcsolatos a gyermekkorral, az anyanyelv meghittségével, a hagyományokkal, a közös történelmi emlékekkel, s így egyben elsősorban a szórványok számára — nosztalgia tárgya is. Azért a legmaradandóbb tehát, mert tartós vagy maradandó nosztalgia tárgyává lehet, mert szellemi reflexeink legrégibb rétegét jelentik. A hagyomány a szellemi reflex rendszere is. Tudjuk, hogy a reflexek a múltat mindig a jelenben képviselik. A reflex múltunk örökös (aktuális) jelenléte: egyidejűség. A gyermekkorban tűzhöz ért kéz meghatározta egész későbbi magatartásomat a tűz iránt. Ma már nem kell újra tűzhöz érnem ahhoz, hogy kikerüljem a tüzet, mert régi tapasztalatom jelez. Ha ég az erdő, még ha távol is vagyok — ellenkező irányba indulok. Az anyanyelv, a kulturális bázisom valamikor többnyire a meghittség, bensőségesség alapvető tapasztalatátadta. Ez iránt a meghittség, bensőségesség iránt mindig törekszem. Ilyen értelemben nem helytelen a pszichológiai nemzet fogalmáról sem beszélnünk. Az is megállapítható, hogy a nemzetnek a különböző történelmi időszakokban más és más aspektusa kerülhet előtérbe, míg a többiek háttérbe szorulnak, hibernációs korszakot élnek, vagy el is tűnhetnek. Bizonyos például, hogy a francia polgári forradalomban a politikai nemzet aspektusa állt az első helyen. A mi 1848-unkban (szabadságharc-jellegű) viszont a történelmi nemzet aspektusa, mert nagyjából minden nemzetalkotó részt mozgósított. A világkommunizmusban a politikai nemzet eltűnik, mert nem lesznek osztályhatalmak. A mai diaszpórák esetében a nyelvi-kulturális aspektusa áll első helyen, akárcsak a jövő osztály nélküli társadalmában, ahol gazdasági és egyéb — negatív — különbségek nem lesznek. Természetes, hogy a különböző nemzeteknek a történelemben más és más szinten volt 77
