Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 10. szám - MŰHELY - Páskándi Géza: Modernség és hagyomány (a tanulmány befejező része)
PÁSKÁNDI GÉZA MODERNSÉG ÉS HAGYOMÁNY (Befejezés) Modernségről és hagyományról szóló hosszú tanulmányunk befejező gondolataihoz érkeztünk. Ha még emlékszünk rá, a modernség, a modern szó, a hagyomány a traditio szó etimológiájától indítottunk, s azután szokásunkhoz híven, (jól—rosszul) szabad asszociációkkal elkanyarodtunk: semmi olyan kapcsolat nem villanhat föl szabad asszociációinkban, ami a valóságban is ne lenne meg bármilyen távoli formában is. A szabad asszociációt mint a tudomány fontos kisegítő módszerét fogtuk föl. A fogalmakat magyar irodalomtörténeti, világirodalmi, népköltészeti példákkal próbáltuk megvilágítani. Mind a hagyományt, mind a modernséget általánosabb (szakrális- etikai-gazdasági stb.) oldalairól is igyekeztünk megközelíteni. A hagyományt úgy fogjuk fel, mint ami szinekdokhéja (szellemi képviselete) mindannak, ami velünk történelmünkben megesett. Reális (és mindig időszerű) hatásán, hatóerején, kovász-voltán kívül jelképes ereje is van, szellemi kohézió a közösség számára. Az önmegőrzésre figyelmeztet. Az,,élni, túlélni, továbbvinni” mementóit, parancsait sugallja. A hagyomány az értékek felhalmozása, mely által ezeket nemcsak tartósítjuk, hanem „kibővítve újratermeljük”, tehát meghaladjuk. Bizonyos hagyomány-mag viszonylag állandónak tekinthető. Más rétegek útközben leválnak. Elegendő itt, ha csak arra gondolunk, hogy egy múlt századi költői antológiában több név szerepel a XVIII. század irodalmából, mint egy maiban. Hogy miért? Mert a sűrítő és a sűríteni késztető idő rostáltat velünk. Akárcsak a mindennapi életben, akképp van ez a történelemben is. Ifjúkorban felülvizsgáljuk a gyermekkorban gyűjtött könyveinket: kinőttük; odaajándékozzuk, eladjuk, kidobjuk. Érett fővel ugyanígy cselekszünk, könyvtárunk ifjúkorban gyűjtött könyveivel. És minden életkorban. Örökös revízió. De hasonló történik minden költözködéskor. Mit vigyünk tovább? A másik lakásba, a másik időbe. Egy igazán értékes új könyv tíz régit szorít ki, tesz fölöslegessé, mert ez utóbbiban az előbbi tapasztalata is benne van, plusz az új fejlemények, a távlatok is. Költözködéskor megkérdezzük mi lesz feltétlenül hasznos, mi mond ma is valamit, mi izgató itt és most-való szellemünk számára, mi nem tűnik koloncnak a továbbjutásban, mit akarunk a holnap számára is átmenteni, az utódoknak és a többi, így vagyunk a hagyományokkal, a régi eszmékkel, gondolatokkal, formákkal is. A társadalmi változás sokban hasonlít egy költözködéshez. Előfordul, hogy egy most feleslegesnek vélt könyvet eldobunk, mert csak szaporítja a kilók számát, később viszont rájövünk: szükségünk lenne rá, mert pótolhatatlan kézikönyv. Újra be kell szerezni. Változáskor így vetünk el olyan gondolatokat, amelyekre később vissza kell térnünk. A hagyományok revíziójának — többek között — praktikus voltát senki sem tagadhatja. Az is világossá vált számunkra, hogy a hagyomány az emberi halmozótevékenység szellemiekben való „lenyomata”, megismétlése, utánzása is. Kicsivel talán előbb jövünk rá, hogy az anyagi javakat ésszerűen halmoznunk kell, mint arra, hogy a szellemieket is szükséges. Az anyagi javak közül azokat gyűjtjük, halmozzuk, amelyek tartósabbak. A tartósság érték-szinonima. A táplálkozásban is így van: ami romlandó — hamarabb fogyasztjuk el. A hagyományban való gondolkodás egyben tehát az idő folytathatóságának, folyamatosságának a felfedezése is: kezdünk 74
