Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 1. szám - MŰHELY - Vargha Kálmán: Földessy Gyula védelmében

Ernőnek, a Népszava és a Szocializmus szerkesztőjének küldött, de éppúgy „eltüntették” a Szende Pálnak, a radikális polgári politikusnak, a Huszadik Század munkatársának, az 1934-es bécsi fölkelés résztvevőjének címzett ajánlást, végül Jászi Oszkárnak, a Huszadik Század főszerkesztőjének, a magyar radikalizmus vezető egyéniségének és teoretikusának szóló, már idézett sorokat is.

Földessy Gyula oly módon határolta el magát a szövegcsonkító beavatkozástól, hogy a kötet létrehozásával kapcsolatos filológiai problémákat ismertető utószavában, mint nem az ő dolgáról, említést sem tesz a dedikációk elhagyásáról (Földessy Gyula: Kísérő sorok Ady összes verseinek új kiadásához — Ady Endre versei, Bp. 1950, 705—706.). Csak a kötet 707. lapján található névtelen kiadói jegyzet utolsó sora ad „magyarázatot” az ajánlások törléséről. „Kihagytunk a kötetből néhány ajánlást, amelyeket Ady szellemi hagyatékához azóta méltatlanná vált kortársainak küldött, olyanoknak, akikről ma már világosan látjuk, hogy elárulták a nép ügyét. Meggyőződésünk, hogy Ady, ha élne, maga is törölné ezeket az ajánlásokat.”

Mindezek után meglepetést okozhat, hogy négy évvel később, Ady Endre összes verseinek, 1954-ben megjelent hetedik kiadásának Földessy Gyula által jegyzett utószavának utolsó mondatában ez olvasható: „A kötetből elhagytuk a dedikációkat, kivéve néhány olyan ajánlást, amelyek szervesen hozzátartoznak a vers szövegéhez, mondanivalójához”.

Az 1954-es kiadás létrejöttének a körülményeiről nincs tudomásom, de Földessy egyéniségének és a dedikációk elhagysásával kapcsolatos korábbi ellenvéleményének az ismeretében az látszik valószínűnek, hogy becsületesebb kompromisszumnak érezte azt a megoldást, hogy ha már nem közölheti valamennyit, inkább maradjanak ki általában a dedikációk a kötetekből, feláldozva a költő neki címzett szép és emlékezetes sorait is („Kedves jó Földesi Gyulámnak, az Ady-versek poéta-adminisztrátorának”).

Arra viszont már nyomban az 1954-es kiadás megjelenése után rámutatott a szak- irodalom, hogy nemcsak az Ady-filológia vesztesége a dedikációk elhagyása, de számos esetben a vers teljesebb megértését-értelmezését is szegényíti azok száműzése Ady verscímei és cikluscímei alól (Varga József: Néhány megjegyzés Ady Endre összes verseinek új kiadásához, Irodalomtörténeti Közlemények, 1954. 466—470.) Varga József bírálatának valamennyi észrevétele ma is, huszonkét év elmúltával is érvényes. Meggyőzően dokumentálta, hogy az Ady-ajánlások túlnyomó többsége olyan jellegű, hogy ajánlás és vers együtt született meg, a kettő egymást magyarázza, hogy mű és dedikáció szerves és bonthatatlan egységet jelent, de még a kevésbé „beszédes” dedikációk esetében is mellőzhetetlen irodalomtörténeti értékről van szó.

Végül még két megjegyzést kell tennem. Egyrészt azt, hogy úgy látom, a Szép- irodalmi Könyvkiadó szakítva az elődök rossz örökségével a legfontosabb dedikációkat már visszaállította az 1975-ös kiadásban, és remélhetőleg ezt a lépést valamennyi Ady-dedikáció „rehabilitálása” fogja követni.

Másrészt hangsúlyozni szeretném, hogy Bodri Ferenc kritikai tevékenységét és őt magát is régen ismerem, és ennek alapján meg vagyok győződve arról, hogy amikor jó ügyben, téves információk alapján nyilatkozott, sem Földessy Gyula emlékét nem akarta megsérteni, sem félrevezetni nem akart senkit. Őt tévesztette meg a látszat és egy rossz emlékű akció anonimitásba rejtőző személytelensége.

76