Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 11. szám - Üzenet az egykori iskolába - Mocsár Gábor: Felismert láncolat

manapság a nyolc általános iskolának felel meg. Persze, sokkal többet adott mint a mai általános iskola — de meghatározó szerepe a világképem kialakításában aligha lehetett.

Következett a Fémipari Szakiskola. Ez még szerencsétlenebb iskolatípus volt, akik kitalálták, maguk se igen tudták, mit akarnak vele. Három évig jártunk bele, ipar gyakorlására jogosított, a fémipar néhány szakmájára segédlevelet lehetett utána kiváltani. Én a géplakatosi szakmát választottam, arra váltottam ki a munkakönyvemet, dolgoztam is a szakmában néhány rövid évet. És mégis, ha intenzív és elhatározó jellegű szellemi inspirációk után kell kutatgatnom, épp erre a szerencsétlen típusú iskolára kell visszamutatnom. Én ezekről a dolgokról még nem írtam, s ha nem kaptam volna egy lökést, ha egy szívdobbanást kiváltó felismerés nem ébresztett volna rá, nem is igen írtam volna. Minek?

Honnan jött a lökés? Az idei tavaszon, március közepén egyszerre lepték el a méltató cikkek a lapokat, folyóiratokat: a Márciusi Front negyven évvel ezelőtti megalakulására emlékeztettek. Olvasom a Népszabadság cikkét: ,,1937 végén és 1938 elején — a viták ellenére — nőtt a Márciusi Front befolyása." Hol is voltam én akkoriban — tűnődtem? Hát persze, akkor jártam a fémipariba. Olvasom tovább. Egyebek felsorolása után ez áll: „A Márciusi Front maga mögött tudhatta a kommunista Hont Ferenc vezet- te Független Színpadot, a Szocialista Képzőművészek Csoportját, a debreceni Reform Társaságot, továbbá az ugyancsak debreceni Ady Társaságot, a Kossuth-pártot, az egyetemi szervezetek közül a Soli Deo Glóriát. . Itt dobbant meg a szívem.

Hogy röviden összefogjam a meglehetősen bonyolult és messzire vezető megvilágí- tandókat, ott kell kezdenem, hogy éppen ezen időtájt — 37—38-ban, aztán még 39-ben is — iskolánkban „idegen elemek” jelentek meg. Fiatalok. Egyetemisták — volt köztük teológus is. Kitől, hogyan szereztek engedélyt iskolánkbeli ügyködésükre, nem tudom, de nyilván felsőbb helyen szemet hunytak a dolog fölött. Azt mondták magukról, hogy Soli Deo Glóriások. Néhányunkat összehívtak egy tanterembe — aki akart, csak az ment, én akartam — s beszélgettek velünk. Elég hosszú ideig — legalább egy évig — tartott az akciójuk, s hát mire emlékszem? A Soli Deo Gloria azt jelenti: Egyedül Istené a dicsőség. Ennek jegyében kezdődött a „munka”, minthogy református egyetemista fiatalok szervezete volt a Soli Deo Gloria. Ennek megfelelően Jézussal kezdtük, ámde hol végeztük? Itt a magyarázkodás értelme: Adynál! Ady-verseket olvastak nekünk ezek az egyetemisták és magyarázták is persze a verseket, akár a kálvinista istentiszteleteken az alapigét szokás magyarázni. Nem tudom, miféle meggondolás vezette épp a mi iskolánkba ezt a társaságot, nyilván más, értelmesebb helyekre is eljártak, de miért jártak épp miközénk is? Mostani eszemmel úgy vélem, azért, mert itt készültek a jövőre a jól képzett leendő szakmunkások — érdemes köztük munkálkodni. Hirdetni az igét. Adyt.

Engem annyira elkápráztatott Ady megismerése, hogy most már bátran mondhatom, a szellemi indítékot, a szikrát itt kaptam. Szinte meggyulladtam tőle. Ebben, amint már említettem, szerencsétlenül szervezett iskolában — azért volt csak három évfolyam, nehogy érettségit kelljen adni, a katonaságnál meg karpaszományt, az itt tanuló leendő szakmunkásoknak hetente egyetlen magyar irodalmi óra volt, azt is egy nyugalmazott evangélikus lelkipásztor tartotta, a Soli Deo Gloria nélkül ugyan miféle inspirációkat adott volna az irodalom felé? Vagyis arról, hogy én annyira belázasodtam, nem az iskola tehet — ő csak a keretet, az edényt adta, amit aztán a Soli Deo Gloria nevében jött agitátorok — merem így nevezni őket — töltöttek tele, csordulásig. Annyira, hogy kicsordult. Ma is borzongva emlékszem vissza: az önképzőkörben — mert működött ám valami idétlen önképzőkör — harmadik osztályos koromban, amikor én lettem az elnök, három részből álló előadást tartottam Adyról. Miket mondhattam? Csakis azt visszhangozhattam, amit a nagyobbaktól hallottam. Előadásaimat Ady-ver47