Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 11. szám - Üzenet az egykori iskolába - Balázs József: Szeretők és szerelmesek (kisregény, II. rész)

Latorcza Imre visszament az épületbe, valahonnan poharakat szerzett. Kalenda felemelte az üveget, öntött a borból

— Tudjátok, az egyik rokonom kinn járt külföldön — kezdte újra a beszélgetést Bertalan István — és azt mondta, hogy arrafelé milliós kőművesek vannak ... Ha én kimennék, mint kőműves. . .

— Mik vannak? — nézett rá a fiú. — Nem milliós, milliomos. — igazította ki.

— Úgy van. .. .Milliomos — Bertalan Istvánnak most is nehézséget okozott kimondani a szót, de azért folytatta. — Egy kőművesnek saját vállalata van. He, ehhez mit szóltok?

— Én is hallottam már ilyet — válaszolt Latorcza Imre.

— Nem olyan egyszerű az — szólt közbe Kalenda. — Először a nyelvet kell megtanulni, mert átvágnak. . . Az legalább két év. Maga meg azt sem tudja kimondani, hogy milliomos.

Ezen egyszerre kezdtek nevetni. Amikor már elfogyott a csatosüveg bor, Kalenda észrevette, hogy a két segédmunkása ott várakozik a frissen épült falnál és őt bámulja.

— Hát miért nem szólt nekünk, hogy épít? — tért vissza az előbbi beszélgetés témájára Latorcza Imre és megvárta, hogy Bertalan István kirázza az utolsó csepp bort is a pohárból.

— Minek szóljak? Elég mindenkinek a maga baja. . . Felépítgetem én egyedül is. . . Nemsokára meglesz. Aztán meg senkinek sem kell hálálkodni. így a jó. Ha meglesz, veszek bele egy televíziót, egy nagyot és csak azt fogjuk nézni az asszonnyal. . . Háát, megérdemeljük! Nem igaz, mondjátok meg? Mert küszködtünk mi eleget! Az asz- szony is most a iádagyárban. Én meg itt is, meg otthon is. . . Helyt kell állni. Nem azt mondom, nem éhezünk, mert aki dolgozik, az meg tud élni, még a szegényember is, mindenki, de én azért két ember helyett is dolgozom, meg három helyett is. . .

— Ha nem tíz helyett — vágta rá Latorcza Imre. — Én mondom, maga tíz helyett is dolgozik. . . — a fiú olyan hévvel és meggyőződéssel mondta ezt, hogy Bertalan István meg Kalenda egyszerre kapta fel a fejét. Nem értették, hogy miért lesz mind idegesebb.

— Azért jöttem ide H-ra —folytatta a fiú —, mert már nem bírtam elviselni, hogy én minden reggel hajnalban kelek és rohanok a szélben, a Dunaparton a villamos után, más ember meg akkor fordul a másik oldalára. . . A múltkor is, dolgozunk Újpesten, látom, hogy jön az úton három spiné. Mind a három bundában. Én meg eléjük álltam és megkérdeztem tőlük, hogy honnan vették, megdolgoztak-e érte?

— Balhéztál velük? Mit tudtad, hogy kicsodák? — nézett a fiúra Kalenda.

— Láttam rajtuk. A körmük kifestve. . . azok életükben nem dolgoztak egy napot se — magyarázta Latorcza.

— Nincs egészen igazad — szólt közbe Bertalan István. — Mert teszem azt, dolgozhattak azok egy.. . egy atomintézetben is, a fejükkel keresik a sok pénzt. De mit akarsz? Te is kapsz annyit, hogy vehetsz érte bundát. . .

— Kapok — hagyta rá Latorczá Imre. — Csakhogy én hajnalban kelek, én nem húzódozom a munkától. Azért a pár rongyért, amit adnak, én megdolgozom. . .

— Megdolgozol, megdolgozol.. . — ismételgette Bertalan István. — A magunkfajta örüljön, ha van egy lyuk a fenekén, osztán szelei. . .

— Hány éves maga? — szólt közbe Latorcza Imre. — Hány éves. . . Ötven. Na. . . Én meg húsz... Még annyi se.

— Neked meg mi bajod van? — vitatkozott tovább Bertalan István. — Jó a fizetésed, nincsenek hajcsárok, nem úgy mint régen. . .

— Hajcsárok, még jól néznénk ki. .. — a fiú úgy tett, mintha megsértődött volna. Kalenda pedig észrevette, hogy a fiú felnőtt emberként viselkedik. Megpróbálta

63