Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Bormelléki zsiványságok (6. rész A szesz-szindikátus utcáiban)
ingadozást. Az 1974-es szőlő-szűk esztendő sem befolyásolta az 1975-ös hazai borforgalmat. A csökkenés annyira jelentéktelen, hogy szóra sem érdemes. Én inkább a bortermelés és fogyasztás elkülönülését, szétválását olvasom ki az adatokból; mert a szőlőt elviheti a fagy, a peronoszpóra, s elverheti a jég, míg a fogyasztó nincs kitéve e veszélynek. A borra szomjas torkok immunisak a szőlőtermést érintő természeti csapások iránt. Ha a belátható jövőben mégis lefelé tendálna a hazai borforgalmazás (ami várható), azt csak utolsósorban határozza meg a szőlőtermés; ebben domináns szerepe a fogyasztás szerkezeti átalakulásának van: annak, hogy az égetett italok és a sör kelendősége erőteljesen növekszik. Emiatt a nemzetek nagy mezőnyében már „csak” a tizenkettedik helynél tartunk, s hovatovább elveszítjük nemzeti büszkeségünknek azt a régen őrzött rekvizitumát, hogy „borivó nemzet” vagyunk. A veszteségért aligha kárpótol bennünket, hogy töményitalok fogyasztásában hovatovább elsők leszünk a világranglistán. A borkonjunktúra De hogy kapcsolódik ez a szesz-szindikátushoz? — kérdezheti az olvasó. A borkonjunktúrán keresztül, válaszolhatjuk röviden. Ti. az emberiség szomjúhozása, meg boraink minősége szorosan összefügg. Vegyük tehát szemügyre most a borexport rendelkezésünkre álló két adatát, előrebocsátva, hogy a végszámok közötti grafikon meredeken felfelé ívelő. Kivitelünk 1970-ben 975 000 hl, 6 évvel később 1,8 millió hl volt; az 1977-es borexport minden valószínűség szerint meghaladja a 2 millió hektolitert. Ha ezután az utóbbi 6—7 év felfelé ívelő borforgalmát (belföldi fogyasztás + export) összevetjük a szőlőtermés ingadozásával — amely a ±30—40%-ot is elérheti — a termőterület folyamatos csökkenésével, amely 1970—76 között 14,4%-os, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a bor mint áru nemcsak a fogyasztástól, hanem alapanyagától, a szőlőtől sem függ oly mértékben, mint azt a naiv fogyasztó képzeli. Jelentéktelen pertörténeti tény, hogy az etyeki SM — II. üzem 1974-ben 10 000 hl sűrítményt, azaz „savközegben hőkezelésben részesített cukoroldatot” szállított a Közép-Magyarországi Pincegazdaság részére a per elsőrendű vádlottja szerint. Lényegbeli állításunkat részint a borforgalommal, részint a cukorfogyasztással bizonyítjuk. Minthogy a vádirat főleg az 1974. évi hamisításokra koncentrál, ez év adatait használom föl: Egyszer fejtett bortermés: 4 260 000 hl Belföldi fogyasztás és export: 3 975 000 hl — Maradvány: 285 000 hl Ha a maradvány a termelői önfogyasztás csekély mértékben adóztatott (1,50 Ft/I) kontingensét fedezi, akkor minden rendben levőnek látszik. Czippán György azonban még 1977-ben is azt a tájékoztatót kapta, hogy „az évente termett összes borból kb. 1,5 millió hl marad a termelőknél saját fogyasztásra, a többit eladják.” Nem találtam statisztikai adatot a termelők számának bizonyítására. Ha azonban 1977-es adat valódi, akkor 1974-re még magasabb önfogyasztást (250 l/termelő) kell feltételeznünk, mert a szőlőtermelők száma akkor több volt, s magasabbnak kellett lennie az önfogyasztásnak is. Ha azonban csak az 1977-es adatot vetítjük vissza a 4 évvel ezelőtti állapotra — levonva a bormaradványt —, 1 millió 215 ezer hl-rel kell növelni a belföldi fogyasztás és export tételét: 3 970 000 hl + 1 215 000 hi 5185000 hl 51
