Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 1. szám - MŰHELY - Bodri Ferenc: A teljes Adyért (Különvélemény Földessyről)

. . Az én generációm fiatal korában Ady igézetében élt...” (Bernáth Aurél)

Az önmagában is igéző Ady Endre körül Hatvány, Fenyő és a többiek mellett valóban Földessy Gyula gyújtotta a legnagyobb lángot. Permanens lobogást, amely bevilágítja a költő életének, világának és lírájának legrejtettebb zugait. És egyben olyan lángot, amely megperzseli (azóta perzseli) a másfelől érkezőt. Földessy,,Ady hivatott filológusa volt, ki egy életet szentelt Ady tanulmányára” (Hatvány), de emellett „kitűnő komondora Ady költészetének” (Németh László), és ez a kettős elhivatottság többnyire szintézisben érvényesült. Szükség volt mindenkor harcra Ady körül (úgy tűnik: ma is); Földessy vitába szállt Fenyővel, Hatvány ellen „ellenszemináriumot” nyitott, majd keményen vagdal kozott Kosztolányival és Babits-csal, „leszámolt” Illyéssel, gyengéden ellenkezett még Révai Józseffel is (Magyarok, 1945. november). És ki tudná sorolni az általa megleckéztetettek teljes névsorát? Adyról szólva szólt Föl- dessyért, a Révaival szükséges összhang a költő politikuma és publicisztikája körül alakult. Nem egy életművet bírálunk tehát, Földessy Ady-filológiáját (kellő fenntartásokkal) minden elismerés megilleti. Inkább egy furcsa magatartást illet a különvélemény, egy „naprakész értékelést”, amely végigkíséri Földessy Ady-hitét, és amely az Ady-összkiadások dedikációi körül is megmutatkozott.

Tételünk hogy Ady és a költő dedikációinak ügye mindenkor az Ady körüli felso- rakozások pillanatnyi állásának függvénye volt Földessy ítélete szerint. Ugyanígy a futó politikai divatok függvénye is, a kiadó és a szerkesztő közös kontrollja, vélt vagy valóságos félelmei, percnyi idulatai szerint. Kár lenne bonyolult indítékokat keresni az összkiadások történetében az ajánlások elmaradása körül: Földessy egyetlen ponton érthetett egyet Kosztolányival, ez a pont éppen a „vers-küldések” kérdése volt:

,, . . . És nem szabad elhallgatnom még valamit, ami Ady híveinek mindig fájdalmas volt. Ezek azok az (igazán nem jelentékeny számú és természetű) lapszusok, amikbe Adyt az ő alkoholizmusa zuhantatta bele. Ady (a Szeretném, ha szeretnének-től kezdve — A menekülő élet a A halottak élén kivételével) ontotta köteteiben a dedikációkat versciklusaihoz és verseihez. Ezeket a dedikációkat legtöbbször kötetei utolsó korrektúrája idején, borozgatás közben írta. Ha a borivás már előrehaladottabb volt, nem egyszer nagyon furcsa sorok kerültek bele a dedikációkba. Ilyen volt a többi között a Kosztolányitól alaposan kiaknázott Lesznai Annának szóló ajánlás A Magunk szerelmé-ben és jó egypár más dedikáció. Versei között alig-alig vannak olyanok, melyeket erősebb alkoholos állapotban írt volna, legfeljebb egészen olyan kis verseket kivéve, amelyeknek a rövid ideig tartó megírása alatt az intellektus végig résen tudott lenni a hirtelen ötlet megvalósításánál ...” — írja Földessy egy kegyetlen indulaté írásában (Ady értékelése az Új Versek megjelenésétől máig. Kosztolányi és Babits szerepe az Ady-problémában. Bp. A Kelet Népe kiadása, 1939. 20—21. 1.). Az ekkori Ady kiadásokból (,,Ady-bibliák”) már hiányoznak a dedikációk.

Az Ady-összkiadások történetéről Kiss István tanulmánya (Népművelés, 1969 május), majd az Akadémiai Kiadó Ady Endre összes versei (1969) első kötetének jegyzetanyaga (Koczkás Sándor munkája) tájékoztatott. Földessy és az Athenaeum Kiadó döntéseinek indítékaira csak a kötetekből és Földessy írásaiból, ítélkezéseiből következtethetek. Rendelkezésemre egy kisváros könyvtári viszonyai között csak szerény filológiai lehetőségek állnak, de ismerem Földessy írásait, Hatványhoz és Fenyőhöz írt leveleit. Ez utóbbiakban jórészt magyarázkodik, Fenyővel az 1945 előtti bensőséges tegeződés után 1958-ban ismét magázódik, és szinte bántóan tartózkodó. Valamiféle „fortélyos félelem” izgathatta a Kiadót és Földessyt a levelések tanulságai és a dedikációk közlése körül. Eléggé kifinomodtak az Athenaeum és a szerkesztő feltételes

78