Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 11. szám - Száz éve született Ady Endre - Jócsik Lajos: Ady halotti maszkjával vándorolva
BOKROS-BIRMAN DEZSŐ ADY-MASZKJA JÓCSIK LAJOS ADY HALOTTI MASZKJÁVAL VÁNDOROLVA 1931. augusztus 27-én értük el Halmit, a csehszlovák —román határfalut, és határmenti átjárót a két állam között. Ha elértük, jönnünk kellett valahonnan. Honnan érkeztünk a határállomásra? És kik, ha többesszámban fogalmazok? Az volt az érkezésünk előzménye, hogy az esztendő augusztusában nekivágtunk Munkácson a Kárpátok rutén hegységeinek szociográfiai kutatás céljából. Kik vágtunk neki? Hárman vállalkoztunk az útra és a feladatra. Szencsák Stefán tőketerebesi érettségizett, kárpátorosz diák, Bencsik Mihály (köztünk csak Miso) érettségizett szlovák diák, aki a romániai Nagylakon született, és Pozsonyban végezte középiskoláit. Csapatunk Munkácsott állt össze, Sáfáry Lászlónál, a Sarló fiatal költő-tagjánál volt a találkozó. Sáfáry Magyarországon volt bölcsész és vakációkon hazajárt szüleihez Munkácsra. Ő volt a fogódzóm, mielőtt nekivágtunk a rengeteg kárpáti tájnak. De Laci nem volt egyszerű munkácsi cím a szociográfiai randevúra. Elsősorban azért nem, mert maga is szociográfus volt — 1930-ban tagja volt a Sarló egyik keleti vándorcsoportjának. Másodsorban elsőkönyves költő, éppen akkor jelent meg kötete Lendület címen. Ez a címadó vers nyitotta a kötetet: Lendület Csalfán a földre görbített ég nem állja utamat, ha visszarántanak dohos mesék. Nincs lábad, Az égen is madár száll, S az ég se mozdulatlan, Ráncigálják roppant csillagok. — A Verhovinára készültök? — kérdezte László, bodor gondolkoztató füstöt eregetve pipájából, mert pipázott ő. — Oda, a Verhovinára készülünk... — válaszoltam, a szlovák—orosz—magyar csapat nevében. A verandán beszélgettünk, a nyárvégi kárpáti napsütésben. László némi füstöt bodorított, aztán szólalt. — Akkor engedjétek meg, hogy fölolvassam a következő kötetem címadó versét. László kéziratot vett elő a verandái asztal fiókjából és felolvasta a következő szabadversét: 13
