Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 1. szám - MŰHELY - Pomogáts Béla: A valóság nyomában (Beke György arcképéhez)
nék, ha kifelejtenőkönismeretünkből a bukaresti magyarság múltját, hagyományait, emlékeit és mai életét. Nem is szólva arról, hogy a mai gazdag bukaresti magyar szellemi élet igen sok vonatkozásban e hagyományokra alapozódik, ezeket építi tovább”. A másik nemzetiségi csoport, amely Beke György érdeklődésének homlokterében áll, a csángó-magyaroké. A köztudat általában a Kárpátoktól keletre, Moldovában és Bukovinában élő magyarokat tartja csángóknak. Emellett csángóknak nevezzük azokat is, akik Erdély néhány területén, például a Gyimesi-szorosban vagy a barcasági Hétfaluban élnek, mintegy magyar szigetként a környező román (vagy régebben szász) falvak között. Nyelvészeti értelemben csángónak nevezhető az a nyelvjárás, amely néhány jellegzetességében eltér mind az erdélyi magyartól, mind a székelytől, s általában különös archaikus nyelvet beszél. A csángó-magyaroknak eredeti, ősi népköltészetük, népművészetük van, dalaikat és balladáikat a nálunk is jól ismert népzenekutató, Kallós Zoltán gyűjtötte össze. Beke György a hétfalusi, majd a moldovai és gyi- mesi csángók életét vizsgálta és dolgozta fel riportjaiban, Magunk keresése és Feketeügy című könyveiben. A riporter munkáját elsőnek mindig az anyagismeret minősíti, a feltárt és bemutatott élet, az összegyűjtött tények mennyisége és fontossága. Beke György riportjaiban valóban a romániai magyar élet és sors van jelen, emberi arcok egész csarnoka, információk serege. Annyi szürke, esetlen vagy átfestett riport után az ő tudósításainak valóságíze, hitele van. A riportot a hiteles tények minősítették, állítottuk. A jó riporthoz azonban ez nem elég, szükség van még valamire. Arra, hogy a riporter ne csupán anyagot gyűjtsön, hanem szolgáljon is valamely ügyet. Ne csak információi legyenek, hanem mondanivalója, szenvedélye, elkötelezettsége is. A riporteri ..impassi- bilité” lehet lenyűgöző, ám csak akkor, ha látszólagos; ha csupán módszer, és nem magatartás. A megfigyelt tények, a megismert emberi sorsok állásfoglalásra kell, hogy mozgósítsanak. Aki az emberi életet úgy figyeli, mint a termeszek életét, az talán megóvja magát attól az indulattól, esetleg gyötrődéstől, amit a felismerés és az állásfoglalás okoz, de végül is nem írhat igazi riportokat. A műfaj klasszikusai: a világot bejáró Egon Erwin Kisch, a Kongót felfedező André Gide, a magyar társadalmat térképező Illyés Gyula, Veres Péter, Féja Géza, Darvas József, Erdei Ferenc és Nagy Lajos is állás- foglalásra, szolgálatra — akár szenvedélyre — szavazott. Beke György is erre szavaz riportjaiban. Egy nemzetiségi község: a romániai magyarság sorsa, fennmaradása és boldogulása foglalkoztatja; s ezzel nemcsak övéinek akar szolgálatára lenni, hanem a népek testvériségének, az internacionalizmusnak, a szocialista nemzetiségi politikának is. Lehet, egy vállalkozás, amely egy nemzeti kisebbség gondozását jelenti, nem mindig hoz különösebb elismerést. Távolabbi összefüggéseiben mégis az együttélő népek testvériségének tesz szolgálatot, hiszen a demokratizmus és az emberség érvényesülését segíti elő. Ennek a szolgálatnak, mondhatnék ennek a szenvedélynek a jegyében járja Beke György Romániát: Bukarestet, Erdélyt, Moldovát. Általában nem tesz előre megtervezett utakat. Kocsiba ül, akár szekérre kapaszkodik, vagy gyalog rója az utakat, és ismerkedik, beszélget, barátkozik. A vándorlásról, az országjárásról sohasem tér haza zsákmány nélkül, mindig hoz magával egy történetet, egy emberi arcot, egy beszélgetést. Mint Mórciz Zsigmond, akinek híres szállóigéje: a ,gyalogolni jó” riporteri, írói igazságára ő maga is hivatkozik. ,,Ösztönember volnék? — kérdezi egy régebbi írásban, amely mintegy a mesterség titkát és etikáját fogalmazta meg. — Vagy egyszerűen a hivatás törvénye lenne ez: hogy a riporter gyalogoljon minél többet — és a gyaloglás nem okvetlenül cipőtalp szaggatás, sokkal inkább »társadalmi gyaloglás« értendő raj- ta—, gyalogoljon még akkor is, ha ez nem is mindig olyan kellemes, és jó gyaloglása közben pedig legyen nagyon kíváncsi, makacs önfedező és nagyon hallgasson a szívére, 70
