Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 11. szám - Száz éve született Ady Endre - Jócsik Lajos: Ady halotti maszkjával vándorolva

Miso ugrik, mikor elmondom neki anyja nyelvén, hogy miről van szó, majd kiüti fejével a hodály rézsüs nádfedelét. Rohanunk a csorda kútjára, lehányunk magunkról minden gúnyát és húzzuk a vizet. Szappannal mossuk egymás minden részletét és öntjük egymásra a hideg vizet, didergünk rettenetesen. Ingünk, gatyánk a napra terítjük, miután kimossuk a vízben és magunk is szárítkozunk a napon.

Jó ideig eltart ez. Felöltözünk. De folyvást ingünk és gatyánk alá lesekedünk, viszketünk-e valahol? S kérdezgetjük egymást. Viszketsz? Nem! Viszketsz? Nem! Sehol nem viszketsz? Sehol! Akkor gyerünk.

Nekivágunk a somlai útnak. Az utat gyümölcsfák szegik, alma meg körte.

— Ez már döfi? — rikkant egy mihályosat a Miso.

Esett is volna mindjárt az első gyümölcsfának. No de Isten a tudója, honnan caplat utánunk egy méterhatvanas fura emberke, piszkos-fehér lenvászon gatyában, amit piszkos ing és fekete mellény követett, majd — ilyet még nem láttam — koszlott rövid keménykalap (pines) a fején, ami meghosszabbította az embert vagy tíz centiméterrel. Kezében meg olyan husángféle, mint a hodály mellett a rókaütő embernek. Az isten se tagadhatta volna le, hogy ő a gyümölcsfák csősze. Különben minden ötödik fán kis rózsaszín plakát, rajta románul s magyarul, hogy gyümölcsöt szedni szigorúan tilos. Akkor Miso mihálynyi bölcsességgel:

— Fogadj, hogy öt lejért két hátizsák gyümölcsöt vehetnénk a csősztől.

— De hol van az az öt lej?!

— Hol van?! Várj csak, menjünk lassabban, kerüljön messzebb az a jancsiszeg csőszjankó.

A csőszjancsi hátra-hátra nézegetett mentében, hogy szemmel tartson bennünket. Akkor Mihály megálljt vezényelt. Megálltunk. A csőszjankó is megállt. Miso hátat- fordított neki s letolta a nadrágját, az árokba ugrott s leguggolt. S guggoltában szedte a hullott gyümölcsöt. S ha karjai távolságában elfogyott a gyümölcs, Miso ugrott egyet, mint a kenguru. A csőszjankó leült, úgy lesekedett, de csak Miso fenekét látta messziről. Mikor jól megszedte Miso a hátizsákot, felállt és diadalmasan, valamint mutatványosán öltözködött. Elindultunk. A csősz bevárt. Nyilván kisütötte, jobb, ha hátulról tart szemmel bennünket. Jól kiléptünk. Az apró ember majdnem futott, hogy le ne szakadjon rólunk. Akkor maradt le, amikor a gyümölcsfák is elfogytak az út szegélyében. Küzd a vándor, hogy ne vesszen éhen.

Estére Szilágysomlyóra értünk. Szilágysomlyó! Milyen melegen emlékezett szülővárosára Bölöni György, Ady nagy barátja, amikor Barbusse lapjának, a Monde szerkesztőségében másfél esztendővel azelőtt, fölkerestem. Egy képeslapot kellene küldenünk neki innen. De hol az öt lej?

Egy román paraszt szalmakazlában fektetett le, miután bivalytejjel jól megitatott.

Rövidre fogom.

Hajnalban indultunk. Délfelé Ady városába, Zilahra érkeztünk. Egyenesen a postára. Pénz itt sem várt.

Ődöngtünk a piacon.

Gépkocsik gyümölcsöt rakodtak rekeszekben. Kolozsvárra szállítják az éjjel. Az egyik sofőr vállalta, elvisz annyiért, amennyibe a vasúti jegy kerülne. De hol van legalább egy lejnyi a zsebünkben? Megállapodtunk, hogy zsákjainkat pokrócostul zálogba adjuk. Kolozsvári barátaink segítségével majd kiváltjuk a holmit. Odajött a sofőr felesége. Szép, termetes asszony. Érdeklődött, mikor indul a férje. Az asszony — magyarul és románul keverve beszélt — kedvesen csicsergett a két nyelven. Indulásig hazavitt bennünket. Otthon vizet melegített, mosakodjunk. Aztán tojásrántottát készített, jó kenyérrel. Autó berregett:

18