Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 3. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Bormelléki zsiványságok (7. rész: Még mindig a szeszszindikátusról)

a zugfőzdések és a borászok), és most már teljes bizonyossággal tudom, hogy a szőlő- termelő vidékek területi szövetségei is tagjai a szeszszindikátusnak. Pincészeteiken keresztül hasznot húznak a konjunktúrából, ugyanakkor szervezetükkel, tekintélyükkel fedezik a szakszövetkezetek minőségrontó fondorkodásait.

Mondják, hogy jó bornak nem kell cégér. A rossznak kell; mégpedig olyan cégér kell, amely eléggé szocialistának látszik ahhoz, hogy fedezze a termelők és pincészetek akkoriban már eléggé elfajult borászkodását.

A periratok közt fellelhető a Kiskőrösi Városi Tanács V. B. pénzügyi osztályának egy musttermésre vonatkozó igazolása. Bodrogi István kétségbe vonja az okmányban foglaltakat. „Ha igaz lenne, hogy Kiskőrös területén a termelők átlagtermése 1974-ben 50 hl volt (ami megfelel 54q/kh szőlőnek), ha igaz lenne, hogy a jobb körülmények közt gazdálkodók átlagtermése mustból 60—70 hl volt (megfelel 80—90 q szőlőnek), akkor minden állami gazdasági szőlőt fel kellene számolni. Annál is inkább, mert az állami gazdaságok arra sem képesek, hogy függetleníteni tudják termésüket az időjárástól.”

E kommentár azt bizonyítja, hogy Kiskőrösön a Városi Tanács V. B. pénzügyi osztálya a vizet és a cukrot a must természetes részének tekinti; s hogy ezt írásban is adja, azzal kétségtelenné teszi, hogy a szeszszindikátus oldalán áll ... A Tabdi Szőlőskertek Mg. Termelőszövetkezet vezetősége hivatalosan igazolja, hogy Péteri Imre borásznak a szoléi rendszerint 20—22 fokosak voltak. Bodrogi István erre azt mondja: „Hajlandó vagyok az ügyvéd urak bármelyikével kimenni a helyszínre, hogy ezt az állítást megcáfoljam.” (Az ügyvéd urak nem siettek a meghívást elfogadni.)

Egyébként a kiskőrösi és környéki pincészetek pancsolatainak bő öthatod részét a Közép-Magyarországi Pincegazdaság, és 11 állami gazdaság vásárolta föl (Balatonboglár, Sopron, Szekszárd, Badacsony stb.) Nem én mondom, hanem a szakértő: „Csak címke kérdése, hogy ezek a borok milyen elnevezésen kerülnek forgalomba.” Bodrogi István a „borért folytatott nagy versenyfutásban” látja a hamisítások okát és ösztönzését. „A borpiacon kialakult teljesen anarchikus helyzet biztosította, hogy bármilyen bőrszínű (karamel vagy saflor hozzáadásával készíthető) alkoholos folyadék felvásárlásra kerül, és így az ügyeskedő borkészítők hatalmas jövedelemre tehettek szert... A felvásárló szervek a szemük előtt történő bőrgyártást — önző érdekből — nem akarták észrevenni . . .”

A múlt idő használata ne tévessze meg az olvasót: Bormelléken a helyzet továbbra is változatlan: „teljesen anarchikus”. A borperben már javában folyt a nyomozás, amikor az egyik gyanúsított 1975. évi termését a VOSZK „csengődi rizlingként vásárolta meg annak ellenére, hogy az eladó szőlőjében egyetlen tőke rizling sem volt.”

Ismét Bodrogi Istvánt idézem: „Az 1976. évi tavaszi fagykár nagy terméskiesést okozott, ennek ellenére a szakszövetkezetek borfelvásárlási tevékenységüket — egymással versengve — zavartalanul folytatják.” A szakértő mondta el azt is, hogy egy nagy feldolgozó kapacitással rendelkező állami pincészet 1976-ban kihasználatlan volt : a termelőktől egyetlen mázsa szőlő sem érkezett.

Mielőtt belépnénk a tárgyalóterembe, nem hagyhatjuk szó nélkül azt a száraz tényt, hogy a Közép-Magyarországi Pincegazdaság sem maradt ki a borért folyó nagy verseny- futásból. Bormellék 1974. évjáratú pancsolatainak több mint 40%-át ez a gazdaság vásárolta fel. És amellett sem mehetünk el szótlanul, hogy egyetlen állami felvásárló szerv borászát, pincemesterét sem látni ott a vádlottak padján: Kecskemétről, Badacsonyból, Szekszárdról, Sopronból, Villányból, Gyöngyösről, Domoszlóról sem: sehonnan sem! Ők is tudták, hogy mit vásárolnak meg, mégis kimaradtak a szórásból. Ebből arra következtetünk, hogy a szeszszindikátus borfelvásárlással foglalkozó állami faktora kiváltságos helyzetű: tevékenységéért jogi értelemben felelősségre nem vonható.

46