Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 9. szám - Csató Károly: Kirostált kavics (szociográfikus kísérlet, II. rész)
CSATÓ KÁROLY KIROSTÁLT KAVICS Szociográfikus kísérlet II. RÉSZ ELKEZDŐDIK... Az előző munkahelyéről távozva a negyvenhat éves Fekecs Péter mint nyugdíjas, a mellőzöttség különösen keserű ízét érezhette. Ha viszont azt nézzük, hogy ismét felelős beosztás várta a gazdasági életben, akkor feltételezhetjük azt is, a megkesere- dettség érzése átmeneti volt. Ahhoz a vállalathoz került vissza, amelyet több, mint hét évig eredményesen vezetett az ellenforradalmat követő politikai és gazdasági konszolidáció időszakában. Eddigi küzdelmei viszont megváltoztatták őt is, s abban az időszakban, amíg más felelős beosztásokban dolgozott, maga a vállalat is megváltozott, ha csak az általános gazdasági fejlődést vesszük is alapul. És 1973. szeptembert írunk. Fekecs Pétert hivatalosan is megbízzák a vállalat vezetésével, ahol Bordás István főkönyvelő visszahelyezésével ismét fellángolnak a személyi harcok. Hogy valaki Bordás-párti, vagy Magyari-párti, már nem is igazán személyhez kötődő dolog, csak sohasem volt nyugalom, jó légkör és az állítólagos verekedés utáni leváltásoktól azt várták: minden megoldódik. Nyugalom lesz, béke lesz. Ez az illúzió, óhaj, vagy ha úgy tetszik LEHETŐSÉG, a főkönyvelő visszahelyezésével szertefoszlott. Fekecs Péter, ha kinevezését megelőzően nem is ismerte Bordás Istvánt, annyit azért tudhatott: „kinyírt egy igazgatót” és neki lett igaza, hiába váltották le. Ennyit mindenképpen tudott, de nézzük csak, mit is mondott erről: — Milyen ember Bordás István? — Nagyon szubjektiven, de őszintén és a lehetőség szerint tárgyilagosan próbálok beszélni, bár — (hallgatás) — én nem szeretem őt. Ő az egyik sírásóm. Kérem, kórházban voltam, júniusában. Bejött hozzám, hogy ő a vállalat főkönyvelője. Megmondom őszintén, hogy addig életemben a nevét sem hallottam, nem is tudtam, hogy létezik, ez a Bordás. Mindjárt azzal kezdte, hogy ez milyen csirkefogó, az milyen sok disznóságot csinált, már megérett a börtönre, megez-megaz . .. Gyorsan mondtam: kérem, szaktársam, ez engem nem érdekel. Magának ez a véleménye, nekem az a véleményem. Maradjunk csak a vállalat problémáinál. Megkérdeztem egyébként, hogy mindezt honnan tudja. Nem fontos, neki jó informáltsága van, tudja, hogy én leszek az igazgató. Mondom, az még nem biztos egy percig sem. Beleszólhatnak még néhányan. A lényeg az, így kezdtem megismerni a főkönyvelőt. Amikor odamentem a vállalathoz, első nap, mindjárt azzal kezdte, hogy a Magyari ilyen, a Magyarival ez történt, a Magyarival az történt. Én kértem, hogy hozza be hozzám az előző félév és az előző év mérlegét, a szövegest is, meg a számszakit is. Mindjárt nyúlt az igazgató szekrényébe és elővette. A szövegest meg majd hozni fogja. Na kérem, a Magyarira mindent elmondott, énvelem meg jól fog kijönni, mert jó közgazdász vagyok, ismerem a vállalatot... Megjegyeztem — mert tudok egy kicsit cinikus is lenni —, hogy ez a maga baja, ez lesz a maga baja, hogy nagyjából ismerem a vállalatot. Otthon elolvastam a mérleget és megítélésem szerint igaza volt a Magyarinak, hogy olyan mérleget nem ír alá. Barátilag behívtam, hogy főkönyvelő szaktárs megértem, hogy a Magyari elvtárs miért nem írta alá. Olyan dolgokat, amit állít, azt be is kell bizonyítani. A szöveges mérlegben a számszaki részeket meg kell tudni magyarázni, akár negatív, akár pozitív, s maga ezt nem tette. A felelős szerv nyilván nem mindent értett belőle. Én megkérem magát, hogy a mérleget a jövőben úgy állítsa össze, üljünk 83
