Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 2. szám - Hizmet Abdullin: Ama távoli napok (novella-ciklus - Buda Ferenc fordítása)

Az ujgur nép a török nyelvek turki csoportjába tartozó nyelvet beszélni. Ugyanehhez a típushoz sorolható a legrégibb türk írásos emlék, a Kül-tegin kagán tiszteletére emelt síremlék feliratának nyelve is (i. sz. 732.).

Nagyrészük Kína Hszin-csiang tartományában él, innét azonban a kínai vezetés nemzetiség-ellenes magatartása miatt kénytelenek tömegével határon túlra menekülni. Elsősorban Szovjet- Kazahsztán területén találnak új hazára.

Jelenlegi létszámuk ötmillió körül van. Múltjuk során jelentős szerepük volt Közép- és Belső-Ázsia történelmének alakulásában. Az Iszlám térhódítása alatti századokban mohamedán hitre tértek, sokat megőriztek azonban ősi kultúrájukból. írástudóik ma tevékeny részt vállalnak Kazahsztán tudományos-kulturális életében.

A mai ötvenévesek,a háború után indulók nemzedékéhez tartozó Hizmet Abdullin e nép fia. Műveit anyanyelvén írja. Egy ideig szerkesztője volta Kínából áttelepült ujgurok arabbetűs lapjának. Alma-Atában él.

B. F.

HIZMET ABDULLINjj

AMA TÁVOLI NAPOK

Szülőfalum, Bajandaj, mindenkor olyan volt számomra, akár maga az idő: se kezdete, se vége. S mindaz, ami élt köröskörül — tavak, folyók, rétek és hegyek —, egyedül Bajandaj végett teremtetett, gondoltam.

Nagyapáink adtak nevet a falunak, akik hajdan — amint mondják — fél évszázada települtek át ide a maguk ősi — és ennél a vidéknél sokkalta termékenyebb — földjéről. Csodálkozásomra az öregek szomorú sajnálkozással emlegették a számomra ismeretlen Kuldzsi, Kasgar zajos bezárjait, Turfán ősrégi mecseteit és mazarjait. Képtelen voltam megérteni ezt a bánatot, az emlékek nem fértek fejembe, az öregek szomorúsága pedig homályos és ellentmondó érzéseket szült. Nekem Bajandaj minden kezdet kezdete, éden csak itt lehet ez először megismert földön, amelyen mohón végigtekintek.

Távolban töredezett és tündöklő falként tartották a mennyboltot az Alatau fenyvesei, köröskörül aulok és falvak tűzhelyei füstölögtek. A kuldzsinkán — az ősi karaván- útón — lassacskán közlekedtek az ütött-kopott másféltonnások. Mindez pedig azért létezhetett és élhetett, mert élt az én Bajandajom. Még Alma-Ata is — ahol nem egyszer megfordultam — számomra nem volt egyéb, mint emberek értelmetlen gyülekezete. Riadalom és otthontalanság fogott el ebben a városban, amely a felnőtteket valami miatt vonzotta, megbabonázta. Ezenfelül valami különös szag is terjengett itt: a meleg kátrány, a por, s az égő szén füstgázszaga.

Nem voltak itt tágas mezők, sem náddal és vörös füzekkel szegélyezett patakok. Féltek még a lovak is ettől a földtől, csattogó patkóikkal hideg szikranyalábokat csiholva aprózták lépteiket a kövezett úttesteken.

Bajandajban viszont? Ó, itt egészen más világ van! Itt nemhogy lovon, de az öszvéreken, sőt az ökrökön is teljes iramban hajthattunk, szorongás nélkül, rá sem hederítve, hogy netán ez valakinek nem tetszik, avagy bárkit megriaszthatna a vágta. Telente gyakran elkísértük a falubeli vadászokat, segítvén nekik a hajtásban. Nyáron öreg estéiig a sűrű kertekben bujkáltunk. Ágakból, lombokból sok fán raktunk fészket, s hozzánk, falusi kölykökhöz első hívásra odarepültek az egész környék szelíd csókái, gerléi, vadgalambjai.

36