Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 1. szám - MŰHELY - Vargha Kálmán: Földessy Gyula védelmében
VARGHA KÁLMÁN FÖLDESSY GYULA VÉDELMÉBEN A tények ismeretében kötelességem egy súlyos félreértést tisztázni Földessy Gyulával kapcsolatban, aki élete végéig Ady Endre hű barátja, életművének lelkiismeretes filológusa és elemzője volt, aki a költő életében megjelent utolsó három verseskötetet Adyval együtt rendezte sajtó alá, majd a költő halála után az összes versek kiadásainak volt a gondozója. A Forrás 1976. 7—8. számában Bodri Ferenc a Gál István összeállításában megjelent értékes dokumentum-gyűjteménnyel (Babits Adyról) foglalkozva, a téma kapcsán nemtetszését fejezi ki amiatt, hogy az utolsó évtizedekben megjelent Ady-kötetekből kimaradtak a költő különböző személyeknek szóló ajánlásai, vers-küldő üzenetei, baráti kapcsolataira utaló, nemegyszer irodalomtörténeti értékű fontos és jelentős dedikációi. Észrevétele valóban olyan eljárásra utal, amely Ady életművének teljességét csorbítja, alkotói-erkölcsi szuverenitását sérti, illetéktelen beavatkozást jelent a Iégindi- viduálisabb magyar költő legszemélyesebb ügyeinek egyikébe —, de súlyosan téved, amikor azt tételezi fel, hogy Földessy Gyulának kezdeményező szerepe volt a szövegcsonkítások végrehajtásában. „Sajnos Földessy Gyula elfogultan és aligha megalapozottan kiirtotta az utóbbi negyedszázad Ady-köteteiből a ’vers-küldéseket’, egy kedves Ady-szokást csúfolva meg — írja Bodri Ferenc. —így a költő egy kissé afféle .magányos’ maradt, barátairól csak a róla szólókban olvashatunk, pedig sokan voltak ilyenek.” A dedikációk elhagyása azonban nem Földessy Gyula ötlete volt, ő az ellenforradalmi korszakban is sértetlenül átmentette az általa gondozott kötetekben. Ady barátainak és politikai szövetségeseinek a nevét, holott azok többsége botrányt jelentett a rendszer exponenseinek a szemében. Többen közülük már a forradalmak bukása után emigrációba vonultak, mások később menekültek el a fasizmus elől. Bizonyos dedikációk törlését az 1950-ben létrejött Szépirodalmi Könyvkiadó akkori vezetői és irányítói kívánták Földessytől, aki sok évi filológiai munkájának eredményeként éppen Ady Endre összes verseinek minden korábbinál teljesebb kéziratát adta át a kiadó lektorátusának. A mai olvasó számára bizonyára magyarázatra szorul, hogy miért ragaszkodott a fontos és forrásértékű ajánlások elhagyásához ugyanaz a könyvkiadó, amely Ady műveinek a kiadására vállalkozott. Nem véletlenről és nem valamiféle elszigetelt, egyéni túlkapásról volt szó, hanem az akkor érvényben levő művelődési politika egyik jellegzetes és a maga stratégiai rendszerének összefüggésében „logikusnak” mondható, de ugyanakkor Ady költészetének szellemétől merőben idegen akcióról. A negyvenes-ötvenes évek fordulóján kialakuló és nyomban dogmatikus módon megmerevedő, kötelezővé és „hivatalossá” váló Ady-felfogás az akkor uralkodó politikai irányvonalnak megfelelően, az ún. „személyi kultusszal” analóg módon Adyból is a magányos óriás bálványszobrát akarta kifaragni. Ady politikai szövetségeseiről, harcostársairól, a költészetének elfogadásáért küzdő egykori barátairól nem sok szó esett akkoriban. De ha mégis érintette valaki a problémát, Ady és a polgári radikálisok, Ady és a szociáldemokraták, Ady és a Nyugat kapcsolata mindig úgy vetődött fel, hogy a másik fél megalkuvása és elvtelensége dokumentálódjék a költő magatartásával szemben. Az iskolai irodalomoktatásban, gyöngébb vagy buzgóbb egyetemi halI74
