Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 3. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Bormelléki zsiványságok (7. rész: Még mindig a szeszszindikátusról)
gazdasági, és konjunkturális elvárások, amelyeket ugyanazon állam sugalmaz, amelyik a tilalmakat hozza, és a jogi formulák megsértését bünteti. Az ember cselekvési szabadságát nem az anyag, s nem az eszköz határozza meg elsődlegesen, amellyel dolgozik hanem a társadalmi környezet, amelyben dolgoznia kell. A bormelléki miliőben a pincemester lényegében két dolog közt választhat. Ha nincs szőlője, sodródik, ha van, úszik az árral. Fehér holló talán van, de olyan pincemester létezésében nem hiszek, aki csak egy szüreti szezont is végigúszna szemben az árral. „Azt is szeretném elfelejteni, hogy valamikor pincemester voltam” — mondja Fecske Tamás a tárgyalás szünetében a borcsatákba belekeseredve. A külső szemlélő csak rá- érez az érdekviszonyok ütközésében levő borászok nem éppen irigylésre méltó helyzetére. Ha azonban valamelyik (szőlőtermeléssel nem foglalkozó) pincemester „az utánam az özönvíz” vakmerőségétől vezettetve kiborítaná a küblit, alighanem a vádhatóság is utánagondolna a pincemestereket érintő s nagyon szigorú állásfoglalásnak. Idézet a vádiratból. „Kvala Gábor tudtával és hozzájárulásával, részben ő személyesen, részben beavatott pincemesterei (pontosítva: pincemunkásai: Z. T.) útján 1 millió 57 ezer 422 Ft értékű hamis vagy hamisított bort fizettetett ki a szövetkezettel.” Ez tény. Kvala Gábor kliensei közt hírhedett hamisítók vannak, senki se gondolja hát, hogy korábbi fejtegetésünk bűnbocsátó cédula gyanánt használható; eszmefuttatásunkkal egy közhelyet kívánunk bizonyítani: a valóság bonyolultságát, amelynek viszonylagos átlátása, megértése csak sokoldalú közelítés és vizsgálódás eredménye. A bírónak is igaza van, amikor megbünteti Kvalát, de a pincemester is fontos dolgokat mond ki, amikor védekezik; ő, úgymond, a vizsgálati paramétereinek megfelelő árut nem küldhet vissza hamisítványként; neki nincs hatósági jogköre a hamis áru felkínálóját a pince udvarán marasztalni, amíg a rendőr vagy a pénzügyőr megjelenik. . . Kvalának van annyi esze, hogy ne mártsa be kenyéradó gazdáját. Mi azonban nem vagyunk függő viszonyban a kaskantyúi Homokgyöngyétől, ezért a megvádolt pincemester állítását bátorkodunk megtoldani egy mondattal: a Homokgyöngye Szakszövetkezet egészen biztos, hogy hálás Kvala Gábornak a hamisítványok átvételéért, mert ezeket — minden nehézség nélkül — haszonnal adhatta tovább. A fentebb meghatározott két cselekvési lehetőség irányát tekintve azonos, de ha mérlegelünk, azt kell mondanunk, hogy együtt úszni az árral morálisan, de jogilag is szigorúbb elbírálás alá esik. A szőlőtermeléssel foglalkozó borász tudatosan szolgálja a szeszszindikátust, s miközben jogtalan haszonhoz jut, erkölcsi alapját is elveszíti arra, hogy ebben a termelőtársakat megakadályozza. A pincemester termelőkénti védekezését alább két példa illusztrálja: egy naiv és egy rafinált. A naiv: SZAKÉRTŐ: A kövidinkája és a pirosszlankája hány cukorfokos volt? FECSKE: 19—20 között. SZAKÉRTŐ: A szlanka? FECSKE A szlanka. SZAKÉRTŐ: És a Kövidinka? FECSKE: Szintén. SZAKÉRTŐ: És az ezerjó? FECSKE: 20 fölött. SZAKÉRTŐ: Hogy tudta elérni, hogy 1973-ban és 74-ben pontosan azonos fokú borai voltak? FECSKE: Ez a véletlen. Az ügyész — Fecske Tamás termésének és borainak magas alkoholfokát ismerve — arra a következtetésre jut, hogy a szakemberek szabotálták a szövetkezet munkáját; „Önök kérem többet tudtak, mint a szövetkezet érdekében tettek... Ön termelt 48
