Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Bormelléki zsiványságok (4. rész: Amíg a lavina elindult...)

mény, hogy nem tudták, mit cselekszenek: ugyanis tudták. Önvallomásuk, közvetlen, közvetett bizonyítékok sora szól amellett, hogy tudatában voltak tetteiknek, legfeljebb az fogadható el mentségükre, hogy a majdni következményeket nem tudták. Erre azonban nem is számítottak: „elmegy a többi közt”. Valamennyien gyakorlati emberek lévén, jól ismerték, milyen kicsiny a kockázat, mennyire esetleges és véletlenszerű a lebukás, illetve azt követően a büntetés. Valamennyien ismerték, és számukra nagyon kedvezőnek vélték a maffiában való részvétel feltételeit. A közelmúltból reprodukált cselekvések sokaságában mérlegelésre utaló rezdülések, taszító-visszahúzó mozdulatok úgyszólván nincsenek. A vonzerő — kiváltképpen a pénz — rendkívül erős. Ezért nem akadt egy ember sen, aki megtagadta volna a belépést Szőke Nagy körébe. Az idő őket igazolta: egyikőjük sem bukott le útközben a soktételes borászati anyagok több ezer kilométeres kocsikáztatása közben. Vesztüket a maffia-főnök véletlen lebukása okozta.

A bormelléki zsiványságok e fejezetének aligha volna találóbb záradéka, mint ai újból felbukkanó véletlen, ami a maffia záradékolását is meggyorsította.

Az ügyész szerint az ilyen, illetve hasonló profilú bűnszövetségeknek a mi viszonyaink között általában 3—4 év a kihordási ideje. Nem ritkán olvastunk-hallottunk a nép- vagyon fosztogatására alakult bűnszövetségek elleni perekről. Értesüléseink azt sugallják, hogy valamennyi fosztót előbb vagy utóbb elér a végzete: akár egyedül „dolgozik”, akár társakra, mindegyikre „lesújt a törvény szigora.”.

E gyakori stílusfordulattal végződő tudósítások sugalmazását nem hiszem. De senki sem hiheti — hacsak nem vakon és süketen jár-kél a világban —, hogy minden fosztót záradékolnak. A „felfelé buktatás”, a korhatár előtti nyugdíjaztatás („érdemei elismerése mellett”) nemritkán az éppen vagy régen esedékes záradékolást időtlenítő, elmismásoló aktus. E látványos dolgok mögött azonban legalább két vonulata húzódik még meg a maffiának; az óvatos, a mértéktartó, és a körülményekhez rugalmasan alkalmazkodó kiscsoportoké, amelyek közül szórványosan lebukik néhány, keltvén azt a látszatot, hogy mindegyikre „lesújt a törvény szigora”. Másik vonulat a kisebb-na- gyobb előnyöket rendszeresen adó és kapó, egymás kezére játszó, magasan pozícionált tisztségviselőké, az erős enyveskezűeké, a helyi hatalmat hosszabb-rövidebb időre önkényesen kisajátítóké, akik ahhoz sem gyengék, hogy a törvény szigorát magukkal és egymással szemben szigortalanítsák.

A Szőke Nagy maffiája az először említett vonulatba tartozik. Kiscsoport volt, de jó feltételek közt működő. Halljuk a főnököt: ,,. . .Ha a többletet viszem el (sűrítményből, cukorból, citromsavból) azt viszonylag veszélytelenül csinálhatom, mert azt nem keresi senki..

Lehetőségeinek határait Szőke Nagy jól vonja meg, a sikkasztás veszélyét azonban véleményem szerint túlbecsüli; mert az üzemben kriminális állapotok uralkodnak; az adminisztráció tényleges ellenőrzésre képtelen; az üzemszervezési gyakorlat (beszerzés — gyártás — értékesítés egy ember kezében) primitív. E körülményekből a sikkasztásnak nem a viszonylagos, hanem az abszolút veszélytelensége következik, a folytatólagosság, az időtlen időkig tartó tolvajlás, ami természetesen nem zárja ki azt a bizonyos véletlent (aminek bekövetkezte azonban nem mindig történik meg).

Az idők és az események egyik feltevést sem igazolták, ezért, amikor foglalkozni kezdtem a bormelléki zsiványságokkal, a szabad rablást 10 hónapra kurtító véletlent kerestem először.

42