Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 10. szám - MŰVÉSZET - Beregszászi János: Nagy Kristóf műhelyében

sek, és az azt követő átalakulások kapcsán. A saját körülményeinkről van szó, a perceinket körülvevőről, ahol élünk, ahova pihenő szándékkal hazatérünk.

Az egyre nagyobb ütemben folyó építkezések kényelmes lakásokat hoznak létre — nagyüzemi módszerekkel. Városrészek tűnnek el szemünk elől s vele együtt pusztul el a természetes környezet is. Ugyanaz a teherautó viszi el a régi épületek téglatörmelékeit és környezetük bokrait,fáit. Aztán a házak gyorsan felépülnek és —legjobb esetben — simára gyalult, nagyrészt leaszfaitozott területek maradnak közöttük A beton-aszfalt síkján szabályos körök jelzik: itt fa volt (vagy reméljük — lesz), valamikor.

*

Nagy Kristóf képzőművész szüleitől már gyermekként megtanulhatta a fa- és kőfaragás alapjait és a természetes anyagokkal való „játékos” foglalkozást. A szülők által összegyűjtött népi tárgyak között napról napra érzékelhette formájuk szépségét, anyaguk természetét. Az egyszerű használati eszközök — szerszámnyelek, kanalak, tálak, szövőeszközök, később bútorok, népi hangszerek — készítésekor ráérzett valamire, a népművészet formakincsének tanulmányozásakor megtudott dolgokat.

Az etyeki családi műhelyből több mint három éve Kecskemétre költözött, ahol szembe találta magát a városi lakótelep néhány nehéz kérdésével. Bár környezet- alakító tevékenységet már korábban is folytatott, ekkor tudatosult benne az a program, hogy játszótereket építsen és azok tárgyaiban rögzítse az eddig tanultakat. Régebben hagyományos értelemben vett szobrokat és használati eszközöket készített. Az eddig egymás mellett párhuzamosan alakuló két elképzelés összekapcsolódott benne. Szobrok és tárgyak helyett szobortárgyakban, statikus alakok és formák helyett átfogó térplasztikákban kezdett gondolkodni. Mindezeket úgy, hogy teljesen egybeolvasztotta a szobrászi technikát, valamint a népművészettől tanult formavilágot és szellemet.

*

Anyag. Szent és gyönyörűséges anyag. Amint a természet elénk adja: kihívás és zsinórmérték. Kihívás az ember felé, hogy még szebbet csináljon belőle és általa, a saját képére és hasonlatosságára, hogy jelentéssel bírjon, hogy üzenhessenek vele, hogy alkotójukra ismerjenek benne. Ugyanakkor mércéje is az alkotásnak. Az anyag nyers szépsége: egyszerűség. Róla minden leírható de semmi sem mondható el. Mindent eszünkbe idéz, de semmihez sem hasonlítható. Az ember kihívásra adott válasza, az alkotás olyan eltávolodás az anyagtól, amely a visszatérésben teljesedik ki. Az udvaron, raktáron és műhelyekben összegyűjtött anyagok jól példázzák az anyag humanizációjának lépcsőfokait. Kövek természetes szépségükben. A következő fokon, használat alakította formáikban: préskövek, kerékvetőkövek. Majd a mítoszhordozó kőbálványok. Ugyanígy a nyersvastól a kovácsoltvas emlékek (vasalások, ajtópántok) egész során át a ma már Bugacra került életfáig.

És a fa. Nagy Kristóf első és mindig visszatérő szerelme. A fánál is az anyag a meghatározó tényező. Ahol előfordult a természetben, ott kialakult egy famegmunkáló hagyomány is, amely az ősidőkig nyúlik vissza és máig is tart. A fát tiszteletben tartva faragók hasonló eredményre jutottak, s ezeket hagyományozták tovább. Ezért idéznek a bútorok, gyermekjátékok régi használati eszközöket, fejfákat; ezért emlékeztetnek más modern törekvésekre. Hatalmas gyökerek, kivájt belsejű fatörzsek, másfél méteres átmérőjű fák gurigába vágva. „Mi lesz ezekből?” „Nem lesz. Ezek már tömegük84