Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 3. szám - MŰHELY - Páskándl Géza: A nemzeti kérdés metafizikája
ségesbe: hogyan viselkednek a körülvevő sejtek és ő maga? Ezek a kérdések nem kerülhetők meg. Visszatérve a politikai nemzet fogalmára. Világos, hogy az urak annak idején magukat a nagybetűs nemzetnek azért tarthatták, mert a politikai nemzet fogalmában gondolkodtak. Marxék tehát, amikor azt írják a Kiáltványban, hogy a proletariátusnak „önmagát nemzeti osztállyá kell emelnie, önmagát nemzetté kell szerveznie” — tulajdonképpen azt fejezik ki, hogy a munkásosztálynak politikai nemzetté, vagyis a nemzet meghatározó, uralkodó részévé kell válnia, a nemzeten belül a hatalom legfőbb tényezőjévé. Még mindig’a politikai nemzet fogalmán belül volnánk tehát. Amikor Marxék — abszolút jogosan —• a kizsákmányolás felszámolásától teszik függővé a nemzeti gyűlölködés megszűnését, egyben — hallgatólagosan — azt is kimondják: a kizsákmányolás világméretű felszámolásával, a kommunizmus majdani világméretű győzelmével megszűnik a politikai nemzet, az ellentétes gazdasági, politikai érdekek nemzete, nemzetfogalma. Mert a politikai nemzeten belül nyomta el a kizsákmányoló a kizsákmányoltakat, a nemzeti többség a nemzeti kisebbséget, a politikai nemzeten belül lehettek gyarmatosítók és gyarmati elnyomottak, ezen belül lehetett nacionalizmus, sovinizmus, fajelmélet, kozmopolitizmus, nemzeti nihilizmus. Világos tehát, hogy a politikai nemzet a nemzet fogalmának legváltozékonyabb aspektusa, mert szigorúan alá van vetve az osztálytársadalmak változásainak, s így logikus, hogy az osztálytársadalmak megszűnésével a politikai nemzet valósága is megszűnik, amennyiben az elnyomás minden formája felszámolódik. Természetes, hogy a nemzet fogalma nem szűkíthető csakis a politikai nemzet fogalmára, amely, bár mindig meghatározó tendencia volt, de kívüle még más meghatározók is léteztek. A politikai nemzet tehát a nemzetnek a (gazdasági-politikai) hatalom aspektusából való megfogalmazása, ám tudnunk kell, hogy noha nem elszigetelten, de vannak még más fontos aspektusok is. Vegyük a nyelvi nemzet fogalmát. A lényegében egy nyelven beszélők, és magukat az illető nemzet tagjának vallók közössége. Itt is minden kivétel csak erősíti a szabályt. A főúr beszélhet többnyire németül, de anyanyelve mégis magyar. A pap írhat többnyire latinul, de anyanyelve mégis a francia. A nyelvi nemzet, vagy tágabban a kulturális nemzet fogalma tehát magába tömöríti a beszélt és írott nyelv, az irodalom, a zene, a képzőművészet, a viszonylag sajátos, legáltalánosabb népszokások, a némiképp eredeti mitológia, a közös emlékek, a hagyomány alapján összetartozókat. Vagyis a nemzeti öntudat legtartósabb, legmaradandóbb, de nem változatlan vonásait. Egy másik aspektus: az etnikai nemzet. Ez a nemzet sok etnikai összetevőjének történelmileg kialakult képe. Hiszen tudvalevő, hogy az etnikailag „tiszta” nemzet abszurditás. Minden nemzet sok etnikai összetevőből alakult ki, s ez tovább bővülhet, árnyalódhat. És végül volna a történelmi nemzet, amely a politikai, a nyelvi-kulturális és az etnikai nemzetet egyidejűleg magába foglaló kategória. Gyűjtőfogalom. Valamennyien ismerjük Sztálin nemzet-meghatározását, amely sok szempontból ma is helytálló. Ez a meghatározás így fejeződik be: a nemzet történelmileg kialakult tartós közösség. Vagyis nyugodtan vehetjük genetikus — tehát eredet — meghatározásnak, amely a nemzetek eredetére, történelmi útjára szorítkozik. Arra, hogy miként, milyen tényezők együttes hatására jött létre. Ám arra már nem vet fényt, hogy mik a nemzetnek a legmaradandóbb, időkkel, helyzetekkel szembeni legreziszten- sebb vonásai. Ezt a végső rezisztenst mi a nemzet fogalmán belül a nyelvi-kulturális tényezőben látjuk. Ez az időknek, helyzeteknek legtovább ellenálló. A diaszpórák történelmi útja bizonyítja, hogy más földrajzi, gazdasági, történelmi, politikai stb. környezetben, helyzetben a nemzetiségi szórványok még viszonylag 76
