Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 11. szám - Száz éve született Ady Endre - Cs. Varga István: „Amit adtam örökség s nem divat” (Ady csehszlovákiai hatásáról)

örökségként értékelte: „Indítónk volt ő, és megtartónk lett, folytonosságunk és mértékünk.” Az őrszerepet is örökül hagyó kiáltó strázsának, a humánumban ki- teljesedett magyarság példaképének látta Adyt, aki mint mag a hó alatt élt a levert forradalmak után és a „rendeltetés hitével” éledt újra emberségével, magyarságával, amint jövendölte:

„Hős emberségem, várakozz,

Szép álmokat aludj, lefénylett Jós és jó magyarságom,

Hívni fog az élet S a föltámadások örök Rendje.”

A világháborús apokalipszisben létkérdésekkel viaskodó Ady örökérvényűen értékeli léthelyzetünket: a forradalomban élő magyarságra Gyógyítónak hozták a háborút, a Rémet, a sírjukban is megátkozott gazok. A forradalmak után a burzsoázia a proletár- diktatúrát tette meg minden magyar bajok bűnbakjául. Fábry Ady szellemében értékeli a Magyar Tanácsköztársaságot. Szovjet-Magyarország, lekötve a szomszédos országok burzsoáziájának és támogatóiknak döntő erőit, segített megmenteni a Szovjetuniót, a szocializmus zálogát a Föld egyhatodán. „A magyar proletáriátus itt, ebben a konstellációban lett először világtörténelmi tényező.”

Önjellemző mindaz, amit Adyról leír. Benne ismerte fel, hogy „A költő lehet egyszerre a magyarság és emberség lelkiismerete. Egyszerre és együtt, mert lénye, indítéka és összegzője a humánum.” Ady-élményét minden más hatásnál nagyobbnak vallja, Adyt fokozhatatlanul nagyra értékeli: „Ady a legnagyobb magyar. Széchenyi, Kossuth és Petőfi korhatványon. Összegezően, eldöntőén, maradandóan, mert Ady az emberség teljességének tudatos hordozója.” A magyar önismeret legmélyebb forrására talált Adyban.

Ady németellenessége újult meg Fábryban, amikor a világra nyitott stószi őrhelyen Fegyver s vitéz ellen szólt, amikor a nácizmusnak, ennek a zoológiái fajőrületnek, őserdő morálnak egész ösztön- és eszmebeli zűrzavarának leleplezését, az európai kultúra értékeinek visszaperlését végezte. Az „oltárőrző” Fábry az emberi méltóság szószólója értette és élte a korparancsot: „Változni és változtatni. Változtam és változtattam . . . tanú és tanulság én vagyok.” Egész élet és életmű az erkölcsi és szellemi fedezet a tanúságtevő Fábry Zoltán számára.

A HŰSÉGES SÁFÁR: GYŐRY DEZSŐ

Győry Dezső az Eötvös Kollégium képviseletében diákként vett részt Ady temetésén. Eszméltetője, öntudatra ébresztője Fábryhoz hasonlóan neki is az „Ember az embertelenségben” Adyja. Átélte a háború rettenetét, a forradalmak élményét. Trianon után „paplan alól hűlt bokorba”, azaz kisebbségi sorba került. Nemcsak költői eszközei idézik a nagy példaadót, alkati hasonlóságuk néhány vonása is rokon. A magyar sorskérdésekkel vívódnak, mindkettőjüket szorongatja a Duna kilesett titka, az „egysors-árva” népek jövője. Ady internacionalizmusát, magyarságtudatát vállalja, azt a nagy örökséget, amelyet a kisebbségi írók új igénnyel ébresztenek. Győry értékőrzése új értékteremtésnek lesz a forrása.

Jelszó és lobogó Ady a pályakezdő költő számára. Örökölte a küldetéstudatot, a vátesz-magatartást, legáradóbb költői forrásként a magyarságélményt. Erre a közös vonásra mutat rá Móricz Zsigmond, amikor így szól a Nyugatban az Újarcú magyarok költőjéről: „Elsősorban és teljesen politikai költő”. „Csak Ady élte ennyire magyar voltát, ilyen kínlódva, ilyen verejtékesen, ilyen imádsággal, ennyire minden

33