Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 1. szám - MŰHELY - Bodri Ferenc: A teljes Adyért (Különvélemény Földessyről)

reflexei, Földessy csak az Adyt elemző irodalom hozzá hasonlóan védtelen hőseivel volt többnyire kemény. A Dóczy-féle depolitizált Ady-antológia (1921) vitájában (az életmű védelmében?) az erősebb oldalára áll: a válogatás sanda szempontjait bíráló Király György ellen hadakozik, aki először veszi védelmébe a versajánlásokat (Nyugat, 1922). Néhány évtized után (mintha nem lenne eléggé bizonyító erejű az Ady-publicisztika) egy Ady-szimbólumot félreértve („Vörös szekér a tengeren”) már a meglevőnél erősebb politikumra serkenti Adyt („Ady és az 1905-ös orosz forradalom”, IT 1950; Szovjet Kultúra, Irodalmi Újság 1952).

Földessy „Ady-élményét” egy sodró erejű emlékezésben önmaga (Ady almanach, Amicus k. 1924.), útján legutóbb Demény János rajzolta meg (Kortárs, 1965 április). Tanulmányainak bibliográfiáját Pataky László állította össze (Eger, 1956), a tanulmányok összkiadása könyvkiadásunk egyik sürgős feladata lehet. Szükségességét bizonyíthatja ez a dolgozat is; adatait írója nem kevés fáradsággal gyűjtötte össze, bizonynyal így is hézagos ez a különvélemény. A feltehető és esetleges tévedések ebből a kényszerhelyzetből következők.

A későbbi szerkesztőt valóban Ady avatta be versrendező titkaiba, és Földessy „Ady-vallása” nemcsak a költő köré, de a „poéta-adminisztrátor” köré is a csalhatatlan- ság, a mindentudás képlékeny mítoszából épített várfalat. Ady a világ mindene, de hozzá csak Földessyn keresztül vezethet út. Ha pedig a költő szuverén (és miért ne lenne az?), akkor ugyanígy szuverén a szellemi örökség „harapós hűségű őrzője” (Németh László) is. Pedig Földessy a költőnek „jó Jehr Albertje tudna lenni”, írja már 1936-ban Bóka László, de a filológus többre vágyott és mindenkor többre is kényszerült. Valóságos vagy vélt igazaiban védte a valóságosan vagy látszólagosan megtámadott Adyt, és hogy a támadás milyen, azt is a germános műveltségű, stílusában nehézkes magyarságé Földessy döntötte el. Előadásai és írásai többnyire „leszámolások” voltak, „egy megbántott ember haragos bosszúja” (Fenyő Miksa) sütött megnyilatkozásaiból főként Kosztolányi és Babits iránt.

Ady vélt vagy valóságos érdekeit védve vagdalkozott, tudta a „legszemenszedettebb igazságokat” is: sokat és túlzással, olykor már az első gongütésnél mélyeket ütve polemizált. És vannak szép számmal gyengéd tévedései (évszámok, értetlenségek és tévesen értelmezett ítéletek,) jóakaraté félremagyarázásai, talán illetéktelen beavatkozásai az Ady-hagyaték perébe Csinszka ellen, az Amicust perlő Athenaeum és a tankerületi Ady Lajos oldalán.

Ady-hitében néha még a költőt és a művet érintő korrekciókig is eljutott, de hogy A menekülő Élet c. kötettől (1912) kezdve ő alakította volna véglegessé az Ady-ver- sek rendjét és a ciklusokat, ezt talán mégiscsak legendának kellene tekintenünk. Bizonnyal súlyosak az érdemei a költő életében kiadott kötetek nyomdai korrekciója (stb.) körül, de a szuverén Ady szerkesztő munkáját (csak a költő jóváhagyását kérve utóbb) mégsem ő végezte el. Más feladat várta az 1920-ban kapott megbízatás, az utóbb szerkesztett Ady-könyvek (Az utolsó hajók 1923; majd az összesek), Ady halála után.

Mégis megkapó a szikra, amit Ady verseivel és a maga tüzével lobbantott diákjaiban a költő iránt. A fiatal Szőnyi Istvánnak a Markó utcai „főreálban” Földessy osztályfőnöke és magyar tanára volt. A tanuló remek rajzokkal tűzdeli tele a Vér és Arany c. Ady-kötetet (az első kiadást!), megtalálható a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztályának gyűjteményében, a rajzokat e sorok írója ismertette a szombathelyi Életünk 1972-es évfolyamában. És hasonló tüzeket lobbantott Földessy másokban is, a személyes varázs tiszteletre méltó hatását érezzük Vargha Kálmán soraiból.

79