Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 2. szám - Pákolitz István: Rontás (elbeszélés)

Ha nekem ennyit kőne dógozni, meg is bolondúnák! —s az a tökéletlen Laci ezt meg mondta az anyjának és a Juliska néni azóta bizony elég furcsán néz rám) mindegy, mondtam a Lacinak, nem bánom, ez egyszer legyél te a Jézus, ha nem is nagyon érdemied meg, én majd leszek az evangélista; erre a Tumpek Sanyi a poroszló szerepét követelte, amit egy kicsit furcsállottam is; hogy-hogy a nagyszájú Tumpek Sanyi megelégszik ilyen finci-fanci szereppel? hiszen akkora a pofája, mint ide hathét, most mégis csak szolga akar lenni, poroszló? Talán a tavalyi botlását szeretné kireperálni, erre gondoltam; bizony nemigen lehet valami sok ugrálnivalója, mert az a tavalyi dolog egy közönséges árulás volt, amikoris az én ferencjózsefi hadseregemből máról-holnapra átpártolt a Geyer Toncsi cári ármádiájába, méghozzá egy fél vajaskifliért, phű, és a tetejébe pék az apja! Mit számított neki, hogy előtte három nappal kineveztem zágrábi püspöknek, ő lett „az agg zágrábi püspök” — ahogy a könyvünkbe is bele van írva; és a Sanyi, mint agg zágrábi püspök koronázott meg a Réh Jakab egérluknyi szatócsboltja előtt a vizesárok libatojos partján; de hát nemigen lehetett azzal időzni, hogy a Sanyi mért akar poroszló lenni, legyen, ha akar, úgyis éppen eleget kellett győzködnöm a Koleszárral, míg sikerült rálőcsölni (ezt a rálőcsölést is a Józsitól hallottam) Kajafás szerepét; közben az a tökkelütött Pach Ádi folytonfolyvást kukorékolt, össze-vissza szaladgált az udvaron, s két kukkurikú között azt kiabálta, hogy ő kokas akar lenni, mivelhogy kokas nélkül nem Passió a Passió. Na végre megindult a játék, és ment is szépen egészen odáig, amikor azt kérdezi Jézustól Kajafás, vagyis a Koleszár Ferkó: Felelj nekünk, te vagy-e Krisztus, az élő egy Isten fia?! —• mire Valter Laci Jézus s zere- péhez és a szent szöveghez illő komolysággal felelt: Te mondád; —s mivel az eredeti történetben is súlyos istenkáromlásnak minősült Jézusnak ezen válasza, ezért ké rdez- hette az akkori, és kérdezheti a mai poroszló fölháborodva: így felelsz-e a főpap nak?! — ezután következik az evangélista szava: És arculcsapá őt; — igen, ez így van előírva, de a poroszló Tumpek nem várta meg az én evangélista-szavamat, és a fenyegető kérdést se tette föl, sőt, a megengedhető arcullegyintés helyett, ami afféle jelképes dolog, tehetős pofont kevert le a főhősnek, a Názáreti — Valter Lacinak; ezt bizony a Laci is gorombaságnak minősítette, és tú'rő-szenvedő megváltói szerepéből kipottyanva úgy fenékbe rúgta a poroszlót, hogy a Sanyi bukfencet vetett, majd fölugrott, újra nekitámadva az orra vére-eleredt Názáretinek. Erre ki-ki szerepet váltott, és rokon- vagy ellenszenve szerint fölcsapott Tumpek, illetve Valter párthívének. Pillanatok alatt kitört a háborúskodás, vagy ahogy a szomszéd Paddi Pista bácsi szokta mondani: kitört a parasztgyalázat, méghozzá némi korteskedés izével, tekintve apáink közelgő képviselőválasztási küzdelmeit; mert a nagy ribillió közepette ilyen kiáltás is elhangzott: Éjjen doktor Téglási Béla! Apcug a Kovácsendre! —■ a Székeli Lajcsi, afféle semlegesként, tisztes távolból rikkantotta: Le a cucelistákkaaa! — ennek az össze-vissza ortályozásnak bizony már semmi köze sem volt a Passióhoz; a Hornung például megint szidalmazni kezdte a Szentatyát, emiatt kénytelen voltam én is beavatkozni hitvédelmi alapon a nagy csihipuhiba, ha már evangélista és rendezői tekintélyemmel nem vehettem elejét a dulakodásnak. Adott is, kapott is bőven mindenki; a nagy csetepaténak a mama vetett véget, aki épp a legjobbkor érkezett haza Kishomokerdőből. Persze mindenki lapított, a Tumpek is, akár a süket disznó a búzában; csak jóval később derült ki, mért akart mindenáron poroszló lenni: azért, mert vagy három héttel a Passió előtt nem csinálta meg a számtan házifeladatot, s a Vendel tanító úr bezárta: a Valter meg, hazafelé menet, jókora kerülővel betért a Tumpekék pékségébe és világgá kiáltotta a hírt:

20