Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 2. szám - Búcsú Vajthó Lászlótól

arcom az ő meleg, meg-megránduló nyakához szorítottam és teljes szívemmel ráérez- tem, hogy élek, hogy végre visszatértem szülőföldemre.

BUDA FERENC fordítása

Szóértelmezés

tandir — sütőkemence bahcsa — kert, szirtan — nőstény vezérfarkas, kazan — nagyméretű kon- dér; üst, baj, — gazdag; földesúr, dehkan — közép-ázsiai paraszt, dzsigit — legény; fiatalember, ketmen — kapa-féle szerszám, csebürek — olajban v. más zsiradékban kisütött lepény, berkut — vadászsas, dasztarhana — asztalterítő, dutar— Közép-Ázsiában használatos hosszúnyakú pengetés hangszer, szonar — első hó, salbari — bőrből v. szőrméből varrott hosszú nadrág, csaban — juhász, tugaj —(főleg ártéri) bozót, csalit, kapkan — csapda, csausz — vadmacska-féle ragadozó; „nádi macska”, akszakal —„fehér szakáll“; idős férfiak megtisztelő elnevezése, ata — atya; öregek udvarias megszólítása, mirza — úr, kökzsal —„kék sörény”; sötétszürke sörényű farkas, csengel

— kampó, horog; tüskés cserje (I. Csengele), csij — magas, erős szárú fű, takir — kiszáradt sós, szikes tómeder, Ijanga, aszika — gyermekjátékok, dzsigida — tüskés ezüstfa; olajfűz, misztan — bolyongó, izgága mitikus vénasszony; boszorkány, hodzs — a mohamedánok mekkai zarándokútja, hodzsa — a mekkai zarándokutat megjárt ember, arbakes, arbacsi—teherkocsis, fuvaros, jandzsi- na — kínai pengetős hangszer, arba — kocsi, ahaltekini, teke-zsaumit, bityug, orlovi riszak,

argamak — különböző közép-ázsiai és orosz igás-ill. hátasló-fajták, mirab — lovas futás, árkán

— szőrből font pányva, dzsajlau — nomád pásztorok nyári szállása.

BÚCSÚ VAJTHÓ LÁSZLÓTÓL (1887—1977)

„Ezek polgárnak, / Azok kommunistának, / Amazok cinikusnak, / Nihilistának titulálnak, / No meg más ilyennek-olyannak, / Hívőnek, vallástalannak, / Megvallom, él bennem / Valami mindebből, / S él is tán, míg létem / Viskója megdől. / De nyugodtan vallom, / Hogy így-úgy megérte, / Mert akár ez, akár az voltam, / Félig élve, félig holtan, / Mindig csak lángoltam, loholtam. / De soha bért nem kaptam érte” — jellemezte önmagát Vajthó László.

Nemrég ünnepeltük kilencvenéves születésnapját, hallhattuk a televízióban kedves, bölcs, derűs visszaemlékezéseit, és a múlt év karácsonyán már búcsúznunk kellett tőle.

Vajthó tanár úr, a magyar irodalomtanítás nagy öregje Németh László-i pedagógus-hittel és optimizmussal tanított évtizedeken át. így életművének egy része tanítványaiban élt és él tovbb a jövőben is. A tanítási óra rendjét olykor szétromboló, de mindig újat alkotó tanár példaképe volt. Azé a tudós tanáré, aki legendás vállalkozásával, tanítványaival együtt adta ki a magyar irodalom elfelejtett értékeit. E vállalkozása, munkája ma már irodalomtörténeti jelentőségű.

A modern magyar irodalom tevékeny részese volt a századforduló időszakától napjainkig. Találkozott Kiss Józseffel, Adyval, Babitsosai, Kassákkal, József Attilával. Irodalomtörténeti tanulmányai (Reviczky), antológiái (Mai magyar múzsa), emlékezései (Elfelejtett keringők) őrzik emlékét. Búcsúzunk az utolsó éveit Kecskeméten leélt Vajthó Lászlótól tanítványi szeretettel és hűséggel.

49