Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 2. szám - Vörös József: A tréningruhás (elbeszélés)
— Kilenckor végzek. A tréninges elment, és ma sem adott borravalót. Pedig ma elfogadta volna. Láthatóan sietett. Este Tini és Lola együtt indultak, mert Lola tartott egyedül maradni a tréningessel. Gyalog tették meg az utat Lola lakásáig, hogy többet beszélgethessenek. Lola másnap délelőtt ismét a Duna-parton sétált, leült egy padra, és nézte a vizet. Időnként elővette táskájából az angol nyelvkönyvet, és magában ismételgette a szavakat. A tréningruhás ma már dolgozott új munkahelyén. Az új környezet tanulmányozása lekötötte, és fárasztotta. Szervizmunkákat végeztek. A hatalmas raktári polcok teli voltak hibás tévével, rádióval, megnetofonnal, lemezjátszóval. — Ott aztán van meló, dögivei — magyarázta otthon. A szülőket csupán az a tény hatotta meg, hogy fiuk csakugyan dolgozik, és ismét a család és a társadalom hasznos tagja. Ezért úgy érezték, hogy ismét élhetik eddigi zavartalan életüket, a veszekedésen kívül megint nincs más gondjuk. Az esti bemutatkozásnál kiderült, hogy a tréningest Szabó Pálnak hívják. Lola is elárulta polgári nevét: Kiss Irén. A Baross utcai bérház kapujában még sokáig beszélgettek. Lola álmosságára hivatkozva elbúcsúzott. Szabó elégedetlenül távozott. Lola úgy érezte, hogy nem rossz szórakozás a tréninges, a beszéd pedig mindenképpen ártalmatlan. Másnap otthon nagy ajtócsapkodás, a trágár jelzők özöne száguldozott a tréningruhás apja és anyja között. — Már megint rumliztok! A szülők nagy felindulásukban nem tudták abbahagyni egymás pocskondiázását. — Mit avatkozol te ebbe? Az apa szeszgőzös szemét fia irányába fordította. — Ugyan, fater, minek iszol annyit, hogy azután semmi sem jó? Az asszony diadalittasan emel fel a heverő mellől egy idegen női alsóneműt, miközben szemei a gyűlölet villámait szórják. A bugyit férje arcához nyomkodja. — Vagy te ismered ezt? — fordul hirtelen a tréningeshez. A helyzet drámai. — Persze, anyám. Itt felejtette a barátném. A vihar elszállt apja feje fölül. — Nem tudok már hinni! — tör ki a zokogás az asszonyból. A tréninges öltözik. Most pengével borotválkozik. Kámforos arcvizet önt tenyerébe, és végighúzza arcán kezeit. Elindul, nézi a kirakatokat, a mellette elsuhanó lányokat, a csillogó szemű asszonyokat, a mozireklámot, koncertplakátot. Aztán le a Dunához. Gyönyörű nyári este. Csak lenne már kilenc óra! Lola ma nem fáradt, ezért különsétát tesznek. A lány beszél Kecskemétről, a tréninges hallgat. — Te sportolsz? — kérdi Lola. — Sportoltam, de kirúgtak az országos bronz után. Erről jobb nem beszélni. Talán az őseim hatása, hogy magam is züllöttem egy darabig, és nem jártam edzésre. Hagyjuk. Leszámoltam ezzel, és nem is akarok rágondolni. — Lehet — vonta meg a vállát Lola. — Én nyelvet tanulok, lehet belőlem idegenvezető. 24
