Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Bormelléki zsiványságok (6. rész A szesz-szindikátus utcáiban)

Számos beszédekben szó esik arról, hogy a bort azóta hamisítják, amióta termelik. Ez minden bizonnyal így is van, azzal a megszorítással, hogy a hamisításnak különböző módjai voltak és vannak. Ezek közül az itt kiemelt cukrozást térben az állam-, illetve a megyehatárok közé szűkítjük.

Az első vízszintes sorban levő számok, amelyek a megyei fogyasztást az országosnál is alacsonyabb szintűnek mutatják, szinte felkínálják azt a következtetést, hogy 1960- ban itt még nem alkalmazták a hamisításnak e sokat vitatott módszerét.

Ezt alátámasztani látszik, hogy a megelőző négy évben (1956—1959) a változatlan lélekszámú lakosság (590 ezer) fogyasztása nem növekszik: állandóan 8 ezer tonna körül van. Megjegyzendő azonban, hogy a nagyszámú és az országosnál alacsonyabb életszintű agrárnépesség a statisztikai átlagban elfödi, pontosabban elfödheti a még jelentéktelen méretű machinációt. Erről az oldalról 1960 a „fordulat éve”, amikoris a 4 000 fővel kevesebb lakosság 1 600 t-val több cukrot használt fel, mint 1959-ben. Ekkor kezdődött tehát az a folyamat, aminek felhalmozódott gyuanyaga a fehérvári monstre perben lobbant fel először. E kétirányú közelítés metszéspontjában tekintjük 1960-at bázisévnek, viszonyítási alapnak. Függőlegesen és vízszintesen nézve a számoszlopokat, az 1975-ig eltelt 15 évben az egy főre jutó cukorfogyasztás állandóan növekedett; ám ha ezt grafikonon fejeznénk ki, szűkebb pátriánk görbéje merede- kebb ívelésű volna az országosnál. A tényt a két számoszlop indexével kívánjuk megmutatni. Az országos fogyasztást 180,7%-osra a cukorigényes megyék (pontosabban a szőlőtermelő vidékek, még pontosabban a szőlőtermelők folyton növekvő) „étvágya” nyomja fölfelé; egészen bizonyos, hogy a háztartási, étkezési fogyasztás 20—22 kg/főné! nem becsülhető többre. Amikor a legmeredekebb ívelésű lett megyénk grafikonja (1970—75), ennek függvényeként az országos is, Budapesten e fontos népélelmezési cikk fogyasztása lényegében változatlan. Pl. 1975-ben mindössze 8 t-val fogyasztott több cukrot a főváros lakossága, mint 1974-ben. Az egy főre jutó forgalom a csalóka országos adattal szemben a megyében abszolút. A 48,6 kg/fő tényszám: a fogyasztás indexe — az ember nem akar hinni a szemének — 287%.

Itt most beiktatok egy rablómesét, eloszlatok egy tévhitet, végül személyes élményem mankóján tovább kutatom a cukornak a szesz-szindikátusban betöltött szerepét. A rablómese dr. Varga Jenő tanácsvezető bíró és Kvala Gávor (XXVII. rendű 7 hónapi felfüggesztett fogházbüntetés) a kaskantyúi Homokgyöngye Szakszövetkezet pincevezetőjének párbeszédéből bontakozik ki:

KVALA: Tudomásom nekem arról nem volt, hogy hamisított bort meg mustot adnak el.(!)

BÍRÓ: De hát a cukorvásárlási láz, a sorbaállás ...

KVALA: A gyermektől az aggastyánig mindenki tudta, hogy a répacukor mustfokot, illetve alkoholfokot emel. Bárkit megkérdezhetnek az utcán, ezt mindenki meg tudja mondani.

BÍRÓ: De ez tényleges gyakorlat volt azon a vidéken.

KVALA: Én nem szorítkoznék a vidékre. Országos gyakorlat volt.

BÍRÓ: Erről ön tudott.

KVALA: Erről mindenki tudott.

A rablómese a pincevezető első mondata. Ez az ember úgy tesz, mintha nem Kas- kantyún, hanem a Holdon borászkodnék. Az országos gyakorlatot illető — de magát mentő — észrevétele pedig korrekcióra szorul. A borszakértőtől tudom, hogy Eger környékén jelenünkben már csak szőlőt vásárolnak a pincészetek. Más: Kvala Gábor vallomása azt sugallja, hogy az országos és a megyei gyakorlat közé egyenlőségjelet kell tenni. Ez tévhit és ködösítés. Először azért, mert az alföldi borvidéken a szőlők fajtaösszetételük miatt (Sárfehér, Kövidinka, Kadarka) általában alacsonyabb cukor54