Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 11. szám - Üzenet az egykori iskolába - Balázs József: Szeretők és szerelmesek (kisregény, II. rész)

ment ki, de aztán már nyílt is az ajtó, könnyedén lépett be a szobába, a kezében egy üveg bort tartott. Megállt Kalenda előtt.

— Ezt találtam, igyon ebből — a másik kezében egy törpe borospoharat tartott.

— Felejtse el, amit mondtam — nézett Kalendára. A hangja száraz volt, mintha hirtelen nem kapott volna levegőt.

Régen volt, nem is tudom, miért beszélek erről... S maga pedig jószerivel idegen .. .

Az asszony újra az ablakhoz ment, a kivilágított utcát bámulta. A férfi úgy érezte; itt az ideje, most már el kell mennie, a nő viselkedése — úgy látszik — megváltozott. Megfordult az is a fejében, hogy ő ronthatott el valamit.

Aztán visszafordult Kapuvári Márta, zihált a melle, az arca kipirult, de a férfinak az vésődött be legjobban az emlékezetébe, hogy keskeny és hosszú a dereka, a térde pedig idegesen hozzáütődik a szoknyájához, ettől a másik combjára szorosan simul a szoknya. „Igen, jól láttam az étteremben, annyira szép, hogy hozzám nem való.”

— Most nem is tudom ... nagyon szégyellem magam — mondta a nő és Kalenda nem tudta eldönteni, hogy éppen ingerülten nevetni, vagy sírni készül.

Kalenda a borosüvegért nyúlt, öntött a pohárba, visszatette az üveget az asztalra, majd ivott egy keveset.

Köszönés nélkül ment ki a szobából. Az udvaron megállt, az előszoba ajtóra, utána a kiskapura tekintett. Odament, bezárta. Az utcán — mintha nem is járatnák benne a motort — elhúzott egy személyautó. Kalenda az autó után bámult.

Visszament és megállt az előszoba ajtóban. „Nevetséges, úgy viselkedtem eddig, mint egy gyerek. .

— Mondja, ki maga? — nyitotta ki az ajtót Kapuvári Márta. Látszott rajta, hogy várja a választ, s ezért összefonta a mellén a kezét.

— Én? Még nem vagyok harmincéves ...

— De én igen — szólt közbe a nő.

„Az istenit ezt nem kellett volna mondanod, hülye vagy Kalenda ”

— Mondjuk rá, hogy harminc vagyok — próbálkozott újra.

— Maga nincs harminc — szakította félbe Kapuvári Márta.

Kalenda nem folytatta.

— Aztán? — nézett rá a nő.

— Először engedjen be — mosolygott a férfi és hirtelen a nadrágzsebébe csúsztatta a kezét Ettől a pillanattól kezdve úgy érezte, hogy fölényben van, hogy most már minden úgy alakul majd, ahogyan szeretné.

— Jól van, jöjjön be — mozdult el az ajtótól Kapuvári Márta.

Bementek a szobába.

— Maga ivott ebből a borból — jegyezte meg Kalenda.

A nő nem törődött a férfi megjegyzésével.

Vetkőzni kezdett.

— Na mi van, mire vár?

A férfi odament hozzá, megfogta meztelen vállát, a nyakát, az arcát kezdte csókolgatni. A nő hagyta, a kezét leengedte maga mellett.

Kalendát megzavarta a nő megadó viselkedése. Most arra gondolt, hogy játszik vele, hogy csak ugratja, s aztán megint elküldi.

Lekapcsolta a villanyt.

— Ne kapcsold le — szólt rá a nő. Az arcodat akarom látni. Nézd meg ... milyen szerencsétlen vagyok . .. Ráz a hideg.

Kalenda a száját kereste.

— Na jól van, legyünk túl rajta — mondta beleegyezően a nő. Kalenda nem szólt,

75