Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 10. szám - MŰHELY - Páskándi Géza: Modernség és hagyomány (a tanulmány befejező része)

időben (jövő-időben) gondolkodni. Csak a gyermek nem gondol a jövőre, vagy a máról-holnapra élő ősi törzs, amely rögtönző létezésben él. A rögtönzés a legkötetlenebb tradíció, ám ennek mélyén is a reflexek hagyománya működik. Hagyománnyal tehát a legprimitívebb élőlény is rendelkezik. A biológiában ez az átöröklés. A majdani nemzeti kultúr-árnyalatokat éppen a hagyományok indulópontjainak és következményeinek mássága vagy viszonylagos mássága adja. Egy nomád népnél a lószerszám-készítés vagy asátor-csinálás hagyománya művészibb és fejlettebb, mint egy halászattal foglalkozó népnél, ahol a ló ritkaság. Itt viszont a bárkacsinálás, háló fonásszövés emelkedik magasabb szintre. Történelmi, társadalmi, földrajzi meghatározók és színezők, árnyalok. Ám minden szülőföld, haza egyformán szép annak, aki ott születik. Egy arab költő ugyanannyi magasztaló jelzőt találhat a sivatagra, mint egy hegyvidéki a fenyvesekre, havasokra.

*

Holt hagyomány nincs, mert a hagyomány ható, eleven: az örök időszerűt jelenti. Ami holt — nem hagyomány, az csupán a kihullott megtörtént, a ,,csak megtörtént”, de nem rögzített is. Ezért fogalomzavar „elfeledett hagyományról” általában beszélni; csak így lehet helyes:„másoktól elfeledett hagyomány,”,,volt hagyomány”. Hiszen abban a pillanatban, ahogy én újrafelfedezem — már él. Általam. Feltámasztottam.Az antik művészet csak a reneszánsz-előttiek számára volt,.feledett”, vagy inkább homályba vont, mellőzött —a reneszánsz számára feltámadt. A hagyomány állapota: az elevenség, vagy az újrafelfedezés, és persze: a hatékonyság. Ami holt, nem hagyomány, de haladó hagyomány mindig van.

Ami él vagy újra-él: hagyomány, ami halott, maradék (ami már senkinek sem kell). Előfordul azonban, hogy sokszor a „maradék” is hagyomány-rangra emelkedik a későbbi korokban. (Lásd a néptömegek társadalmi mozgásait a régi történetírásban többnyire „mellőzhetőnek” vélték: ma nem). A hagyomány sűrítő kollektív emlékezet. Ahogy a folklórban a népdalok, balladák variánsait szájról-szájra adva csiszolják (vidék, korszak, társadalmi hovatartozás szerint), elhagynak belőle, hozzátesznek, ugyanígy a hagyomány is módosul: elvesznek belőle, hozzáadnak. Korszükséglet, osztályszükséglet szerint. Lasalle, Marx és Lukács szavaival: szándékosan „félreértik”. Alkotó feledés és alkotó újra-emlékezés.

*

Szóltunk a népművészet, mint nagy fontosságú, szorosan a hagyomány-maghoz tartozó elem vándorló motívumairól is.

Ugyanez a történet-mag (pl. a Kőműves Kelemen balladakörben) a különböző nemzeti változatokban (görög, szerb, román, magyar, albán stb.) más és más társadalmi hátteret, tér-időt, cselekményszövést, etikai auftaktokat (erkölcsi előzményeket) villantanak. Az egyikben a cselszövés motívuma erősebb, a másikban a véletlen, a sorsszerű (a fatalitás) szerepe, az egyik heroikusabb, a másik realistább, az egyik szélesen epikusabb, a másik balladásan líraibb.

Az egyikben az áldozat kikerülhetősége (esély) villan föl, a másikban a kikerülhetet- lenség. A változatok árnyalatnyi vagy nagyobb eltérései történelmi-etikai, szociálpszichológiai stb. sajátosságokat sejtetnek. Izgató kérdés volt e balladákban az időhöz való viszony. A Koránjött Ember (történelmi ember) előkörvonalazódó jelképe. Az „Első” elvének, az elsők áldozatos tragikumának naiv megfogalmazódása. Tragikus vétség: elsőnek belépni az idő-szegmentumba vagy elsőnek kilépni egy idő75