Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 3. szám - MŰHELY - Páskándl Géza: A nemzeti kérdés metafizikája

Azt az eseménysort tehát, hogy ma világszerte népek, kisnemzetek, nemzetiségek vívják ki, vagy akarják kivívni politikai, nemzeti, gazdasági és egyéb függetlenségüket, védik nyelvüket, kultúrájukat — az említett két világtörténelmi tényező hozhatta létre. Egy pozitív tapasztalat és egy negatívan induló, de pozitívan végződő. A szocialista forradalom és a fasizmus elleni harc. Az első tényező megmutatta: lehetséges, hogy az elmaradott nemzetek, nemzetiségek gazdaságilag-kulturálisan fellendüljenek és tovább egzisztáljanak. A másik rávilágított: a fasizmus mint a kizsákmányolás legvégletesebb formája (is), mint a nemzeti kultúrák közös ellensége — olyan veszély, amely bármikor újraéledhet például a világimperializmus gyarmati törekvéseiben. így következhetett be a hitleri terv beteljesülése, a nemzetek „likvidálása” helyett a nemzetek öntudatra ébredése és újraébredése a közös világtörténelmi veszély elmúltával.

Most már azok is, akiknek a nemzeti kultúrája „csipkerózsika” álmot aludt (pl. az indiánok), jövőt akaró nosztalgikus erővel fordulnak múltjuk felé, és egyben jelenükért, fejlődésükért, emberi jogaikért. Vagy más és más előzménnyel az írek, baszkok, katalánok és így tovább. Ázsia, Afrika és Dél-Amerika nemzeteiről és nemzetiségeiről nem is beszélve. Ha a század elején F. Mistral, a nagy költő még csak magányos, művészi vállalkozásként támasztja föl provanszál nyelvét eposzában: ma már a magányos akciók helyett mindinkább a tömegek lépnek föl nyelvük, nemzeti jogaik érdekében.

A hitleri világ- és nyelv-bekebelezés nem sikerülhetett ugyan, de a kis és közepes népek semmiféle elvi biztosítékot nem láttak a jövőben arra, hogy például a világimperializmus valamelyik gyarmatosító nagynemzete nem ugyanazt próbálja meg, mint Hitler, csak éppen burkoltabb eszközökkel. Ha nem volt elvi és más biztosítékuk a burzsoá oldalról — annál inkább megkaphatták ezt az egész szocialista tábor részéről. Érezték és érezhetik, hogy csak függetlenségük, szabadságuk, kultú- rájuk-gazdaságuk önálló fejlesztése óvhatja meg őket, továbbá az, hogy az emberiség leghaladóbb erőivel, elsősorban a Szovjetunióval és a szocializmus egyre nagyobb táborával vannak jó, baráti viszonyban, mert csakis ezeknek az országoknak a léte a fő biztosíték, hogy szolidarizálásra számíthatnak, valahányszor a demokratikus szabadságjogaikról, nemzeti függetlenségi harcaikról van szó.

A másik — előbbihez szorosan kapcsolódó — elvi és egyéb biztosítékot a közepes és kisnemzetek, nemzetiségek az összes kommunista- és munkáspártoktól kaphatták és kapják, a világszerte növekvő népszerú'ségű marxrzmus-leninizmustól. Attól a marxizmus-leninizmustól, amely jórészt kidolgozta a nemzeti kérdés megoldásának mindmáig legérvényesebb és fejlődő módusait. Hiszen köztudomású, hogy a burzsoázia hőskorszakának „testvériségeszménye” lényegében egy kívülről patinássá váló, de belülről egyre üresedő jelszó maradhatott. Á burzsoázia gazdasági és kulturális „misszionarizmusa”, „samaritánuskodása” tulajdonképpen a gyarmatosító tervek egyik mindenkori fedőneve volt. S ha jól meggondoljuk, a nemzetközi burzsoázia lassú, türelmesebb, manipulatívabb úton ugyanazt akarta gyarmataival elérni, amit Hitler gyorsan, villámháborús „stílusban” az egész világgal. A marxizmus épp ahhoz segít hozzá, hogy még a burkolt „sanda szándékok” se maradjanak fölfedetlenül. Nem véletlen, hogy Sztálin (akkor még Lenin közvetlen hatása alatt áll) a szovjethatalom kezdetén határozottan szembeszegül minden „ázsiai megoldással” a nemzeti kérdésben. Kemény ellenfele a „protektori” és „bennszülött” szemléletnek. Mint ahogy az „ausztro-marxista”, szeparatista felfogásnak is. ,,A népek formális egyenlőségének kinyilatkoztatása nem elég” — jelenti ki 1917. áprilisában, a nemzetiségi kérdés előadójaként, a párt vezetősége előtt. Emlékeztet arra, hogy a francia burzsoá forradalom hasonló jelszavainak mi lett a sorsa. Vagyis:

71