Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: A vidékiség tünetei
se jelentős, se nagyon bölcs nem volt... Akkor miért? Csakis, mert én akkor éppen a városi szerv, felsőbb fórum küldötte voltam.” Itt tehát fontos jelenségvilágában, lényegi következményeiben érhetjük tetten a helyi hierarchia abszolutizálását. Miként? Egyszerűen arról van szó, hogy a hierarchia merevsége következtében — ismétlem — a „jogosultságok” nem személyhez, hanem pozícióhoz kötöttek. Ha tehát valaki, akárcsak időlegesen is, bekerül a hierarchia egy meghatározott pozícójába, e poszt elfoglalása következtében automatikusan birtokosa lesz az adott szinthez kötődő jogosítványoknak. (A fentieken kívül pl. olyasmiknek is, mint bizonyos előnyök — soronkívüliség, jobb kórházi elhelyezés — az egészségügyi ellátásban, biztosított hely az egyébként szűkös bölcsődében stb.). A személy itt nem számít. A jogosítványokat nem kell cselekedetekkel kiérdemelni, ez adva van számára. Nem a cselekvő ember, hanem a hierarchia meghatározott pozícióját betöltő személy a lényeges, az érvényes meghatározottság. És így természetes, hogy ebben a szituációban — ebben a modellben — az ember, a személyiség önmagában véve egyszerűen érvénytelen. Csak mint egy szerep, egy meghatározott pozíció betöltője nyerheti el az elismerést, az elfogadást. Az embert ez a modell csak úgy és csak annyiban tekinti valóságos társadalmi létezőnek, amennyiben és amilyen pozíciót betölt. 4. A HELYI ÉRTÉKRENDHEZ IGAZODÓ ÉLETFORMA „Madarat tolláról, embert barátjáról . . .” „Suba subához, guba gubához...” „Similis simili gaudet.” (Közmondások) Az életforma, az életmód a kérdés szakemberei szerint hallatlanul bonyolult, komplex jelenség. Voltaképpen átfogja az élet teljességét, a munka világát éppúgy, mint a szabaidős tevékenységeket, a közéleti aktivitást éppúgy, mint a magánélet intim szféráit. E fejezetben természetesen nem az ilyen értelmű komplex teljességgel foglalkozom, egyébként, ha jól meggondolom, az írás egésze rajzolja meg a „vidékiség” élet- mód-modelljének fő vonásait. Amiről tehát itt szó lesz, az csupán az életforma néhány mozzanata. Még az sem mondható — mint az előző részekben —, hogy a legfontosabb, az egészet többé-kevés- bé átfogó mozzanatok ezek. Valóban csupán felvillantani tudok egy-két olyan mozzanatot, amelyek, szerintem jellemzőek erre az életformára. A mai magyar kisváros értelmiségi élet-standardje fantasztikusan sokágú, végletekben mozgó képleteket hordoz. Igen sokat felszívott-megőrzött hagyományos dzsentro- id elemekből; különösen a társas kapcsolatok formáit, a szabadidő-eltöltési módokat, a magatartási stílust illetően. Nem lehet ez másképp, hiszen a kialakuló új értelmiségnek az a — nagyobbik — része, amely maga is kisvárosokban nevelkedett, gyermekkorában mindenképpen, de részben még, az idősebbek, felnőtt fejjel is, ezt a mintát látták. A 30-as évek Magyarországának „úri középosztálya” nemcsak az akkor már értelmiségivé váló polgári-kispolgári-népi elemeket asszimilálta hallatlan erővel, hanem azzal, hogy az értelmiségi létforma egyetlen érvényes mintáját nyújtotta, történelmi korszakváltáson átnyúló hatást is gyakorolt. Keveredik ezzel a dzsentroid magatartással az új, munkás-paraszt indíttatású népi értelmiség magával hozott értékrendje. Egy puritán, közvetlenül mozgalmi (a legtisztább munkásmozgalmi) eredetű attitűd. Minderre rárétegződnek a „modern” (mindenesetre újkeletű) „kispolgárság” magatartásformái: sajátos, kisszerű sznobság, „TV-centrikus világkép”, bezárkózás, esetenként megideologizált kulturális igénytelenség. 71
