Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 12. szám - SZEMLE - Szakolczay Lajos: Csiga, csiga, facsiga (Kiss Benedek gyermekversei)
a magyar nép őstörténetéről, közép-európai honfoglalásáról és középkori évszázadairól. László Gyula írásait olvasva a töprengés szó azért jut eszünkbe, mivel maga is használja munkamódszerének jelölésére, másrészt ez a kifejezés felidézi előttünk nagy sikerű előadásait, amelyek során általában kijelenti, hogy mondandója valamiféle hangos töprengés; kérdésfeltevések, válaszok, cáfolatok sorozata; a régészeti magyarázatok születési folyamatának hű visszatükrözése és bemutatása. Csaknem egyedülálló a legújabbkori magyar könyvkiadás történetében, hogy szépirodalmat megjelentető könyvkiadó — jelen esetben a Magvető — régészeti tanulmányokat segítsen napvilágra. Még egyedülállóbb, hogy az ilyen könyvet meg is vegyék, mégpedig viszonylag nagy példányszámban és gyorsan. A kiadói vállalkozás és a könyvvásárlók érdeklődése részben a nevezetes szerzőnek szól, másrészt azoknak a témáknak, amelyeket könyvében érint. A magyar régmúlt, különösen a honfoglalás kérdései az elmúlt években soha nem látott módon felkeltették közvéleményünk érdeklődését. Újabban az ilyen témájú kutatási hipotézisek és eredmények gyorsan kilépnek a szűk szakmai keretek közül és országos üggyé válnak. Az emberek — hozzáértők és nem hozzáértők — beszélnek, szenvedélyesen vitatkoznak ezekről a korábban csak szakmai berkekben emlegetett kérdésekről. Ha ennek a nagy kitárulkozásnak és közérdeklődésnek az okait nyomozzuk, sok tényezőt számba kell vennünk. Legfontosabbként említhetjük talán az emigrációban élő és az itthoni „sumer— magyarológusok” aktivizálódását, akik „ráme- nőséggükkel", hírverésükkel és nem utolsósorban fölöttébb olvasott műveikkel olyan emberek érdeklődését is felkeltették népünk történetének korai korszakai iránt, akik számára eddig érdektelen, holt tananyagot jelentett a magyar őstörténet. Másrészt méltán említhetjük itt éppen László Gyula munkásságát, aki az ún. „kettős honfoglalás” elméletével meglehetősen felzavarta a szaktudomány állóvizét és régen nem látott tudományos érdeklődést indított el a nagy- közönség soraiban. László Gyula régebbi műveinek és legújabb könyvének közönségsikerét jelentősen befolyásolja az a körülmény, hogy az egyébként is érdekes, tanulságos és új megállapításokat közlő mondanivalóját olyan formában adja elő, amelyet a társadalom minden rétege megérthet. Érdemes idéznünk egyik mondatát, amely tudományos írói pályájának hitvallása lehetne: „Én mindig úgy írok, hogy szavamjárását azzal mérem; megér- tené-e László Gyula, az unokaöcsém, aki otthon Erdélyben a földnél maradt”! Persze László Gyula professzor „tudománynépszerűsítése” vagy pontosabban a nagyközönségnek is szóló tudományos fogalmazása nemcsak abból áll, hogy közérthető stílusban ír, hanem fontos jellemzője tanulmányainak a téma sajátos módszerű megközelítése, kifejtése és elődása is. Szinte együtt ír az olvasóval, pontosabban az olvasó kénytelen együtt töprengeni, vitázni, bizonyítani és együtt felfedezni vele. Saját szavaival élve: „Sohasem titkoltam, hogyan jutottam feltevésekre, eredményekre. Nemcsak azt írtam meg, ami „bizonyos”, . . . hanem bemutattam a műhelyt, a „termékeny bizonytalanságot”, a gondolatok erjedését, meg a zsákutcákat, ahonnan bizony vissza kellett fordulni.” Nincs itt lehetőségünk arra, hogy pontosabban felsoroljuk a kötetben szereplő 24 tanulmány címét. Természetesen az sem lehetséges, hogy aprólékosan elemezzük az egyes tanulmányok tartalmát és mondanivalóját. Nagy általánosságban megállapíthatjuk, hogy a kötet keresztmetszetet ad László Gyula munkásságáról. Az első négy tanulmány a régészet műhelytitkaiba nyújt bepillantást, sejtetve a kutatás, a felfedezés gondjait, örömeit és buktatóit. A második „blokk” tanulmányai a magyarság őstörténetének sok kérdésére keresnek feleletet, kiemelve azt a kérdést, hogy a magyarság milyen népelemekből és miként ötvöződött egységes néppé. Ezekben a tanulmányokban a szerző több helyen is szól az emigrációban élő „sumer-magyarológusok” elméleteiről. Ismerteti e tanok erényeit, hibáit, és megszületésük, illetve hódításuk társadalmi hátterét. Hangsúlyozza, hogy a hazai tudománynak nem elhallgatni kell ezeket a romantikus és délibábos őstörténeti elméleteket, hanem szükséges, hogy bizonyítsa tarthatatlanságukat. Magyarán: vitatkozni kell a szerzőikkel. A harmadik fejezet négy olyan tanulmányt tartalmaz, amelyeket a magyar ősvallás kutatásának szentelt a szerző. A negyedik fejezetben László Gyula nagy felfedezésének, a kettős honfoglalás elméletének töprengő, önmagával is vitatkozó, népszerű kifejtését olvashatjuk. A kötet végére olyan tanulmányok kerültek, amelyek a honfoglalás és az államalapítás korának magyarságát hozzák közel a mai olvasóhoz. Néhány tanulmányból egy- egy művészettörténeti szempontból fontos tárgyat (pl. Lehel kürtjét, a prágai Szent István-kar- dot, Szent László győri mellszobrát) ismerhetjük meg. Nem lehet feladatunk a 24 tanulmány szakmai értékelése. Ezt megtették, illetve megteszik mások, az arra illetékes szakfolyóiratokban. Megelégszünk azzal, hogy buzdítsunk a könyv olvasására, amely fölöttébb tudományosan ható, puritán címe ellenére nemcsak sok ismeretet terjesztő, hasznos és tanulságos írás, hanem maradandó olvasmányélményt is nyújthat. (Magvető, 1977.) BÁRTH JÁNOS CSIGA, CSIGA, FACSIGA KISS BENEDEK GYERMEKVERSEI Öröm kézbe venni ezt a könyvet, hiszen sokkal több van benne, mint ahogyan azt hagyományos címe után vélnénk; vagyis: Kiss Benedek — 84
