Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 1. szám - Balázs József: Szeretők és szerelmesek (Kisregény, befejező rész)

— Mit isztok? — Szalai Magda az asztalra mutatott.

Megbontott konyakos és rumos üvegek álltak egymás mellett.

— Töltsétek, igyatok, amit akartok, mi már jócskán töltögettünk — mondta. — Vagy, ha át akartok menni, ott a másik szoba. Igaz, éppen egy ágy fér bele, de arra éppen elég ... — Magdán látszott, hogy már eleget ivott. — Mi van kedvesem? — paskol- ta meg Márta arcát.

A jó hangulat nem akart összejönni. Kalenda nem szólt, az építésvezető — kezében pohárral — a hintaszékben ülve a mennyezetet fürkészte, Márta pedig hol Kalendára, hol Szalai Magdára nézett, mintha a nőtől várna segítséget.

Aztán koccintottak.

— Én már nem iszom többet, beviszlek benneteket, a tóba — mondta az építésvezető.

— Legalább csak annyit. . . Azért, hogy koccintsatok — szólt Szalai Magda és kedveskedve megbökte Kalenda vállát.

— Hát akkor, szervusz, én már régen akartam mondani — emelte fel a poharat az építésvezető.

Márta újra töltött magának, most csak Magdával koccintott.

— Nos, hogy tetszik? — kérdezte Magda Kalendától — Ide máskor is eljöhettek. Odaadom a kulcsot. Úgyis eltelnek hetek is, amíg kijövök. Ide csak a szeretőimet hozom ... — magyarázta a nő.

— Hagyd ezt abba — intette le az építésvezető.

— O mondta nekem — magyarázta Szalai Magda. — O mondta mindig, hogy ide csak a szeretőimet hozom ... És kérdem én, ha tényleg így lenne? Ez az én magánügyem ... És sohasem kérdezem meg, hogy te hova viszed a szeretőidet. . .

— Hagyd már abba. Mindig szeretők, meg szerelmesek. Megegyeztünk — a mérnök nyugodtan beszélt, a hintaszék megállás nélkül mozgott.

— Engem egyáltalán nem zavar. Az egész világ ebből áll, szeretőkből és szerelmesekből. Nem igaz Márta? — nézett a nőre. — Van, aki a munkáját szereti, a munkájába szerelmes és azért fekszik le a nővel, mert ugyebár a kutya is... Meg ha már erre jár, mifelénk, akkor kell neki valaki, akivel az ágyba bújhat.. .

— Azonnal hagyd abba! — vágott közbe az építésvezető — Többet, én nem is tudom .. . Mostanában . . .

— Mostanában megváltoztam, ezt akarod mondani! — válaszolt Szalai Magda. — Hát mondjátok meg! Egyszer már én is fellázadhatok! Elegem van ebből! Érted? Elegem van! En mindig csak . . .

— Te mindig csak szerető voltál, ezt akartad mondani? — nézett rá a mérnök. — De hát én tehetek erről? Hogy tehetnék én erről? Ha pedig nem tehetek róla, akkor miért mondod nekem? Tudtommal nem én vagyok az első szeretőd ... — a mérnök úgy gondolta, hogy eleget érvelt, ismét hintázni kezdett.

Szalai Magda csak nézte. Ott állt, kicsit oldalt. A mérnök nem vette észre, Magda elhúzta a száját, mosolygott, de közben remegett az ajka, nem tudta, hogy mit csináljon.

Úgy érezte: amióta él, most a legkiszolgáltatottabb. S tudta, hogy a többiek is észrevették ezt.

— Szemét vagy . . . Legszívesebben elzavarnálak innen .. .

A mérnök csak most vette észre az őt bámuló nőt. Hátrakapta a fejét, megijedt tőle.

Magda a férfira zuhant; az arcát markolta, a hátán ragadta meg a mérnököt. A vállát ütötte.

A mérnök megfordult, felállt, elkapta a nő kezét és hátrább lökte.

— Mi van veled? Berúgtál? Mi az istent akarsz? — kérdezte még mindig megijedve a mérnök.

20