Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 3. szám - Párbeszéd Utassy Józseffel (Az interjút készítette: Szakolczay Lajos)

sodik könyvem között látszólagos csak a nyolc év különbség, mert tulajdonképpen a a második kötetemben 1963—1973 között írott verseket válogattam.

— Nem tudom, hogy szükséges-e ez a „gyötrelem”? Ha jók a versek: a jó verseknek meg kell jelenni. Úgy tudom, neked a második könyved nagyon nehezen jelent meg. Pedig ebben olyan versek is találhatók, amelyek az új magyar líra fontos, jellegzetes darabjai.Csillagok árvájának — ez a köteted címe is — tudod az embert, magadat; és mégsem az elveszett- ségről, a kiúttalanságról beszélsz. Kevésolyan szépverset ismerek a magyar irodalomból, amely az otthonosság érzéséről és a hazaszeretetről olyan összefogottan,olyan meleg emberi érzéssel szól, mint például a Magyarország című versed.

— Vallom, Juhász Ferenc után már, és előbb is, Petőfi Sándor után, a költőt ez a hármas egység határozza meg: mindenség, szabadság, szerelem.

— Említetted juhász Ferenc nevét és úgy látom, hogy ezzel mintegy lírád irányultságát is meghatároztad. Úgy gondolom, arccal a fényes szellők felé fordulsz. De nemcsak affelé tájékozódsz, ezt mutatja köteted is. Verset ajánlasz Illyés Gyulának, verssel tiszteled meg Kormos Istvánt, Weöres Sándort, Pilinszky Jánost. Bartók Béla és Radnóti világát is, a rettenetét, a diszharmóniát külön-külön vers énekli meg.

— Örülök, hogy felhívod a figyelmet a versajánlásokra. Ezek az ajánlások részemről a tisztelet, illetve a szeretet és köszönet jelei. Hálából írtam őket, valamennyit, még akkor is, ha egyik-másik vitatkozó hangnemű, netán mókás kedvű, vagy komoly.

— Történeti szemléletedet nagyon sokan megkérdőjelezték. Az egyik kritikus — a tiédhez hasonló, tragikus „apavesztés” kapcsán — azt kérdezte, hogyan lehet hősi halott az az apa, aki aDon-kanyarban pusztult el és egy olyan háborúban, amelyik a mi részünkről igazságtalan háború volt. Nagyon nehéz ezt eldönteni és vitatkozni a szívszorító kérdésen, hogy a legjobban szeretett édesapa: hősi halált halt-e, vagy csak jószántából, önszántából, vagy valakinek a kényszerére feküdt a fekete földbe? A FEKETE TRÓN című versedből egy sort szeretnék kiemelni, amelyik döbbenetesen mutatja ezt a tragédiát, azt hiszem, mindannyiunk tragédiáját. „Egy abrak zabért Fritz Schischak lelőtt”.

— Tudjuk most már, különösen Nemeskürty István könyve után, hogy Horthy Miklós kiket is szánt tulajdonképpen a Don-kanyar vágóhídjára. Közöttük volt az édesapám is. Miután megkapta a behívót, azt mondta édesanyámnak: ha tudnám, hogy nem jövök haza, itt a ház sarkán lövetném magamat főbe. Hát nem jött haza, mert a Don- kanyari átkelés után, a nagy visszavonuláskor egy német közlegény úgy döntött, hogy neki szüksége van egy abrak zabra, vagy egy nyaláb szénára, és ezért az egyik magyar katonát agyonlőtte. Távolabb, egy tábortűz körül melegedtek édesapámék, és ez a fáradt golyó, ami átment a katona testén, édesapám jobb felső combcsontját eltörte. Utána egy hónapig szánkán húzták Minszk felé, egy hónap után került a minszki kórházba, ahol harmadfokú fagyással, nagyfokú vérveszteséggel és combcsonttöréssel kezelték, pár nap után belehalt.

— Kovács István, aki szintén veletek indult az Elérhetetlen föld antológiában, egyik interjújában mondta: „Az én népem az én etikám. Mások polgártársává nem személyi igazolványom bejegyzései avatnak, hanem az azonos etikai alapállás emel.” Közép-Európa mindig is olyan hely volt, ahol a szokásosnál „erősebben fújt a szél”. Költőtársaid, a romániai Farkas Árpád, Király László, Magyari Lajos, a más verset író, de tulajdonképpen hasonló gondolkodású pozsonyi Varga Imre, Tóth László és az újvidékiek közül bárkit sorolhatnék, Tolnai Ottótól, Domonkos Istvántól talán a legfiatalabbakig, mindig érzékelték ezt az erősebb „széljárást”. Egymást megbecsülve, egymás elképzelését megtanulva és tisztelve írnak. Persze mindenki az anyanyelvén, azaz magyarul. Miféle bolyongás vitt téged korábban Romániába, most meg többször Bulgáriába?

6