Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 11. szám - Üzenet az egykori iskolába - Balázs József: Szeretők és szerelmesek (kisregény, II. rész)
Az előszobában jártak, amikor a férfi megfordult és kinézett az ablakon. Hatalmas barackfát látott, „ez hihetetlen, akkora, mint a ház, olyan magas”. Aztán már nem is csodálkozott, eszébe jutott, hogy az apja is ekkora barackfát gondoz otthon a kertjében. Két hónapja nem volt otthon, most, hogy Bertalan István annyiszor hazautazik és állandóan csak erről beszél, neki is kedve támadt hazamenni. Megfordult. Az asszony a szobaajtóban állt. — No jöjjön.. . Megint csak forgat valamit a fejében.. . — Szóval, tényleg ellaknék itt — válaszolt Kalenda és bement a szobába. — Maga, itt? Amikor Budapesten él, ott van lakása, munkahelye?! — Én nem vagyok pesti — legyintett Kalenda. Kapuvári Márta fémtálcán két zöld poharat, egészen kis üvegben hubertust tett a hosszú dohányzóasztalra. — Igyon egy kortyot — biztatta a nő és lassú mozdulatokkal közelebb tolta a tálcát a férfi elé, majd — már a fotelben ülve — felemelte a zöldszínű poharát. Kalenda is nyúlt érte, majd koccintottak. A férfi érezte a nő ujját, hozzáütődött a kemény kézfeje. Egy pillanatra megijedt, nehogy kicsorduljon a hubertus, aztán mégsem itta meg az italt, hanem visszatette a tálcára. — Tudja. .. A nő hirtelen abbahagyta alig elkezdett mondatát, úgy nézett először maga elé, majd a férfira, hogy úgy tűnt, ettől a pillanattól kezdve megszakad köztük a kapcsolat. Nem szólnak egymáshoz, nem adják ki magukat. Kapuvári Márta arra gondolt, hogy „ez az ismerkedés hamar történt, túl hamar. . .” Az utóbbi időben nem volt alkalma hasonló helyzeteket átélni, ha szóltak neki, ha csak utaltak rá, hogy meg akarnak ismerkedni vele, ő úgy viselkedett, mintha mélyen megsértették volna. Pedig hát hányszor mondta neki a barátnője, a kávéfőzőnő: „Mit csinálsz azokon a hosszú estéken, meg éjszakákon? Elfonnyadsz, harminc éves vagy, egyedül élsz, akár egy remete. . . És vedd le az ablakodról azokat az ízléstelen sötét függönyöket. ..” Kapuvári Márta minden alkalommal igazat adott neki, de mégis minden úgy maradt, ahogyan addig volt. Azt már most tudta; Kalendával azért ismerkedett meg ilyen gyorsan, mert nem H-ra való, mert nem helybeli. — No, folytassa. . . — biztatta Kalenda. — Akartam valamit mondani? — kapott a fejéhez Kapuvári Márta. Hirtelen tépelődővé vált a tekintete; majd összeszorította a száját, így mosolyo- dott el. — Hát csak az, hogy sokat beszéltünk.. . Pedig tudja, amióta a férjemmel történt az a baleset. . . A férfi úgy bámulta, hogy szinte megfeszült a széles fotelban. Mind a két kezével a fotel karfáját szorította, a válla egy kicsit megemelkedett. A nő észrevette arcán az érdeklődést: folytatnia kellett. — .. .akkor minden este úgy feküdtem le, nem is tudtam, hogy másnap . .. Kalenda nem értette. — ... hogy másnap élek-e én is vagy nem . . . Esténként órákig — a nő keserűen elhúzza a száját — mosogattam ... — Mosogatott... — ismételte a férfi. — Igen ... Ha én is meghalnék, akkor rend maradjon utánam . . . Mosogattam, takarítottam . .. Akkor úgy éreztem, hogy én is, ugyanúgy, mint a férjem, egyik percről a másikra ... Én is .. . szóval érti... A nő felállt, kiment a szobából, Kalenda azt gondolta, hogy elsírta magát, azért 74
