Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 3. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Bormelléki zsiványságok (7. rész: Még mindig a szeszszindikátusról)

alkalommal több mint 100 ezer forintot vett fel Péteri Imre részére a Tabdi Szőlőskertek pénztárából.

Négy borászunk életkora 1974-ben 26—33 év között volt. Dóczi János is csak 40 éves. Ehhez képest nagyon jól megtanulták, hogyan kell sodródni, úszni az árral együtt. Ötőjük közül négy nem érzi magát bűnösnek. A szokványos bírói kérdésre csak Németh Tibor mond igent. Valószínűleg azért, mert hamis borok átvétele miatt már korábban is voltak „kellemetlenségei”.

Rablómesék és furcsaságok

Azalant elmondandóklátszólag eltérítenek bennünketaborügyek lényegi értelmezésétől, valójában azonban sok használható adalékot mutatnak fel, amelyek a szeszszindikátusról való képet gazdagítják, és végkövetkeztetésünket meggyőzőbbé teszik.

Kihallgatása során majdnem minden szőlőtermelő tagadta, hogy mérte volna mustjai cukor-, illetve bora maligánfokát.

BÍRÓ: Volt fokolója?

VÁDLOTT: Nem volt, én nem fokoltam soha. A pince állapította meg, amikor a termést bevittem.

ÜGYVÉD: Ez akkor volt, ha mustot vitt be?

VÁDLOTT: Igen. Ha bort vittem, megmondták, hány maligafokos!

Az igazság az, hogy minden termelő fokol. Részint természetes kíváncsiságból, de főleg azért, mert a pincészetek minden évben sugallják, hogy hány cukorfokos must a kívánatos. Ennek „belövése” fokoló nélkül nem megy. Kecskeméten egy — magát látszerésznek álóázó — kisiparos abból él, hogy szériában gyártja a fokolókat, ezeket az érzékeny üvegúszókat. Bormellék szükségleteit nem is győzi egyedül kielégíteni, másod-harmadmagával dolgozik.

Gyulai István, a volt csengődi tanácselnök mondja: „Ha véletlenül valaki nem cukrozta rneg a mustját, a pincészetek nem fogadták el az árut.”

ÜGYVÉD: Úgy érti, hogy a szakszövetkezetnél nem vettek át bizonyos cukorfok alatti mustot?

GYULAI: Sokszor visszaküldték a termelőt, ha nem volt megfelelő a must cukorfoka.

Azt mondták neki: „Vigye haza, tudja maga azt, hogy mit kell vele csinálni.” E rövid párbeszéd is megvilágítja, hogy a termelő, ha szándéka meg is volna rá, akkor sem lehet becsületes. Kénytelen elfogadni a szeszszindikátus diktátumát, amelyet vele szemben az átvevő gyakorol. Ti. a MÉM nem minden évben egyformán engedékeny. Péteri Imre vallomása szerint a javítható mennyiségre és a javítás mértékére direktívákat ad. „A hektoliterenkénti felhasználható cukor a 4 kg-ot nem haladhatja meg: a 12 fokos mustot ezzel 18 fokig nem lehet felemelni.” A MÉM direktívái szerint cselekvő pincészet segítséget vár (kér, követel) a termelőtől. Azt követeli tőle, hogy cukrozzon. Okfejtésünkhöz kapcsolódó védekezés: „Az alacsony fokú borokat nem vették át a környékünkön, és így nem tudtam volna értékesíteni a boromat.”

Mielőtt folytatnám a sort, fontosnak tartom, hogy éles választóvonalat húzzak a sikkasztott anyaggal is dolgozó orgazdák, magánokirat-hamisítók, nagymenők, a kapzsiság megszállottjai, meg a konjunktúrát óvatosan-szelíden kihasználó termelők közé. Ez utóbbiakat — bár jogi értelemben csalásért bőnösnek minősíttettek — nem azonosítom az előbbiekkel. Nem, mert a jogi minősítést, a „csalást” nem tekintem kétségbevonhatatlannak, és nem fogadhatom el általános érvényűnek. Erről azonban később. Külön véleményemet itt csak azzal fejezem ki, hogy a szeszszindikátus tömegébe, átlagába tartozókat megkímélem attól, hogy név szerint „kiszerkesszem”, kiírjam, amikor védekezésük módjáról, rablómeséikről vagy csipp-csupp füllentéseik50