Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Bor-melléki zsiványságok (Szociográfia, II. rész: Részben bűnös)

lakására. Az adóív átadásakor Dóró Ernő közölte Meggyes Nagy Tivadarral, hogy 8 000 forint pótadót kivetnek ..Hogy volt ez, mint volt ez?... Vádlott: Meggyes Nagy Tivadar is a rosszabb adófizetők közé tartozik. 1975 júni­us végin kimentünk Gologi János járási adófelügyelővel együttesen hozzá, az adó be­szedését szorgalmazni. Kivittük Meggyes Nagy Tivadarnak az adólapot is. Közöltem vele a Gologi Jánosnak a jelenlétibe, hogy még pótadó lesz a részére kivetve . .. Mert azt hiszem, három katasztrális hold szőlője van, talán 170 vagy 180 hektoliteres termése lesz és beleesik a progresszív adóba. Nem tudom pontosan — majd megkérem a tisztelt bíróságot, legyen szíves beszerezni ezeket a fizetési iratokat, mert azokból jobban el tudom mondani — hogy mi vót a helyzet. Bíró: Milyen módszer volt ez: személyesen kivinni az adólapot? Vádlott: Mert tartozott adóval és annak a beszedését kellett szorgalmazni. Bí ró: De hát az adóívet előre kiküldik. Nem? Vádlott: Akik tartoztak, azoknak az adólapját visszafogtuk, és akkor az előadók meg hát én is mentünk a pénz után, mert hát jött a félév ... A félévi tervet teljesí­teni kell! No, hát azzal tudtuk teljesíteni, hogy „itt van az adólap, ennyi a tartozás (hátralék)tessék ennyit fizetni.” Ha meg nem fizetett, gyütt a zálogolás... meg a transzferálás, meg az egyéb behajtási cselekmények ... Azt akarom mondani, hogy van ám minden évben nagyon sok kinnlévőség, egy millió forint körüli összeg, a hátralék, aminek a behajtását szorgalmaznunk kell, mert beszámol a tervteljesítésbe. Na, a Meggyes Nagy Tivadarnak is bent maradt az adólapja. Az adófelügyelő kint volt, együttesen kimentünk, ő is megmagyarázta... A Meggyes Nagy Tivadar hozott egy liter bort, meg is kínált bennünket és megkapta az adóját... Meggyes Nagy Tivadar nem találkozhatott velem, ahogy írja itt a vádirat, júliusba, mert én akkor már beteg vótam, tetszik tudni .. . Ilyen oberzitás szédülés volt, bementem osztán az ideggyógy­intézetbe, úgy hogy részben Szabó János előadóval jártam át a munkahelyemre, rész­ben Berg Sándor Akasztó Vöröshadsereg útja 34 szám alatti lakossal ... Bíró: Ami a vádiratban van, arra nyilatkozzék! Vádlott: Igen ... Nem tettem neki olyan ajánlatot egyáltalán, hogy pótadója csök­ken, ha nekem pénzt ad. Bíró: Tehát azt mondja, ilyen ajánlatot nem vetett föl, hogy önnek fizessen vala­mennyit, és akkor a fele legalább megmarad őneki. Vádlott: Hát nem is lehetett! Neki az elő lett írva a számlalapjára, azt onnan nem tudtam vóna semmiféleképpen levakarni! Meggyes Nagy Tivadar: (tanú),, 1975-ben nyáron személyesen jött hozzám Dóró Ernő és Gologi János. Az 1975. évi adó miatt jöttek. Dóró azt mondta, majd meglátja, úriemberrel áll-e szembe. Arra a kérdésemre, hogy ezt hogy érti, azt felelte, hogy meglátja, fizetek-e?. . . Erre én azt feleltem, hogy nyugodtan könyveljen el parasztnak, mert nem fizetek.” (A periratok szerint Meggyes Nagy Tivadar 1974-ben 28 000 forint adót fizetett. Amikor 1975-ben még pótelőírásban 17 000 forintot vetettek ki rá, akkor fellebbe­zett.) „A fellebbezést összesen négy helyre nyújtottam be: a községi tanácshoz, a já­rási tanácshoz, a megyei tanácshoz, és mivel tagja vagyok a Partizánszövetségnek, oda is benyújtottam . .„Később, 1975 júliusában találkoztam Dóróval Akasztó község­ben, és azt mondta, hogy a 17 000 forint pótadót el lehet másképp is intézni, meg lehet felezni. Erre én azt mondtam neki: ha ki kell fizetni, kifizetem, de nem felezek senki­vel. Ekkor csak ketten voltunk, személygépkocsival volt mindegyikünk. Én a háztar­tási bolt előtt álltam, és Dóró jött oda.” Payer György (tanú) 1973 —74. évi összevont adója 34 ezer forint a kivetés alapján, amitő sokallt, sérelmesnek tartott. Boszorád Nándor (XI. rendű vádlott, aki az ítélet­52

Next

/
Thumbnails
Contents