Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 3. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Bormelléki zsiványságok (7. rész: Még mindig a szeszszindikátusról)
Ezt a témát azzal zárjuk le, hogy semmilyen nyomós okot nem találtunk arra az engedményre, amelyet az állam a szeszszindikátusnak tett. Következményei felől tekintve a borügyek „civilizálása” és „humanizálása” káros, elsietett, szerencsétlen intézkedés volt. A továbbiakban az ún. bortörvény (1977. XXXVI. sz. törv. erejű rendelet), és a lega- galizált borászkodási gyakorlat összevetésével szemléltetjük a kompromisszumot: a szeszszindikátusnak tett engedményeket. „Mustot és bort csak szőlőből szabad előállítani” — mondja a törvény. A javításra felhasználható anyagok: sűrített — töményített — must, hazai, fonnyasztott (aszalt) szőlő, magas fokú borpárlat, első osztályú finomszesz. Ám ezeket az anyagokat is csak kedvezőtlen évjáratokban engedélyezik, „a természetes cukorhiány pótlása céljából”, akkor is csak „olyan mértékben, hogy az előállított bor természetes szesztartalma teljesen kierjedt állapotban legfeljebb három térfogatszázalékkal növekedjék, de a tizenkét térfogatszázalékot nem haladhatja meg.” Látnivaló, hogy a répacukor nincs a felhasználható anyagok között, következésképp az Etyeken gyártott „savközegben, hőkezelésben részesített cukoroldat”, amely hivatalos fedőnevén SM—II., a törvény szelleme szerint hamisító anyag. E tényen nem változtat, hogy az SM—ll-t kizárólag az állami pincészetek használhatják; sem az nem változtat, hogy csak kedvezőtlen évjáratok esetén, és meghatározott mértékben ... Az egyszerű állampolgár (szegény) úgy gondolja, hogy a paragrafusokba fogalmazott állami akarat hierarchikus és következetes. Hogy mennyire nem az, arról külön tanulmányt kellene írni, de nem érné meg. Ehelyett és itt csak annyit mondunk, hogy a törvényerejű rendelet betűjével, illetőleg a szellemével szögesen ellentétes az a MÉM-rendelet (25/1970. XI. 26.), amely az SM—ll-t legalizálja, magyarul: beengedi a kiskapun a felhasználható borászati anyagok közé. Ebben az a vicces, hogy a törvényerejű és a kevésbé rangos szakminisztériumi rendelet egyazon „évjárat” terméke: mindkettő 1970-es dátumú. És az SM—II. felhasználásának korlátozása is vicces. A „kedvezőtlen évjárat”-ra való leszűkítés alibi: ti. az etyeki SM—II. üzem mustjaink természetes cukorfokától függetlenül, amióta csak megnyílt, üzemel, és nem csak a Márka üdítőitalhoz termel alapanyagot. Az 1977-es évben sem csukta be kapuit, noha ez az esztendő olyan volt, amelynél a szőlőtermelők legszebb álmaikban sem kívánhatnak jobbat. A MÉM (isten tudja, milyen meggondolásból), monopolizálja az SM—ll-t; a szövetkezeti, szakszövetkezeti pincéknek, esetenként megengedi a répacukor felhasználását mustjavításra. (Nesze neked, törvény!) ÜGYVÉD: Igaz-e, hogy az önök pincéjében minden borleadó által jól látható helyen ott van a zsákban tárolt cukor. PÉTERI IMRE: (XL. rendű, 2 évi börtön, 50 000 Ft vagyonelkobzás, a tabdi Szőlőskertek Mg. Termelőszövetkezetének borásza) Igen, ott tároljuk a pincében, és onnan használjuk föl a megengedett mértékben. Nem kellett azt titkolni . . . ÜGYVÉD: Előfordult-e egyszer is, hogy a HUNGAROVIN vagy bárki más, minőségi kifogással élt volna a maguk boraival szemben. PÉTERI: Nem. Megfelelőek voltak a boraink. Péteri szerint a MÉM 1974 óta minden évben engedélyezte a cukrozást. Az esetenként alatt tehát azt kell értenünk, hogy mindig: bortörvény ide, bortörvény oda, a cukor a szövetkezeti pincékbe is bevonult a MÉM közvetítésével. Édes mindegy, hogy nem oldat, hanem szemcsés állapotban. Minthogy az 1977-es esztendő sem volt kivétel, elképzelhetetlen olyan évjárat, amikora MÉM nem nyitja meg a kiskapukat. A fe44
