Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 2. szám - SZEMLE - Gombár Csaba: Falusiak a falusi életmódról és társadalomról
részt a borhamisításban — kap teret, oly szőrmentén kellene kezelni, mint ahogy példák sokasága mutatja. És így továbbfolytathatnánk a sort, de inkább azt állapítsuk még meg, hogy ez az utóbb említett írása Zám Tibornak, a Szeszmesterek valóságos szociográfiai remeklés, mely joggal keltett országos meghökkenést. S utaljunk még végezetül a tanyai öregek és a tanyai gyerekek sorsát faggató írásokra is. A magukra maradó, lassan erejüket vesztő, majd teljesen eltehetetlenedő tanyai szegényemberek, asszonyok sorsa, akik napi néhány forintból tengetik életüket, míg egyáltalán létezni tudnak, senkit sem hagyhat hidegen. Ahogy a kollégiumokba gyűjtött tanyai tanulóké sem, akik gyakran már hatéves koruktól fogva kénytelenek tartósan otthagyni szüleiket, s vagy megtalálják a helyüket ebben a másik világban, vagy nem. Többnyire megtalálják azért, de hogy mi minden van e többnyire mögött, azon mégiscsak jó, hogy másokat is végigvezet az író sokoldalú, árnyalt elemzése. Viszonylag vékony, de igen tartalmas kötet Zám Tibor Tanyabejáró-ja. Sokan és sokat tanulhatnak belőle. (Forrás könyvek, 1977.) VARGA DOMOKOS FALUSIAK A FALUSI ÉLETMÓDRÓL ÉS TÁRSADALOMRÓL Kérdező: „Nem tudom, megkérdezhetem-e, hogy vasárnaptól kezdve mi volt a reggeli, ebéd és vacsora?” (A kérdésre felesége, Kardos Józsefné, 78 éves járadékos válaszol) — „Vasárnap, okt. 16-án reggeli: Mackó sajt, ebéd: fél csirkéből leves, hús burgonyával, vacsora: déli maradék. — Hétfő, okt. 17-én reggeli: Mackó sajt, ebéd: tarhonya leves, vacsora: alma. — Kedd, okt. 18-án reggeli: Mackó sajt, ebéd: a vasárnapi eltett fél csirkéből leves, hús és burgonya, salátával, vacsora: a maradék . .. ... És így tovább. A groteszk egyhangúsággal ismétlődő „Mackó sajt” sok mindent jelez. Jelzi azt, hogy reggeliznek, de azt is, hogy ez meghökkentően szegényes. Más helyzet ez, mint a Szabó Zoltán leírta, valaha volt „tardi helyzet”, de egyben a ma sokszor vádként hangoztatott kon- zumálódó társadalom akaratlan gúnyrajza is. Mert ugyan konzumálnak ezek a járadékosok, de hát miféle fogyasztás is a „Mackó sajt” monotóniája? Mit is kínál ma egy magyar falu, mint életkeret lakosainak, és kinek mire van lehetősége, hogy ebből egyáltalán részesedjék? Nos, kiderül a beszélgetésből, hogy a mai magyar falu többféle életutat tesz lehetővé, és az emberek választás, sokszor nem könnyű választás elé kerülnek. E kérdés iránt érdeklődtek egy Tőserdő táján levő Bács megyei faluban Simó Tibor és munkatársai: Balajty Anna, Garai Sándorné és Posváncz Etelka. A kötetben bejáró munkások és irodai dolgozók, párttitkár és nyugdíjas kisiparos, tsz- elnök és a szövetkezet járadékosai, öregek és fiatalok, vezetők és beosztottak beszélnek életükről, a régi és a mai faluról. A véletlen olvasó — hogy miért véletlen, erről még szólnék — értékes kötetet vehet kézbe, mint a mai magyar valóság föltárásának egy részét. A magnetofonszalagról átírt beszélgetések sora nem a tömörítő irodalmi szociográfia útján halad, hanem „csak” nyersanyaga egy szélesebb körű szociológiai vizsgálódásának. Ezek, a szerzők által célinterjúnak nevezett beszélgetések, azonban sokszor önmagukban is érdekfeszítőek és méltán láttak e formában napvilágot. Értesülünk arról, hogy a régi faluban a fiúk 26 és a lányok 12 féle rengeteg mozgást igénylő játékot ismertek és játszottak külső irányítás nélkül. Egy óvónő, majd egy tanár pedig arról tudósít, hogy a mai szervezést és beruházást igénylő és tudatosan értelmet fejlesztő játékok esetén mi a helyzet? — Mindenesetre — úgy látszik — kevesebb spontaneitás és kevesebb mozgás. Értesülünk arról, hogy mit jelent ma és hogyan értékelődik a szakma a mezőgazdaságban. Nos, az agrár ágazat szocialista történetében megélt politikai értékelésétől nem függetlenül, a konvertálható, máshol, más ágazatban is megélhetést nyújtó szakma az értékes, a menekülési reflexek szolgálatának okán. Érdemes-e zöldséget termeszteni, és hogy látják: hogyan segíti az adórendszer a hústermelést? Mi a divatos öltözködés formája ma, milyenek a baráti körök, használják-e a házibuli megnevezést? Milyen erényeket preferáltak Podmanicky báróék — teszik föl a kérdést az akkori inasnak, a mai párttitkárnak — és milyeneket ma? Erre jegyzi aztán meg Simó Tibor a válaszokat értékelő bevezetőjében, hogy: „Azért is érdemes oda figyelni, mert olykor napjainkban is előfordul, hogy már a gyermekeknél az iskolában, vagy a szülői házban minthaezeketa»cseléderényeket« preferálnák. Talán néha arra is célszerű volna ügyelni, hogy a ».cseléderény« nehogy »-szocialista értékként«, pontosabban szocialista értékké mázolva jelenjék meg, mint ahogy a preka- pitalista reziduum a szocialista jövedelemosztás módjaként évekig létezhetett, s maradványaival ma is találkozhatunk”. Végül még egy példa a könyv tartalmának érzékeltetéséül. Fölmerül a beszélgetésekben, hogy mi a véleményük az embereknek arról, hogy a mezőgazdasági termelés 70%-át adó szövetkezetek vezetői közül még egy miniszterhelyettes sem kerül ki? Egy tsz-elnök így válaszol:.. .„úgy érzem, ez kényes dolog, hogy az ember önös elképzeléseket nyilvánítson”, egy tsz-dolgozó pedig imigyen: „Kérem, a termelőszövetkezet megalakult 60-ban, a parasztság beállt a termelőszövetkezetekbe, de olyan mértékben nem lett a minisztériumban, aki őket képviseli... A termelőszövetkezeti tag, aki egyszerűen a földjét bevitte, aki képes volt lemondani arról, hogy neki 95
