Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 11. szám - Száz éve született Ady Endre - Jócsik Lajos: Ady halotti maszkjával vándorolva

— Nem mese ez, te nagylaki nagy tahó! Pozsonyban valóban Bokros Birman adta Ady halotti maszkját. Gyakran följár a Sarlóba. S amikor meghallotta, hogy Kolozsvárig vándorolunk, akkor hozta el a reprodukciót. És Goga Octavián meg Bokros Birman valóban Ady baráti köréhez tartoztak. Sokszor ültek asztalánál, amikor Ady Budapesten tartózkodott. És Goga éppen úgy verssel köszöntötte Ady Endrét, mint a ti Hviezdoslavotok, amikor azt hirdette, hogy a „magyar, szláv, oláh bánat mindigre egy bánat marad”. Ha Kolozsvárra érünk, kikeresem neked ezt az Ady-verset. No de te nagylaki nagytahó hová rejtetted a fényképezőgéped?

Miso megint röhög eszeveszetten. Térdnadrágban vándorolt, mint én. De ő úgy, hogy a nadrág szárait kiengedte és a bokája fölött csatolta össze. Most meg tolja lefele a nadrágját és a jobb szárából, a bokája mellől húzza ki a gépet iszonyú röhögéssel.

— Mikor dugtad oda, hisz tudtommal a zsákodban volt?

— Hát amikor lecsusszantam a széken a fal és a posztós asztal között, szemben avval a kubo-misoval, aki befogott bennünket. Kigomboltam a sliccem, kikötöttem a hátizsákot, kivettem onnan a gépet, be a nadrágba és vissza is gombolkoztam. De a gép ott volt az izémnél, nagyon kinyomakodott. Láttad, hogy én is fölálltam, amikor bejött a parancsnok és a kubamarci jelentett neki. Akkor csusszantottam le a bokámhoz a gépet. Mert ésszel él a vándor minden helyzetben. Hát csendőr ez a kubamarci? Bezzeg otthon a mieink! De én azoktól se rezelnék be .. .

Na dehát az volt a kérdés, hogyan tovább? Abban igaza volt a dagadt parancsnoknak, hogy nem mehetünk gyalog. Azonban egy árva peták sem volt a zsebünkben, se koronában, se lejben. Pénz csak Zilahon várhat, ha el nem felejtették odaküideni Pozsonyból, mint Szatmárnémetibe.

Összekuszálódott minden. Terveztük, hogy felmegyünk Erdődre Petőfi emlékei után. Legfőképpen azonban, vargabetűvel balra csapunk Érmindszent felé, áldja meg a szülötte ház a fiú halotti maszkját. A fiúét, akit egy félszázada a világra bocsátott. S a táj, és az elbocsátott fiú! Formáló világában tapodunk, a víziókra fölszentelt valóság elemeit tapodjuk, ezeken lépünk át. Jobbra az Ecsedi — ..lápvilága”, aztán a rengeteg ér, melyek a Kraszna árkán keresztül sietnek „az Óceánba”. Jó volna az elemeket mind összeszedni, aztán szellemi, irodalmi szociográfiába foglalni őket. De csak. lappanghatunk a tájban. Jó volna ha nádasba bújhatnánk a látó szemek elől. Géres határában állunk, Erdőd és Érmindszent között. Fáradtak vagyunk. Hol dőlhetnénk le, mint Halmi kukoricásában? Miso észrevesz egy juhhodályt a határban. Odamegyünk. A nagyorrú Miso beleszimatol. Nem érzi a birkatrágya eleven illatozását. A hodály ajtaja mellett az alom is száraz. Jobb helyet nem is kívánhatnánk éjszakára. Ledőlünk. Miso kisvártatva mihályosan horkol. Engem is elnyom az izgalomtól tetézett fáradtság.

A hajnali nap besüt a hodály ajtaján. Félmeztelenre vetkőzöm, s az ajtó széliben fürdetem magam az augusztusvégi napsütésben. Érzem, hogy bágyadozik már a nap melege.

Egyszerre csak előttem terem egy alak, jó vastag ütővel a kezében, s magyarul szól:

— Hát nem rókák maguk? Messzirül úgy láttam, hogy róka veresük itt. Gondútam, hogy megütöm a bestyét.

— Láthatja, nem vagyunk rókabestyék. Idehúzódtunk éjszakára.

— Nem tanáltak jobb szállást?

— Jó fekvés esett itt nekünk.

— Jónak jó. De harmadnapja rühes birkákat hajtottak ki innen. Jó lesz ha alaposan megtisztálkodnak. Mert osztán vakarózhatnak, vagy kenhetik magukat huszárzsírral, ha a rü beette magát a bőrük alá. Különösen az ujjaik közit, a micsodájukat meg az ülepüket mossák meg alaposan, mert ezeket a helyeket szereti a rüh. Amott van a a csordakútja. No istenáldja.

17